Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokak szerint 2016 lesz a virtuális valóság éve, melyre minden esély megvan, hiszen több komoly fejlesztés is idén kerül piacra, illetve egyre több gyártó lép elő valamilyen megoldással. A Samsung már egy ideje igen aktív ezen a területen, nemrég pedig egy érdekes ajánlattal álltak elő. A vállalat egyik vezetője ugyanis nemrég arról számolt be, hogy a 2016. évi téli ifjúsági olimpiai játékokkal kapcsolatban VR közvetítéseket kínál majd a gyártó.
Az egészet rögtön kezdhetjük is majd azzal, hogy a február 12 és 21 között megrendezésre kerülő rendezvény nyitóünnepségét VR streamben nézzük. Akik lemaradnak valamiről, azok a napi VR összefoglalót is megnézhetik majd, így ezekben a napokban viszonylag sok izgalmas VR tartalommal bővül a Samsung kínálata. A közvetítés menete még nem pontosan ismert, de könnyen lehet, hogy csak a gyártó VR headsetjét használók számára lesz elérhető a tartalom.
kylx
9 éve, 11 hónapja és 2 heteNnnna, kezdődik 🙂
ronalddo
9 éve, 11 hónapja és 2 heteEzt az olimpiát lehet hogy nézem. Kár hogy nem VR-ban, pedig biztos nagyon kemény lesz úgy!
paint
9 éve, 11 hónapja és 2 heteAz menő lenne, ha lenne ilyen VR-em.
totyak
9 éve, 11 hónapja és 2 heteBiztos sokan fogják élvezni, gondolom világszerte vagy 1000 embernek is van már ilyen szemüvege.