A rendező is megerősítette, hogy Cate Blanchett szerepet kapott a Borderlands mozifilmben

2020. június 01.
7.0161
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már szemernyi kétségünk se legyen afelől, hogy szerepelhet a Borderlands mozifilmben Cate Blanchett, akiről maga Eli Roth rendező osztotta meg a Variety munkatársaival, hogy megkapta Lilith szerepét, tehát az egyik főszereplő lesz.
 

A rendező a beszélgetés során kiemelte, hogy az eddigi legfantasztikusabb együttműködése a színésznővel a 2018-as A végzet órája volt, és úgy véli, hogy nincs olyan szerep, amiben nem állná meg a helyét, a Borderlands filmben pedig a drámától kezdve a komédiáig mindenben sziporkázhat majd.

Eli Roth álmai megvalósulásának nevezte, hogy ismét együtt dolgozhat a színésznővel, majd hozzátette továbbá, hogy tudja: egy újabb ikonikus karaktert fognak létrehozni együtt Cate karrierjében. Sajnos a film többi szereplője és megjelenési dátuma egyelőre ismeretlen, de hamarosan talán mindenről lehull majd a lepel.
3 hozzászólás

marco

5 éve, 5 hónapja és 23 napja

Elég érdekes lesz egy több mint ötven éves hölgy ebben a szerepben....

válasz erre

VaPe

5 éve, 5 hónapja és 23 napja

Kíváncsi leszek mit hoznak ki egy ilyen alapanyagból...

válasz erre

Tommy

5 éve, 5 hónapja és 23 napja

Milyen film lesz ebből...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja