Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem szívesen lennénk most játékrajongók Kínában, lévén a kínai kormány pár héttel ezelőtt egy új bizottságot állított fel Online Ethics Comittee név alatt, akiknek az online játékok vizsgálata lett a központi feladatuk. Munkájukat pedig annyira komolyan veszik, hogy alig pár nap aktív működés után alaposan megvizsgáltak 20 videojátékot annak érdekében, hogy azok sértik-e a kínai jogszabályokat, és köztük 11 alkotás esetében több problémás tartalmat is találtak, sőt mi több, kilencet azonnali hatállyal be is tiltottak.
Ezek között több olyan videojáték volt, ami nyugaton is ismert, ezáltal például a PUBG, a Fortnite vagy a H1Z1 azonnal ment a levesbe, de figyelmeztetést kapott az Overwatch, a Diablo, a World of Warcraft, sőt még a League of Legends is, melyeket szintén törölhetnek a jövőben, ha a fejlesztők nem végzik el a bizottság által kért korrekciókat.
A betiltott játékok kapcsán egyébiránt a legnagyobb probléma a túl sok vér és erőszak alkalmazása volt, de például a Diablo esetében a csalás lehetőségét, az Overwatch-nál a nem megfelelő vizuális ábrázolást, a League of Legends-nél pedig a chatszobát kritizálták.
direktor
7 éve, 1 hónapja és 5 napjaEzek hülyék bazdmeg. Overwatch vizuális ábrázolását mégis miben kéne módosítani???? 😄 😄 😄
fighterlaci
7 éve, 1 hónapja és 5 napjaAz úgy komoly baszki! 😮
rdave
7 éve, 1 hónapja és 5 napjaNem a játék külsejével vagy stílusával van bajuk, valami aprósággal. Lehet az egy poszter az egyik pálya falán vagy ilyesmi.
rdave
7 éve, 1 hónapja és 5 napjaA Fortnite-ot néztem, de még mindig úgy látszik, hogy játszanak a kínaiak. WeGame-en (az üzemeltető „steamje”😉 fent van, a kínai weboldal él és weibo.com-on is él az oldala, a játékosok is írogatnak.
De az biztos, hogy van ilyen bizottság és elbírált 20 játékot, az állami média is írja: http😕/www.xinhuanet.com/english/2018-12/07/c_137657845.htm
A játékok listája viszont csak kínai gamer fórumon terjed, szóval nem tudom mennyire valódi. Elég életképtelen, hogy a Fortnite-ot brutálisnak találják, de egy Overwatch már okés.
marduk
7 éve, 1 hónapja és 5 napjaNépi Demokrácia.
warriorautobot
7 éve, 1 hónapja és 5 napjaAz úgy kemény!
De nem is csodálom hogy letiltják a túl erős játékokat, ha nem tetszik a kormánynak mennek a levesbe! 😄