Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Famitsu nemrég megjelent év végi évzárójában több mint 100 fejlesztővel készített interjút, akik 2022-re tekintenek előre - köztük volt az Atlus termékmenedzsere, Shinjiro Takada is. Takada szerint valamikor jövőre az Atlus egy olyan nagyszabású játék megjelenését tervezi, amely az Atlus egyik alappillére lesz. Elmondása alapján az Atlusnál mindannyian keményen dolgoznak a játék fejlesztésén, hogy mindenki számára érdekes és kielégítő legyen, úgyhogy arra kéri a közönséget, hogy várják a játékot.
Nem kizárt, hogy a Project Re Fantasyről van szó, amely egy friss fantasy RPG IP. A Persona rendezője, Katsura Hashino vezetésével az Atlus új belső csapata, a Studio Zero készíti, és először még 2017-ben esett szó róla.
Tavaly ilyenkor az Atlus azt sugallta, hogy valamikor 2021-ben érkeznek majd konkrét részletek a címről, de ez végül – ahogy azt a mellékelt ábra mutatja – elmaradt.
vape
4 éve, 5 hónapja és 2 heteév végi évzáró, azta. 😄
muki
4 éve, 5 hónapja és 2 heteVárható volt hogy dolgoznak valamin, nem is értem miért verik ezt nagydobra. 😄 Azért fejlesztőcsapat hogy fejlesszenek…
patrik94
4 éve, 5 hónapja és 2 heteKi hitte volna. 😄
golem
4 éve, 5 hónapja és 2 heteÍgy szokott kezdődni. Majd jön a hype, később a rohadt nagy csalódás. 😄 Majd meglátjuk…
petrovicsz
4 éve, 5 hónapja és 2 heteHát végülis ezért játékfelesztők, nem?