Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A NieR: Automata sikere minden túlzás nélkül még magukat az alkotókat is meglepte, így nem véletlen, hogy nem sokkal a megjelenés után már rögtön felbukkantak olyan hírek, hogy mindenki nyitott a folytatásra, ezáltal még a kiadó is. A legfrissebb hírek szerint pedig a felek szeretnék addig ütni a vasat, amíg az meleg, a Square Enix csapata ugyanis olyan álláshirdetéseket adott fel a Gematsu magazin szerint - velünk ellentétben ők le tudták fordítani a japán szöveget -, amelyben egy a NieR-sorozathoz kapcsolódó projekthez keresnek új embereket.
Az újoncok feladata többek között a mellékküldetések történetének kidolgozásához, valamint az NPC-k dizájnjának felépítéséhez kapcsolódik, ami arra enged következtetni, hogy a készülő újdonság nem egy szimpla DLC lehet, hanem egy folytatás, hiszen nagyobb kiegészítőt hónapokkal a NieR: Automata megjelenése után már nincs sok értelme készíteni, márpedig mellékes küldetések és új NPC-k ritkán kapnak helyet egy csöppnyi bővítményben. Kíváncsian várjuk a részleteket!
drift3r91
8 éve, 3 hónapja és 4 heteJó kis game, csak nekem ez a questfelvevősdi nem illett a játékhoz ezért amit láttam róla inkább hagytam, de majd egyszer nekiesek, gondolom nem rövid a nyitott világ miatt. Addigra már olcsóbb is lesz.
petrovicsz
8 éve, 3 hónapja és 4 heteJól hangzik, hadd pörögjön.
totyak
8 éve, 3 hónapja és 4 heteKöztudott rólam, hogy nem bírom az ilyen játékokat, de ezt imádom. Az a durva, hogy sokan egyszer végigjátsszák és azt hiszik vége a történetnek, pedig korántsem. Erre a játék vége is figyelmeztet. Először átéljük a sztorit 2B-vel, második végigjátszásra ugyanazt a sztorit látjuk 9S szemszögéből és állítólag ezután még két végigjátszás van két új történetszállal. Én most 9S sztorijánál tartok.