Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár idén meglepően kellemesre sikerült a Microsoft E3-as konferenciája, ellenben nagyon sok rajongó azért szóvá tette, hogy kevés exkluzív cím és friss bejelentés volt az eseményen, amit Phil Spencer is meghallott, nyugtázott, sőt reagált is rá. Az Xbox-divízió vezére a Waypoint Youtube csatorna egyik kapcsolódó műsorának vendégeként kijelentette, hogy a Microsoft komoly fejlődést szeretne majd elérni ezen a területen a jövőben, ezáltal éppen a közelmúltban írtak alá néhány dolgot, és PR szempontból talán megtehették volna, hogy összedobnak egy trailert kvázi a semmiről, azonban Phil kiemelte, hogy eszük ágában sem volt olyan játékokat mutogatni az E3-on, amelyek csak 2-3 év múlva jönnek.
Ez alapvetően nem is rossz taktika, ha azt vesszük alapul, hogy a Scalebound-ot is sikerült túl korán bemutatniuk, és a Platinum Games alkotását talán ezért kellett törölni, mert a rajongók igényei túl magasra nőttek, és a végeredmény teljesíthetetlenné vált.
rdave
8 éve, 7 hónapja és 3 napjaTényleg túl magas igény volt, hogy vártuk a megjelenését.
muki
8 éve, 7 hónapja és 2 napjaSüket duma. Üres szavak emgint egy hazug cégtől. Engem jól beszopattak az Xbox One-nal, úgyhogy kapják be.
tommy
8 éve, 7 hónapja és 2 napjaDe tényleg! xD
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 2 napjaJó kifogás! Ja nem!
totyak
8 éve, 7 hónapja és 2 napjaAz a különbség a MIcrosoft és a Sony között, hogy a Sonynak szinte mindig van mit mutatnia és amit mutat, az jó, a Microsoftnak meg ezekszerint évek kellenek, hogy valamit láthassunk tőlük.