Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár egyelőre még semmi hivatalos nincs a téma kapcsán, azonban korábban olyan hírek bukkantak fel a Microsoft háza tájáról, miszerint két konzollal is szeretnék megtámogatni az újgenerációt, így a bivalyerős Scarlett mellett egy megfizethetőbb masinát egyaránt piacra dobnának. Ez lehet majd az Xbox Lockhart kódnév alatt készülő gépezet, melyről a Windows Central szivárogtatott most ki néhány részletet, így megtudtuk róla, hogy az olcsóbb, lemezmeghajtó nélküli masina a hardverek tekintetében egyaránt visszafogásra kerül, hiszen a teraflopok számában még az Xbox One X-et is alulmúlja majd.
A lap úgy tudja, hogy az Xbox Scarlett összteljesítménye meghaladja majd a 12 teraflopot, miközben a Lockhart mindössze 4 teraflopra lesz képest, ami azért kellemetlen, mert ezt a teljesítményt már az Xbox One X is meghaladta a maga 6 teraflopos nyers erejével, noha a magazin szerint ezt a különbséget a készítők a jobb optimalizálással és architektúrával tudják kiegyensúlyozni. Kíváncsian várjuk a konkrét részleteket!
vape
6 éve, 1 hónapja és 3 heteNem fejlődni kéne inkább…? 😄
muki
6 éve, 1 hónapja és 3 heteÉrtem én hogy most az X náluk a csúcs, de ez akkor is gáz. Minimum ugyanolyan teljesítmény kéne bakker.
mordorer
6 éve, 1 hónapja és 3 hete😄 😄 😄 😄 Sírok bazdmeg, ez a Microsoft nem normális! 😄
tommy
6 éve, 1 hónapja és 3 hete#kep#https😕/i.pinimg.com/originals/a0/36/4f/a0364f849dcd26b9a6072a5da9739e22.jpg#kep_vege#
fighterlaci
6 éve, 1 hónapja és 3 heteKomoly üzleti filózófia! xD Akkor miért nem marad gyártásban az X és annyi? 😄
totyak
6 éve, 1 hónapja és 3 hetePletyka az egész, de ha van valóságalapja, akkor óriási tökön lövésnek látszik.