Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Míg a nyugati játékosok többsége egy kis képzavarral élve ferde szemmel néz a Nintendo Labóra, a keleti szigetországban azonban már a megjelenése hetében akkora eladásokat produkált, hogy azzal még a világszerte rekordokat döntögető God of War-t is lenyomta. A Media Create ugyanis nyilvánosságra hozta a legfrissebb japán játékeladási listákat, amiből kiderült, hogy míg a kartonhajtogatós Nintendo Labo: Variety Kit-ből a múlt héten több mint 90 ezer példányt tudtak eladni, addig a God of War csak alig ennek a felét, 46 ezer példányt hozott össze.
Sőt mi több, mivel az eladások terén külön kezelték a Nintendo Labo: Robot Kit-et – amiből több mint 28 ezer példány ment el és ezzel a dobogó harmadik helyére jutott – összességében a Nintendo Labo eladásai jócskán a 120 ezres eladásokat karcolgatták.
A hardvereladások terén egyébiránt továbbra is a Nintendo Switch vezet Japánban, múlt héten például 34 ezret adtak el a konzolból, míg a második helyen álló PS4-ből 13 ezret, miközben az Xbox One-ból mindennel együtt alig 110-et.
mordorer
7 éve, 8 hónapja és 3 heteNa neeeeeeeeee!!!!! 😮
herooftime
7 éve, 8 hónapja és 3 heteAz a 120ezer nem nagy szám, a monster hunter world PS4en már kétmillió felett jár Japánban, annál csak a Dragon quest 11 fogy Japánban jobban ps4re (3 millió)
A god of war meg valami fura emészthetetlen rétegjáték ott, ahhoz képest a 46ezer szép eladás 🙂
vape
7 éve, 8 hónapja és 3 heteVégülis ez valahol egy „hardver” még ha komolytalan is..
warriorautobot
7 éve, 8 hónapja és 3 heteHát Japán mindig is furcsa egy ország volt, de kell néha a furcsaság. 😄