Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Keanu Reeves sokunk számára vagy Neoként, vagy John Wickként rögzült be, de persze megannyi kiváló szerepvállalása is volt a munkássága során, ám a fiatalok többnyire csak úgy hivatkoznak rá: "Fortnite guy". A Fortnite-ban ugyanis többször is felbukkant már John Wick, először egy skin formájában, majd egy komplett eventet húztak köré a harmadik film alkalmából. Az infó Donald Mustardtól, az Epic Games kreatív direktorától származik, aki elmondta, hogy a Reaper skinnel nem feltétlenül az volt a céljuk, hogy John Wicket modellezzék le, sokkal inkább egy Men in Black-szerű figurát próbáltak tető alá hozni.
Ez azért bőségesen megkérdőjelezhető, miután vitán felül áll, hogy echte John Wickre hajaz a szóban forgó figura, ám Mustard azt is hozzátette, hogy sok fiatal, aki szembetalálkozik Keanu Reeves-szel, szimplán „Fortnite guy”-ként, azaz Fortnite fickóként hivatkozik rá.
ronalddo
6 éve, 7 hónapja és 1 heteElég gáz hogy nem ismerik a színészt.
petrovicsz
6 éve, 7 hónapja és 1 heteA most felnövő generáció elég sok mindenben lesz fura, ez csak a legkisebb gond velük…
mordorer
6 éve, 7 hónapja és 1 heteMilyen fasza érzés lehet neki bakker.
havrillal
6 éve, 7 hónapja és 1 heteÉn bírom a pasit, de nem a Fortnitéből ismerem 😄
tuhajohn
6 éve, 7 hónapja és 1 heteNekem Neo-ként rögzült be. Kedvenc film trilógiám a mai napig.
rdave
6 éve, 7 hónapja és 1 heteMost már csak azért is Fortnite guy-nak fogom hívni, hogy cukkoljam a sok túlreagálót.
marduk
6 éve, 7 hónapja és 1 heteCsak hogy bajtársias legyek: valójában én nekem is a Fortnite ugrott be róla először. 😄
warriorautobot
6 éve, 7 hónapja és 1 heteNem azért, de nekem is van egy halom másik színész akire csak úgy szoktam hivatkozni hogy: „kis ember a trónok harcából” vagy „Csaj aki a bond filmben játszik”. Annyi színész van hogy sokszor én se tudom mindegyiknek a nevét főleg ha nem is egyszerű a nevük!
hellblade
6 éve, 7 hónapja és 1 heteJó, de nem mindenki van olyan nagy filmekbe..
Ez a hír kb a 9éves butagyerekekről szól..
muki
6 éve, 7 hónapja és 1 heteEzek azok a szituációk amit a színészek nagyon próbálnak elkerülni! Egy ilyen karakternek ez rohadt megalázó lehet, de nem fogja elmondani, sőt, ha kérdezik, majd nevet rajta, mert egy kibaszott nagy profi.
marduk
6 éve, 7 hónapja és 1 heteMiért lenne megalázó?
rdave
6 éve, 7 hónapja és 1 heteMost komolyan butagyerek, mert nem tudja egy színész nevét? Nem az iskolai tananyag része és nem lesz ettől se több, se kevesebb… Popkultúrával nem kifizetődő sznoboskodni.
hellblade
6 éve, 7 hónapja és 1 heteButa igen..
Nevezzük csak simán kúlúrának a munkásságát, és ha már BE-KERÜLT a játékba, akkor eleve nem lehet Fortnite Guy mivel nem a Fortnite ba debütált..
Maximum az ostoba hülyegyereknek..
Mindenki másnak Keanu Reeves..
Legalább a nevével tiszteljük már meg a másikat, pláne ha lerakott valamit..és az nem egy ingyenes játékbeli skinje..
marduk
6 éve, 7 hónapja és 1 hetehttps😕/i.redd.it/9obr8xnt9op21.jpg
rdave
6 éve, 7 hónapja és 1 heteFirst world problems… Azért ha esetleg egyszer gyereked lesz ne verd agyon, ha azt mondja, hogy a mátrix egyszernézős.
totyak
6 éve, 7 hónapja és 6 napjaA fiataloknak anyuka biztosan nem engedi megnézni még Reeves filmjeit, ezért nem tudják, hogy ki ez a nagyszerű színész (de a játékkal bezzeg tolhatják a kis taknyosok).
hellblade
6 éve, 7 hónapja és 6 napjaEgyetértek.. 🙂