Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igazi kockáknak szánt gamer házat mutatott be az Aerocool csapata, akik lerántották a leplet a Battlestar Galactica által ihletett Cylon-ról, mely erősen az említett sorozat hasonló név alatt megismert robotjaira akar hasonlítani. Hogy ezt mennyire sikerült megvalósítania a gyártónak, azt nem a mi tisztünk megállapítani, de annyit azért hozzátennénk, hogy jobb munkát is végezhettek volna, mindenesetre a csinos akrilüveg oldallappal és effektezhető LED-fényt kapott előlappal ellátott házikót azért így is elfogadnánk, hiszen szerelhető bele ATX-es alaplap, akár 37 centis VGA, sőt CPU hűtőből is rakhatunk bele 15 és fél centis változatot.
A hűtés terén a ház képes vízhűtést fogadni – a radiátorok az előlap mögé szerelhetők -, miközben ventilátorokból az első falhoz három darab 12- vagy kettő 14 centis, felülre és hátulra pedig további egy-egy 12 centiméteres propeller kaphat helyet. Hogy az Aerocool Cylon mikor érkezik, azt egyelőre nem tudni még, de árcédulájára legfeljebb 50 euró lesz írva.
vidoros
7 éve, 10 hónapja és 1 heteA sorozat iszonyat szar volt (legalábbis az újabb), de ez a ház elég dög!
mordorer
7 éve, 10 hónapja és 1 heteNagyon csinos! 😮
warriorautobot
7 éve, 10 hónapja és 1 heteEz a LED csík geci jól néz ki, nem a megszokott és ez nagyon bejön.
Kár hogy az oldala plexi.
totyak
7 éve, 10 hónapja és 1 heteÁrban nem vészes, de nekem sok dolog nem tetszik rajta. Sem a plexi oldal, sem a led csík.