
Kezdjük azzal, ami kapcsán talán a legtöbbet hallottatok a szóban forgó memóriáról, a világításról. Mára már nem újdonság, hogy a gépházakra, alaplapokra sőt még a videokártyákra is implementálnak RGB világítást, hiszen sokaknak hozzáad ez a lehetőség a prémiumérzethez. A hozzá kapcsolódó szoftverrel hét különböző színezést aggathatunk a memóriára, öt terület küllemét módosíthatjuk, sőt mi több ezeknek a világosságát és a váltakozási gyorsaságát is bekalibrálhatjuk. Bizton állítjuk, ki fog szolgálni minden igényt.
Megtörtént, a főkapcsoló megnyomásakor viszont óriási csattanással adta meg magát a táp. Így nincs világítós Patriot Viper RGB fotónk - tudjuk übergáz, de bocsássátok meg nekünk. Ezért a világítós fotók a Patriot saját oldaláról valók. Röhögni ér.
A szett párban kapható, feketében és fehérben, nálunk a 2X8Gb járt fehér verzióban
Egyes alaplapok szoftvere is támogatja a memória színváltását, így központilag egyszerre több hardvert is tudunk e téren korrigálni, ha valakinek erre lenne szüksége. Külcsínt tekintve egyébként maximálisan árasztja magából a gamer-életérzést az RGB-nek köszönhetően, tehát aki legfőképp azért szemez a kérdéses alannyal, mert előszeretettel villog a haveroknak a minél menőbb küllemű PC-jével, akkor ez egy kiváló választás lesz.
Fekete és Fehér forraszanyaggal egyaránt kapható a kütyü, ami két darab, egyenként 8 GB-os kártyából áll, ami (ahogyan azt fentebb már jeleztük) 3 GHz-es működéssel kecsegtet, míg a CAS-késleltetés 16. 1.35V-os feszültség mellett operál, 15-15-15-36 időzítések mellett. Intel és AMD alaplapokkal egyaránt kompatibilis, és 5 év garancia jár hozzá.
Kapásból azzal indítottunk, hogy overclockoltuk a tesztalanyt, ami után alig hittünk a szemünknek. Ebben az árkategóriában nem túl megszokott gyakorlat, hogy sokkal magasabbra rúg a működési érték (stabilan!), azonban itt brutális növekedést tapasztaltunk: konkrétan 4000 MHz-re tudjuk overclockolni a kérdéses memóriát, ami egy elképesztő érték, nem is nagyon kívánhatnánk jobbat.
Büszkén feszít a Viper felirat a Patriot RGB DDR4 tetején
Nekifutottunk több alkalmazásnak is különféle benchmark programok mellett, hogy megnézzük, milyen értékeket hajt ki magából a kicsike, mindenféle számmisztikát mellőzve pedig azt kell mondjuk, hogy multitaskingra kiváló választás. Általában minden memória beüzemelését követően szinte már rituálé nálam, hogy beizzítom a Photoshop, a Premiere Pro és az After Effects triót, és lecsekkolom, hogy mennyire bírja a gyűrődést a masina.
Tapasztalataim szerint röccenés nem igazán mutatkozott, olykor-olykor egy kicsit azért éreztem, hogy kezdem feszegetni a határokat, de bátran indítottam be ezt követően egy Shadow of the Tomb Raidert is, hogy megnézzem, vajon ezzel már átlépem-e azt a bizonyos vonalat. Szerencsére 16 GB RAM azért mégiscsak 16 GB, így a kategóriájában játszó piaci vetélytársakhoz hasonló eredményekkel számolhatunk, viszont megint csak nem győzzük hangsúlyozni, hogy mindezt egy kiváló árcédula mellett - igaz a piac többi versenyzője is kínál hasonló árban megoldást, de vagy nem ennyi fénnyel, vagy nem ilyen könnyen húzhatóan.
A programok közötti váltások bőven nevezhetőek gyorsnak, nem leszünk rászorulva egy-egy Alt-Tabozás után, hogy kimenjünk kávét főzni, ebből fakadóan pedig kijelenthetjük, hogy játékra és munkára egyaránt alkalmas, és minden feladatot ellát, akár multitasking mellett is.
Akár egyszínű, akár sokszínű memóriát akarunk a gépünkben tudni, a Viper mindenre megoldást nyújt
Azok számára egy pazar választásnak ígérkezik, akik egy vagány kinézetű,3 GHz-es memória mellett szeretnék letenni a voksukat, mert mondjuk a pénztárca nemigen bír el épp egy drágább kiadást, vagy esetleg maga a konfig nem képes többet kihajtani magából. A 4000 MHz-re történő overclockolás lehetősége mindenképpen egy igazi bestiát sejtet, óriási aduász ez a Patriot Viper RGB 3200 MHz DDR4 szempontjából.
Ha már a cikkben többször is elhintettük, nézzünk is rá, mennyi az annyi, avagy mennyibe kerül valójában a tesztalany. Konkrétan nagyjából 39 ezer forinttól már beszerezhető itthon, ami jól mutatja, hogy a memóriapiac tavalyi horroráraihoz képest jócskán lejjebb mentek a számok, és most már egész korrekt áron is be lehet zsebelni egy-egy finomságot. Vannak olcsóbb megoldások (legerősebb kihívója talán a Kingston és a Gigabyte), de ahogy fent is említettük, nem ennyi lehetőséggel, vagy nem ilyen stabilan működő túlhúzással.
Esetünkben kifejezetten korrekt hardverről beszélünk, ami bár árban nagyjából megegyezik a versenytársakkal, mégis az egyik legkiválóbb delikvens, amivel megajándékozhatod magad.
Az RGB megszállottak kedvence lehet a stabilan is túlhúzható, brutális kinézetű Patriot Viper RGB
