Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen azt is meg kell említeni, hogy mint minden kompromisszumokra épülő termék, az Aethon 330 is megosztó lehet. Egyesek számára remek választásnak bizonyulhat, mások viszont könnyen hiányolhatnak belőle olyan funkciókat, amelyek mára szinte alapelvárásnak számítanak. Ebben a részletes tesztben megvizsgáljuk, hogyan teljesít ez a mechanikus billentyűzet a mindennapokban, játék közben és munkára használva.
A kompakt méretű Aethon 330 megjelenése első pillantásra visszafogott, de határozott karakterrel bír. A fehér, kissé krémszínű burkolat friss, modern hatást kelt, masszív érzetet biztosít, mindezek mellett kellő súllyal is rendelkezik az eszköz. A billentyűzet nem hajlik, nem nyikorog, még intenzív használat során sem – ez a kategóriában kifejezetten pozitívum.
A tipikus 60%-os kialakítás azonban már kevésbé univerzális, számunkra viszont éppen ez a verzió szerethető játékban. A numerikus blokk nem akkora hiány talán senkinek (bár GTA-ban még mindig ezzel vezérlem a repülőimet), viszont a dedikált – elkülönített – iránygombok, illetve a külön multimédiás gombok bizony hiányoznak.
Ennek persze megvan az oka: ez a kompakt forma előny lehet azok számára, akik helytakarékos megoldást keresnek, de hátrányt is jelenthet, ha valaki megszokta a teljes méretű billentyűzet kényelmét. Az FN rétegbe bújtatott másodlagos funkciók némelyike nem mindig intuitív, sőt, előfordulhat, hogy egyes kombinációk nem működnek megfelelően – például ha ugyanaz a billentyű iránygombként használjuk, de írásjelekhez is tartozik.
A mechanikus billentyűzetek egyik legfontosabb jellemzője a kapcsolók típusa. Az Aethon 330 Kailh Blue kapcsolókkal van felszerelve, amelyek a klasszikus „clicky” visszajelzést nyújtják. A lenyomás 1,9 mm-nél aktiválódik, a teljes mozgástartomány 4 mm. Ez ideális azok számára, akik szeretik a hangos, karakteres gépelési élményt vagy játék közben fontos számukra az azonnali visszacsatolás.
A gyakorlatban azonban ezek a kapcsolók nem mindenkinél aratnak osztatlan sikert. A leütések kicsit üresek, a visszapattanás nem olyan dinamikus, mint egy prémium switch esetében, de itt figyelembe kell venni az árat. További pozitívum, hogy a csomagban találunk fehér színű WASD kapcsolókat, melyeket könnyedén kicserélhetünk egy kis csipesz segítségével, ha már unjuk a Kailh Blue kapcsolókat.
Napi használat közben az Aethon 330 meglepően jól teljesít. A billentyűk elrendezése jól kihasználja a kis méret adta lehetőségeket, a gombok tapintása kellemes, az elrendezés megszokása után akár hosszabb szövegek írása is könnyedén megy. A tapasztalt gépelők értékelni fogják a gyors válaszidőt és a markáns visszajelzést, bár hosszú távon fárasztóvá válhat a kapcsolók hangja és keménysége, nem hiába Predator márka alatt jelent meg, hiszen kifejezetten gamereknek szánta a gyártó.
A billentyűk feliratai jól olvashatóak, és a keycap-ek textúrája kissé érdes, így biztos fogást nyújtanak. Bár valószínűleg nem PBT műanyagból készültek, tartósnak tűnnek, és nem csúsznak a hosszabb használat során sem. A Predator Aethon 330 egyik leglátványosabb eleme az RGB háttérvilágítás. Összesen 19 előre beállított effektet kínál, 8 szín és 5 fényerőfokozat között lehet váltani, ráadásul a sebesség is állítható. A világítás vezérlése teljes egészében a billentyűzetről történik, külön szoftver nélkül – ez egyszerű és gyors.
Sajnos nincs lehetőség makrók programozására, profilok mentésére vagy saját világítási sablonok létrehozására. Ez a korlátozás különösen azoknak lehet zavaró, akik komplex játékparancsokat vagy produktivitási makrókat szeretnének használni, bár vélhetően ezek a felhasználók magasabb árkategóriában keresgélnek. Ugyanakkor a beépített funkciók a legtöbb átlagfelhasználó számára elegendők lehetnek.
Az Aethon 330 pozitívuma, hogy több módon is csatlakoztatható: hagyományos USB-C kábellel valamint Bluetooth-on keresztül, kábelmentesen. Ez rugalmasságot ad, különösen azok számára, akik több eszköz között váltogatnak, vagy akik szeretnének kábelmentes megoldást használni és a kanapéról tolni valami óriás kijelzőn a csapatást. A Bluetooth három különböző profil mentésére is képes, így például egyszerre párosíthatjuk laptophoz, táblagéphez és telefonhoz.
A váltás egyszerű és gyors, bár a stabilitás nem minden esetben hibátlan, tesztünk során néha újrapárosításra volt szükség, és az első összepárosításal is megszenvedtünk laptopon. Az USB-C kábel viszont minden tekintetben kifogástalan: aranyozott csatlakozójával stabil és gyors kapcsolatot biztosít, és a játékosok számára ez a legmegbízhatóbb mód.
A beépített akkumulátor teljesítménye átlagos: RGB világítás nélkül nagyjából 30 órát bír ki egyetlen töltéssel, teljes fényerőn viszont csupán 8-10 óra működésre számíthatunk, ami egyébként bár nem kimagasló, de a kategóriában elfogadható, főleg ha figyelembe vesszük az erőteljes világítást. A töltés USB-C porton keresztül történik, viszonylag gyorsan, így rövid idő alatt újra hadba állítható az eszköz.
Az Aethon 330 játék közben korrekt teljesítményt nyújt. A vezetékes mód gyors válaszidőt biztosít, így akár kompetitív játékokban is megállja a helyét. Az anti-ghosting technológia jól működik, egyszerre több billentyű leütését is pontosan érzékeli. Ugyanakkor a hangos kapcsolók, a szoftveres testreszabhatóság hiánya és a kisebb méretből fakadó hiányosságok (például makrógombok, dedikált médiafunkciók) miatt inkább a casual gamer közönségnek ajánlott.
Aki profi versenyző, vagy a lehető legpontosabb és leggyorsabb bevitelt keresi, valószínűleg máshol talál jobb alternatívát. Ugyanakkor azok számára, akik leginkább élményre, színes látványra és clicky visszajelzésre vágynak, az Aethon 330 jó választás lehet. Egy kis szubjektív vélemény: személy szerint számomra pontosan az a kategória, amitől szeretek egy-egy billenytűzetet.
Az Acer Predator Aethon 330 nem tökéletes, de határozottan jól átgondolt billentyűzet. Ár-érték arányban – jelenleg 24.990 forintos áron érhető el – erős mezőnyben indul, különösen az európai piacon. Aki a játékélmény mellett értékeli a látványos világítást és a mechanikus élményt, annak sok öröme lehet benne. Ugyanakkor ha valaki a maximális testreszabhatóságra, makrótámogatásra, halk működésre vagy szoftveres vezérlésre vágyik, annak lehet hogy más Acer billentyűzet után kell néznie.
santonio
5 hónapja, 2 hete és 5 napjaDe jól néz ki. Olyan kis kompakt.
mordorer
5 hónapja, 2 hete és 5 napjaDe rohadt jól néz ki bakker! 😮
hentes
5 hónapja, 2 hete és 5 napjaIgen királyul néz ki így fehérben! 😮 Sajnos a betömörített kurzorgombok miatt nekem kényelmetlen lenne.
vape
5 hónapja, 2 hete és 4 napjaDe jó cucc!
patrik94
5 hónapja, 2 hete és 4 napjaBaromi jól néz ki ez a fehér plusz RGB kombó.
tommy
5 hónapja, 2 hete és 4 napjaPicit drágállom a konkurenciához képest…