A felsorolásban igyekszem tartani a kronológiai sorrendet, azonban sokszor felrúgom a szabályokat, főleg a sorozatok esetében, így most ne is ezen legyen a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy melyek azok a kiemelkedő alkotások, amiktől az idők folyamán megrettentünk és belekapaszkodtunk az egerünkbe.
Alone In The Dark sorozat (1992 – )
Mi sem természetesebb, hogy a horror játékok egyik keresztapjával kezdjük a felsorolást, történetesen az Alone In The Dark szériáról van szó, ami ha nem is a legelső volt a stílusban, tagadhatatlanul az első áttörőnek tekinthetjük. A játék 1992-es debütálása osztatlan sikert aratott, amit egy darabig meg is tartott magának, de az ezredforduló után már a game igazi varázslata leáldozóban volt. Az idén megjelenő utolsó rész ugyan megpróbálta kicsit feléleszteni a tüzet, valami mégis hiányzott belőle, reméljük a jövőben még számíthatunk rá. De azt még jobban, hogy nem a modern kor lesz az elsődleges helyszíni célpont.
Resident Evil sorozat (1996 – )
1996-ban debütált a játék Playstation konzolon, azonban később más platformokon is elérhetővé vált. Minden platformot összevonva 4 nagy részt és 11 kicsit élt meg a sorozat, az idei várományos az ötödik nagy epizód lesz. A játék borzongatása egyénileg sikerült, még akkor is, ha nem titkoltan az előbb említett Alone In The Dark sorozat hatása alatt készült. A játék azonban kiforrta magát és egyéni stílust alakított ki maga köré, ami már csak rá jellemző. Bár neki is megvoltak a gyenge pontjai, az új rész ismét felcsillantja a reményt.
Silent Hill sorozat(1999 – )
Hát igen az abszolút kedvenc, a borzongatás nagymestere. El sem hiszem, hogy lassan 10 éve már annak, hogy a Silent Hill debütált Playstation-ön és hamarosan az ötödik teljes értékű rész is be fog futni, hogy ismét megborzongjunk egy kicsit egy olyan világban, amit csak a széria tud elénk varázsolni. Sikere az egyéni ötletekben rejlik és abban, hogy úgy volt képes időről időre megújulni, hogy közben megmaradt annak, aminek szánták. Egyéni helyszínek, elmebeteg szörnyek és sztori, félelem a köbön. Aki találkozott már a játékkal, tudja, hogy ezek a szavak nem a túlzás kreálmányai, ez a való igazság, bár ezt Silent Hill-ben sosem tudni ugye… Hosszú életet a sorozatnak!
System Shock 2 (1999)
Bár a System Shock első része bevallom őszintén nekem nem tetszett, a második miatt mindenképpen érdemes a listán tudni. Az akkoriban szinte csúcsgrafikaként számon tartott játék (1999-et írunk) sokaknak lopta be magát a szívébe, sokan még a mai napig is előszeretettel néznek bele egy kis borzongás erejéig. Az akkoriban nagy szónak számító RPG elemek egy FPS játékban még egy lapáttal rátesznek a listás részvételre. Bár aki a Silent Hill sorozaton nőtt fel, nem fogja értékelni így utólag, de akkoriban ezt a játékot nagyon szerettük. Már ideje lenne egy új résznek is…
Doom 3 (2004)
Egy kicsit előreugrottunk az időben és 2004-ben találjuk magunkat. 2004 és 2005 rengeteg nagyon jó horror játékot hozott el nekünk. A Doom sorozat életében szerintem egyértelmű a tény, hogy a harmadik sikerült a legjobban, annak ellenére is, hogy az első két rész kultuszjáték címként szerepel szerintem mindannyiunk listáján. A Doom 3 akkoriban olyan szinten volt realisztikus, ami előtte elég szokatlan volt és mivel a mai napig hozzá lehet jutni és a mai napig nagyon sokan szeretik, vétek lett volna kihagyni egy horror összeállításból.
Cold Fear (2005)
A Cold Fear egy ismeretlenebb játék 2005-ből, azonban a stílusban az egyik személyes és abszolút kedvencemmé nőtte ki magát. Egy hihetetlen jó sztorival ellátott kis produkció volt ez akkoriban, aminek a grafikája még úgy érzem a mai napig is megállja a helyét, pedig akárhogyan is nézzük, 3 év eltelt a megjelenés óta. Sőt sztorijában is nagyon helyt áll az egész, egy nagyobb hajón ragadunk ugyanis, ahol minden felfedezésre vár előttünk és érdekes módon hozzánk hasonló élőlényekkel nem fogunk nagyon találkozni… Aki a stílus szerelmese, de elmulasztotta volna, feltétlenül pótolja és rá fog jönni arra miért van a fekete listán. Egy folytatást már szívesen látnánk…
F.E.A.R. (2005)
A F.E.A.R. már a neve miatt sem maradhat ki a listánkból, annak ellenére sem, hogy rengeteg változást nem hozott a műfajba és lehet kicsit sok is volt benne az akció. Mégis Alma története és belépői annyira magával ragadták a játékost, hogy ha másért nem is, a sztoriért mindenképpen jogosult lett a részvételre. Bár töredelmesen bevallom ez egy megelőlegezett pozíció is a játéknak, ugyanis a folytatástól lényegesen többet várunk. Azok a játékosok, akik a nagy ijedtségtől szeretnek egyből két tárat is belehúzni az ellenfélbe mindenképpen indokoltnak tarthatják a részvételt.
Penumbra sorozat (2007 – )
A Penumbra jött, látott és sikert aratott. Az első rész még 2007-ben különösen felkeltette a figyelmünket, egy első játéktól mai világban már nem sokat vár az ember. A Penumbra mégis elkápráztatott minket, ötletes fejtörőivel és a folyamatos izgalommal, amit képes volt fenntartani a játék ideje alatt. A két részt megélt sorozat sokakban mély nyomot hagyott, megmutatta, hogy egyszerűen is lehet nagyszerűt, a készülődő új rész pedig mindkettőn túl fog tenni így előlegesen, de az eddigi teljesítményéből adódóan is jogosult a listán szereplésre.
Clive Barker’s Jericho (2007)
A 2007-es év tartogatott számunkra borzalmakat bőven, ebben az évben debütált a horror egyik nagymesterének regénye alapján a Jericho is. Rengeteg apró újdonságot sikerült csempésznie a stílusba és ugyan az elődjének tekinthető Undying sem volt egy könnyen emészthető darab, a sokszereplős megoldás miatt a Jericho mégis jobban megállja a helyét ebben a felsorolásban. Arról nem is beszélve, hogy olyan vizuális élménnyel borzongatott el minket, ami miatt ma is sokan félnek az ágy alá nézni lámpaoltás után.
BioShock (2007)
A listahajtó, az utolsó szamuráj egy méltán kiemelkedő darab, amivel úgy érzem mindenki osztatlanul egyetért. A tavalyi év egyik legnagyobb húzása volt ebben a stílusban, ami mind a történet, mind a rengeteg eredeti ötlet miatt vált abszolút kedvencünkké. A vízalatti városban történő kalandozásunk közben az életben maradás mellett még számtalan más veszély is fenyegette életünket. A Bioshock egy olyan játék, amit még egy év elteltével is szívesen előkapunk egy kis rettegéshez, úgy érzem méltó a listán való részvételhez!
Az összeállítás befejeztével az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Nevet mert sikerült olyan sorozatokat és szingli játék részeket összegyúrni egy listába, ami meg is felel a valóságnak. Azonban sír is, mert rengeteg jó játék sajnos lecsúszott róla, amiket szerettünk, jók voltak, de most nem sikerült bekerülniük. Megpróbáltam figyelembe venni azokat a szempontokat, amik a legszélesebb körben jellemzőek a játékokra. A szavatoság, az élmény és az eredetiség volt a másodlagos célpont, elsődleges meg természetesen az, hogy melyikben rettegtünk jobban. Az idei év is tartogat még számunkra meglepetéseket a stílusra vonatkozóan, rájuk nem tértem ki külön, ugyanis egyenlőre még csak hírek szintjén ismerjük őket. A felsorolt játékok pedig mind-mind kézzel fogható darabok és egytől egyig méltóak a "legjobb horror játék" címre. Még akkor is, ha sokan másokban találták meg a rettegést…
rambo
17 éve, 2 hónapja és 3 heteJaj de jó, hogy ezek így össze lettek szedve, mert az utóbbi időben horrorlázban égek. 😄
Bár szerintem a Silent Hill sorozat besz’ratósabb, mint az AitD sorozat.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteKöszönjük ezt az igen korrekt összefoglalást Maniac! Szép lista!
maniac
17 éve, 2 hónapja és 3 heteKöszönöm a pozitív visszajelzéseket, örülök, hogy tetszik, még tervezek a közeljövőben hasonlókat!😄 Rambo! A Silent Hill szerintem is sokkal durvább, de az AitD sokkal előbb volt, meg a Resi is, így ők lettek előre tolva, de a helyezés nagyon nem számít…😄
strogg
17 éve, 2 hónapja és 3 hetebizony szép lista. SS2-öt a mai napig tolom. kb: évente 1x felrakom, és végigviszem 🙂))
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteA valaki tudna nekem segíteni?A Resident Evil 4-et GC-ra vagy PS2-re érdemes megszerezni? Néztem videókat, de ott egyszer az egyik tünt szebbnek, máskor pedig az volt a rondább.
Pls fontos lenne.
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 3 heteSzia! Mindenképpen a Game Cube-os verziót szerezd be ha módodban áll. Ne kisfelbontású videók alapján ítéld meg. A Nintendo hardvere sokkal erősebb a PlayStation 2-nél és egyébiránt is a Sony-s verzió csak egy port. Nagyon korrekt, de akkor csak egy butított port. Van ugyan néhány extra a PlayStation 2-es változatban, de azok nem zavarnak sok vizet. Nintendo Game Cube-on valami elképesztően jól sikerült a cucc. Az átvezetők például nem CG videók, hanem a grafikus engine-nel készült jelenetek. A PlayStation 2-es átiratban ugyanezen átvezetők páldául a Game Cube-os verzió renderelt videói, nem a legjobb minőségben lejátszva azokat. Ha a második végigjátszásnál ruhát cserélsz, a Game Cube-osban az átvezető animációknál is az új ruhád lesz rajtad, míg PlayStation 2 a régi lesz ismét látható, köszönhetően a CG megoldásnak, amit, mégegyszer mondom, a Nintendo Game Cube-os verzióból rendereltek. A grafika, az effektek és úgy unblokk az egész Game Cube-on a csúcs. A PlayStation 2-höz képest a port nagyon remekül sikerült, de ez csak relatív. A Game Cube-os az eredeti, az az igazi, minden téren.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteKöszönöm a válaszod, akkor a GC-os verzsönt választom.
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 3 heteNagyon szívesen, örülünk, ha a segítségedre lehettünk. 🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteMég lenne egy kérdésem a Resident Evilel kapcsolatba, ha nem baj. A többi többi GC-os Resident Evil pontosabban a 0,1,2,3 milyen grafikailag vagy játékmenetbe…stb.
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 3 heteA Game Cube-os Resident Evil-ös hullámból csak a Zero és az első rész remake-je említésre méltó a negyedik felvonás mellett. A 2 és a 3 nem lett újragondolva, azok az eredeti verziók, nem érdemes benevezni rájuk. A Zero hasonló az első rész remake-jéhez, kiváló grafikával és kooperatív játékmenettel. (nem kétjátékos) Szerintem telitalálat. Az első rész remake-je pedig ugye megegyezik játékmenetben az eredeti, PlayStation-ös verzióval, viszont a grafika valami szemtelenül jó lett. A kastély is átalakult, vannak új kültéri helyszínek, erdő és miegymás. Kötelező vétel, még akkor is bőven ad újat, ha az eredetit végignyomtad, kívülről fújod. Tehát, a Zero, az első rész remake-je és a négy ajánlott vételek Game Cube-on. Nekem ezek már a polcomon pihennek, nagyon nagy alkotások. Ha nem találod végképp sehol sem őket, akkor segítek egy picit… vévévépontgameparkponthu 😉 Ők bizonyára segítségedre lesznek majd. 🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteKöszönöm szépen a válaszod és a segítségedet.Az ebayen és a vaterán már meg is néztem, biztos, hogy betudok szerezni ezekből a gammákból egy-egy példányt.🙂
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 3 heteÖrültem a szerencsének. 🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteSziasztok! Ebből a listából hiányzik egy méltelanul elfeledett hatalmas játék, a Shadowman.
marco
17 éve, 2 hónapja és 3 heteTalán mert az nem igazán volt horror… Inkább akció-kaland…
rambo
17 éve, 2 hónapja és 3 heteManiac: Ja értem, azt hittem van jelentősége annak, hogy melyik szerepel előbb. 🙂 Amúgy még kiskoromban játszottam egy horror játékkal (2D-s, oldalra scroll-ozós) de nem jut eszembe a neve. A lényeg, hogy elég félelmetes volt. 🙂
yoyo
17 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem csupan egy szeria hianyzik a listarol, de annak az elso harom helyezett kozott lenne a helye. Ez pedig a Fatal Frame. Ha valakinek nem volt meg szerencseje egyik reszehez sem, az potolhatja a hianyossagokat mind a regi Xboxon, mind PS2-on. Szerintem a valaha keszult legijesztobb, legfelelmetesebb pszichohorror a jatekok vilagaban. Az System Shock 2 pedig a mai napig az egyik szemelyes kedvencem, igy ha nem zavar a kisse elavult grafika, akkor mindenkeppen a kotelezoen beszerzendo jatekok koze sorolnam.
maniac
17 éve, 2 hónapja és 3 heteGondolkodtam rajta, de úgy tudom ez PC-n nem jelent meg és a listán ezt is figyelembe vettem, mint sokadik tényező… Szóval ezért maradt ki elsődlegesen… Másodlagosan meg azért, mert nem annyira ismert cucc és annak ellenére, hogy tényleg jó, lehet, hogy sokan nem ismerik a sorozatot és lehet olyan nevet dobott volna le a listáról, ami elengedhetetlen, hogy itt szerepeljen…😄 De Yoyo, csak a te kedvedért, kiegészítve a cikket: Bónusz helyen a Fatal Frame!😉
yoyo
17 éve, 2 hónapja és 3 heteTenkju tenkju😄 Amugy en speciel a Penumbrarol nem hallottam, de nemsokara megnezek rola egy par vidit, mert kivancsiva tett…
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 hetena lássuk ki magyar?? 😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 hetena jo ezcsak viccxDD😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 hetenaés persze ne felejtsuk el az új dead spacet se😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 hetevagy a queake sorozatot se
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteprey se rossz
maniac
17 éve, 2 hónapja és 2 heteMagamat idézem: „Az idei év is tartogat még számunkra meglepetéseket a stílusra vonatkozóan, rájuk nem tértem ki külön…” Ez ott van a cikkben a Dead Space-hez kapcsolódóan… A Prey meg a Quake, hááát, jó játékok, de a listán szereplők jobbak, azok lecsúsztak… A Quake mondjuk eszembe sem jutott, a Prey-en már gondolkoztam… De nem…
anya32
17 éve, 2 hónapja és 2 heteimádom a horrorjátékokat!! föleg ha nagyon horror. pl:queake1.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteEz azért nem így van.
Például a Condemned, az hol van!?
Szerintem az egyik legjobb horror game.
marco
17 éve, 2 hónapja és 2 heteHát igen, nagyon sokféle vélemény van ezzel kapcsolatban (is). Csináljatok Ti is top10-es listát, lássuk, kinek mi tetszik!
yoyo
17 éve, 2 hónapja és 2 heteOks, akkor kezdenem:
1. Fatal Frame 2, 1 (ebben a sorrendben, a ketto a legijesztobb jatek amivel valaha jatszottam)
2. System Shock 2
3. Call of Cuthullu: Dark Corners of the Earth (vagy hogy irjak…sose tudtam pontosan megjegyezni)
4. Silent Hill sorozat
5. Resident Evil sorozat
6. Cold Fear
7. Alone in the Dark sorozat
8. Doom 3
9. Jericho
10. The Thing
Sajnos a Fear-el meg nem volt szerencsem jatszani, de lassan potolom a hianyossagot. Par horrorjatek kimaradt az eletembol, ezert nez ki ugy a listam, ahogy. Lehet hogy ket-harom ev mulva ez a lista teljesen mashogy fog kinezni. A Bioshock akarmennyire az egyik legjobb a stilusban, sajnos kozel sem volt annyira felelmetes szamomra, mint a nagy elod. Inkabb jokat szorakoztam az emberek beszolasain, minthogy megijedjek toluk. A legjobb FPS listamban azonban mindenkepp az elso harom helyen lenne.
blindman
17 éve, 2 hónapja és 1 heteLehet hogy kissé szigorú vagyok,de az első két Resident Evil és az első két Silent Hill játékon kívül egyedül a Suffering volt képes borzongást okozni. A F.E.A.R. anno kimaradt,de tervben van!
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 1 heteAkkor lássuk a listádat… 🙂 Engem érdekelne. 🙂 James örök! 😉
blindman
17 éve, 2 hónapja és 1 heteKhm…lássuk csak:
1.Silent Hill
2.Silent Hill 2
3.Resident Evil (Don’t open that door!!!!😉
4.Resident Evil 2
5.Legacy of Kain összes
6.The suffering
7.Resident Evil 4 KIZÁRÓLAG a játékmenet miatt
8.Obscure 2
9.Bloodrayne
10.Nightmare Creatures 2 (emlékszik még erre valaki?)
futuretro
17 éve, 2 hónapja és 1 hete…éééés iggeeeen! A két Silent Hill előkelő pozícióban! 🙂 Nálam a James-féle történet előbbrevaló, mint azt tudod is régóta, de korrekt ez így. 🙂 „What is it? Blood! I hope this is not Chris’s…” 😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 heteengemis 😎#video#VIDEOFORRÁS ELŐSZÖR#videoforras#VIDEOFORRÁS MÉGEGYSZER#videovege#
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 4 napjaszerintem leggjóbb Pc-n Dead Space
yanis91
16 éve, 11 hónapja és 2 heteSzerintem jó ez a top 10 nagyon jo gamek
rleo
16 éve, 10 hónapja és 2 heteAz Alien VS. Predator 2-tn azért hiányoltam a felsorolásból 😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteszüper😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteigazábol még csak egy 10 éves gyerek vagyok méghozzá lány és nekem megvan a katár 1,2,3 és egy csöppet se durva szerintem gyerekes😕 és unalmas!szerintetek nem amugy nem lenne szabad ilyeket nézni de mégis megteszem nagfy cucc 😎#dolt# #dolt_vege##kover# titeket nem izgat mert engem nem unalmasak
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteez nem szuper valami gyerek film vagy játék
marduk
16 éve, 1 hónapja és 3 heteA Bioshockot már láttam 🙂 De engem ezek a játékok vmié nem fognak meg 😕
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetekibe baszódtúl jók ezek ajátékók😉
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 hetekibaszott jó játékók jó a grafika az megvan adva😉
vendeg
16 éve, 1 napja és 4 órájaAzért sajnálom hogy a Manhunt lemaradt róla 🙁
de kétségtelenül ez egy jo Top10😉
vopi
16 éve, 17 órája és 25 perceFatal Frame nincs????
Egy játéktól sem szartam még annyira, mint attól. Főleg a második rész nagyon durva.
Írom ezt úgy, hogy a listáról egyedül a Penumbra nem volt még a kezeim között.
yoyo
15 éve, 12 hónapja és 4 napjaFatal Frame-t én is hiányoltam, de ez PC-s játékokból készült lista, FF pedig nem jelent meg PC-re. Penumbrát kipróbáltam, amúgy ingyenesen letölthető és nem kell hozzá bika gép. Nem egy látványos valami, de hangulatra elég jó, pláne, hogy amikor először találkozol ellenféllel, akkor nincs nálad semmi, amivel védekezhetnél. Így marad a futás 😄 csak 1-2 órát játszottam vele, de egész jónak tűnt (ha a grafikán túlteszi magát az ember, bár az se olyan rossz, ha azt vesszük, hogy magánemberek pakolták össze)
lac
15 éve, 12 hónapja és 4 napjaA Penumbrának csak egy techdemo változata ingyenes, a „teljes” produktum sokkal komolyabb mint látványügyileg, mint tartalmilag. Nagyon ajánlom a kipróbálását, minden horror rajongónak kötelező😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 hetejó
zoltan1992
15 éve, 10 hónapja és 1 heteA Fear 1-2 a kedvencem, verhetetlen ebben a kategóriában, a Doom 3 is jó. Az AvP 2-őt én is hiányolom a listáról, viszont valaki említette itt a Manhunt-ot, na hát az szerintem abszolút nem ide illő.
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 1 heteÁh… Silent Hill az örök kedvenc… Még most is félek tőle… A Fear 2-vel játszottam, voltak benne elég húzós részek, de jó volt. Az első résztől túlságosan is sz@rtam, nem vittem végig 🙂
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteÉs a The Thing miért nincs ezek között?
kokasbalazs
15 éve, 4 hónapja és 1 heteáá ezek nagyon nagy játékok voltak!!!
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 napjanekem eddig a bioshock jött be a legjobban
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 napjaA manhunt-ot nam mondanám nagyon horror gémnek. Igaz, egy olyan játékkal nem játszottam ezen kívül, ami megf*sat egy Pigsy nevű malactól! 😛
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 5 napjaEgyébként ha valaki játszott már a Silent Hill-el az megtapasztalhatja hogy milyen egy igazi Horror játék szerintem.
De ha valaki játszik a Manhunt-tal az nem tudom hogy mit hisz rajta horror-nak
😕
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 5 napjaA penumbra Télleg nagyon jó Horror játék, bár még nem próbáltam ki.
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteDead Space-t hiányolom…
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 napjaAmnesia: The Dark Descentet próáljátok ki.
Rohadt jó!!!😄
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 3 heteHat eleg szubjektiv lista. Persze nem baj. Latszik hogy a kedves Maniac nem talalkozott meg a Siren nevezetu japan mestermunkaval. Meg a Project Zero-val. Igazi japan elborult, nyomaszto beteg vilagok. Hihetetlen atmoszfera! Ajanlom minden horror rajongo figyelmebe.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 hetePersze hogy szubjektív, ez a lényeg. Ha mindig mindenki az eladások, vagy a bevételek alapján írna, minden lista ugyanúgy nézne ki…
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 3 hete???? Itt a horror mufaly legjelentosebb alkotasairol van szo! Hogy jonnek ide az eladasok? Egyebkent elegge ismert jatekokrol van szo.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteSZIASZTOK BENCEVAGYOK
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 2 heteEn nem.😄 Bocsi! Udvozollek Bence. De miert ide irod? Ott az uzeno fal. Vagy ilyen felelmetes vagy? 🙂 Hogy ehhez a hirhez irtal.
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 heteSzia Bence!😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 hete😄
arcinoee
14 éve, 1 hónapja és 5 napjatélleg jó 😄 kipróbáltam de abbaishagytam xDDD monnyuk nem fekve laptoppal a hasamon kéne tolni…
vendeg
14 éve, 1 hete és 1 napjauristen 😮 ez meg mi a farnc
?
vendeg
13 éve, 12 hónapja és 4 napjaEz valami vicc, ez az oldal.
Nem tudom, hogy kik állították fel ezt a listát, de azok ****-k…
A fearban nincs semmi félelmetes. Nem is nevezhető horrornak.
Cold Fear egy rakás ****… Egyszer játszottam végig, a története egy nagy nulla.
Lenne még mit írnom, de szerintem ti is értitek…
marco
13 éve, 12 hónapja és 4 napjaÖrülünk ha egy kis humort tudtunk csempészni vélhetően szánalmasan unalmas mindennajaidba.
Akik ezt a listát felállították, azok, akik – veled szemben – értenek a játékok világához.
Ez egy 4 (!!!) éves lista, és az hogy te valamit nem játszottál végig, semmit sem jelent, attól az még lehet horror játék – vagy akkor már ne is merjük annak nevezni?😄
Én egyet értettem abból amit leírtál, hogy nagyszerűen tudsz trollkodni.😄
cpt_nihil
13 éve, 12 hónapja és 4 napjaA történet ott kezdődik, hogy kinek a pap, kinek a papné. Azért, mert te olyan nagyjani vagy, hogy nem találod félelmetesnek a Fear-t, vagy nem tetszik, nem jelenti azt, hogy sz*r. Azon túl, hogy ez a lista közel 4 éves, inkább azokra a horrorjátékokra koncentrál, amik letettek valamit az asztalra vagy éppen mérföldkőnek számítanak a műfajon belül. Talán segítene, ha legközelebb nem csak néhány kulcsszót meg félmondatot olvasnál ki egy cikkből, hanem átolvasnád az egészet: és akkor talán nem csinálnál néhány mondattal idiótát magadból 😄
kekmedve
13 éve, 12 hónapja és 4 napjaTe okos srácnak tűnsz, megtudod nekem mondani, hogy érdemes-e a Starcraft 2 kiegészítőjére várnom? Vagy az nem horror játék? 😮😮
braddock
13 éve, 11 hónapja és 4 napjaEzeknek a játékoknak a 80%-át nem is ismerem pedig imádom a horrort!Sokmindent kell még bepótolnom ezek szerint!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteAz Amnesia the dark descent holmarad? :
Annál durváb szerintem nincsen,főleg,hogy csak lámpásod van és végig menekülni kell 😄
Az megérdemelte volna ide a helyet 😄
raiden
13 éve, 5 hónapja és 2 heteA Penumbra-t nemrég kerestem itt,és nem volt találat?!
😮😄
raiden
13 éve, 5 hónapja és 2 heteÁt kell lényegülni,és félni fogsz.Ha nem sikerül,akkor hiába minden.
raiden
13 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn a fentebb emlegetett játékok javát végigtoltam,szerintem a a lista hiteles,és reális..
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 hetea legjobb horror játék a slenderman és a amnesia
kiraly001
12 éve, 6 hónapja és 6 napjaHiányolom a Dead Space-t,igaz,hogy sci-fi-horror,de nyomja az adrenalint.😮
drift3r91
12 éve, 6 hónapja és 21 órájaAmnesia még mai 21 éves fejjel is para 5.1 el éjjel!
bartaz89
12 éve, 5 hónapja és 4 heteEngem a Dead Space első része is megizzasztott.😄
marduk
12 éve, 5 hónapja és 2 heteErről én hogy maradhattam le. 😮 A Penumbra tényleg nagyon jó játék, és úgy maga az atmoszféra is ijesztő abban a játékban. Hát egyetlen egy játékot azért itt érdemes megemlíteni, mondjuk konzolosok biztosan ismerik, és ez nem más, mint a Nightmare Creatures 2
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon jó kis cikk lett!😄
A Resident Evil nekem örök klasszikus, még annó a ps2mön toltam hosszú órákon át és egyszer csak azon kaptam magam hogy már reggel van és csiripelnek a madarak🙂)
kpal
9 éve, 11 hónapja és 4 heteRégi játékoknak másabb volt az atmoszférája ,akkor még sokkal több játékban volt borzongás ,mára már szinte tudni lehet mi történik a következő másodpercbe.