Tegnap délután az Acer egy meglehetősen családias, ám a nyári kánikulában rendkívül üdítő helyszínen mutatta be a hazai sajtó számára az újdonságait, melyek között rengeteg gamer termék kapott helyet, így volt mit nyomkodni.
A fő irányvonal továbbra is a Predator család, de ez nem jelenti azt, hogy más gépekkel ne lehetne majd játszani, hiszen egyre több családban jelennek meg az NVIDIA GTX 1050-es és GTX 1060-as kártyák, amik az előző generáció alsó és középkategóriás megoldásaihoz képest óriási erőnövekedést hoztak magukkal. A megjelenítők kapcsán a
Quantum Dot technológia az egyik új irány, a másik pedig a
Tobii Eye szemkövetős megoldás, melyet az Acer már a jó pár laptopjába is beépített, ugyanakkor a nagy áttöréshez a játékfejlesztők sokkal erősebb támogatására van szükség.
Akik 4K-ban szeretnének játszani, de filmezni is nagyon szeretnek, azoknak akár egy 4K-s Acer projektor is jól jöhet, melyek közül háromról esett szó a bemutatón. Persze a másfél milliós darab nem éppen baráti, de lesznek kompaktabb és jóval olcsóbb megoldások is, a piac pedig egyre megfizethetőbb áron kínálja majd a Full HD fölötti modelleket. A laptopok kapcsán a
Predator 21X volt az igazi különlegesség, melyből egyébként itthon nemrég el is adtak egy darabot. A gép tényleg tekintélyt parancsol, egy brutális szörny, de persze praktikusabb és bőven elegendő teljesítménnyel rendelkező gépeket is találunk még a gyártó kínálatában.
A szörnyeteg mellett ki volt állítva egy
Acer VR megoldás is, melyet sajnos nem bírtunk működésre, de kompakt, minőségi megoldásnak tűnt. Jó látni, hogy az év végére vált komoly újítás is fontos szerepet kaphat itthon, bár a rajtnál vélhetően nem kicsiny országunk lesz a fő piac. Az Swift szériás prémium gépek kapcsán a Swift 1 érkezése igazán örömteli, hiszen még olcsóbban juthatunk majd hozzá egy minőségi és egészen jól felszerelt géphez.
A Spin széria tovább erősödik és fejlődik, a
Spin 1 pedig ugyan nem lesz olcsó, mégis egy érdekes termék, hiszen minőségi kialakítást és gyönyörű kijelzőt kapott, egyedül a Core i-szériás processzort hiányolhatjuk ahhoz, hogy táblagép helyett egyértelműen ezt a gépet válasszuk. A 2 in 1 megoldásokat felvonultató Switch család is egyre erősebb és modernebb, nagyon úgy fest, hogy növekszik a hibridek iránti kereslet.
Összességében tehát kitettek magukért az Acer hazai képviselői. A játékosok csak kapkodhatják a fejüket az újdonságok után, monitor és laptop fronton is óriási kínálattal és egyre barátibb árakkal találkozhatunk, az átlagfelhasználóknak pedig az Acer most már nem csak a jó árat, hanem a minőséget is jelentheti, amin sokat dolgoztak az elmúlt pár évben.