Nem voltak sztár dj-k és nem voltak félmeztelen hostessek sem, voltak viszont kiállított kioskok szép számmal. A Killzone: Shadow Fall mellett a Knack játszotta a főszerepet, na és Majka, Curtis, Szabó Győző és Harsányi Levente, akik jelenlétükkel nem csak az est fényét voltak hivatottak emelni, hanem komoly focibajnokságban mutatták meg egymásnak és a várakozóknak hogyan rúgják a virtuális bőrt és mit is tud a PS4. A színpadon felállított kivetítőn kísértük figyelemmel BZ kommentálásában az összecsapást. Mindeközben a helyszínre érkezők sorszámot kaptak, hogy a sorbanállásnál ne legyen fennakadás amikor felhúzzák a rolót.
A rendezvényt Sándor Csaba, a PlayStation magyarországi üzletágának vezetője nyitotta meg, és elmondta:
A fentiekhez meg kell azt is jegyezni, az hogy a PS4 Magyarországon most debütált, két dolog miatt is fontos. Egyrészt megelőztük a Japán premiert, ami valljuk be, nem semmi, másrészt a rivális XBOX ONE előtt minimum fél-háromnegyed évvel jött ki a masina, ami egy ekkora piacon nagy eséllyel dominanciát is jelenthet.
A várakozás két óráját nem csak a kiállított gépek kipróbálásával, valamint a sztárvendégek versengésének figyelésével lehetett elütni, hanem a tombola is fokozta a hangulatot. A Sony Bravia tévén kívül többek között játékokat lehetett nyerni, így voltak olyan szerencsések, akik a gép megvásárlása után hazaérve már az AC4-et telepítették.
Az 576 üzletében tornyokban álltak a PS4-ek, ami nem csak az előrendelőkre vártak, hanem arra a száz szerencsésre is, akik a launch party alkalmából soron kívül vehettek a gépből, hiszen a gyártó ennyi plusz példányt hozott a rendezvényre. Elkaptuk néhány kérdésre Sándor Csabát is, aki elmondta, hogy több ezer darabos szállítmány érkezett az országba, ami nem csak hogy elfogyott már előrendelésbe, hanem kevésnek is mutatkozott olyannyira, hogy aki most nem jutott PS4-hez, január közepéig kell várjon az újabb szállítmányra.
Miután a meghívott vendégek büszkén átvették saját példányukat és megvoltak a kötelező pózolós fotók is, egyre nagyobb lett a zsivaj. A hivatalos értékesítés megkezdése előtt, éjfélhez közeledve jelentősen nőtt a tömeg és kígyózó sorban várták az érkezők, hogy néhány perc múlva nextgen tulajokká váljanak. Az üzletbe korlátozott számban engedték be a vásárlókat, így egyszerre maximum 4-5 személy tartózkodott bent, ami nagyban könnyítette a vásárlást. A boltba lépve mindenki maga választhatta ki a saját PlayStation 4 konzolját.
Többeket megkérdeztünk, mit fog csinálni, miután hazament. Egyetlen egyszer sem kaptuk azt a választ hogy aludni fog. Néhány százan karikás szemmel mentek ma dolgozni, vagy suliba. Vagy nem is mentek. Hiszen megjött a PlayStation 4 Magyarországra!
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaKár hogy nem voltam ott. A tombola jó lehetett!
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaJó lehetett..
marco
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaAz volt.🙂
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaA legolcsóbb majdnem 130k. Nekem várnom kell még a beszerzéssel…🙁
csirkee
12 éve, 1 hónapja és 3 napja😮 de durva, ott voltam és nekem egyik celeb sem tűnt fel 😄😄 látszik, hogy teljesen mással voltam elfoglalva!
Annyira jól néz ki élőben a ps4, jó lenne fehérben, el is fogadnám azonnal
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaMilyen hasa van a Győzőnek!😄😄😄
5t3v3nk3
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaMiután láttam milyen celebeknek lett ps4-e, nekem már nem is kell! Nem akarok „PS4-tesó” lenni velük..😄 😄
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaGYOZO pedig nemreg a fegyencedzest tolta. Eleg durvan le volt fogyva. De ezek szerint megunta. 🙂
lolz
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaPontosan!😄
csirkee
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaa világon rengeteg celebnek van ps4-e, van aki kapta, van aki vette…nem így kell felfogni ezt, hanem úgy, hogy a ps4 egy jó gép
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaLeszarom milyen celebnek van ps4-e, nekem KELL! Kicsit lejjebb megy januárra remélem, és a második adagból veszek!🙂
5t3v3nk3
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaHa veszek is egyet, levakarom róla a „4”-est..😄 😄
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 3 napjabár nekem is meglenne a sony nextgenje 😮🙁 akkor elmondhatnák nekem is hogy welcome on 21. century! 🙂
totyak
12 éve, 1 hónapja és 2 napjaÉn meg még csak most kacsingatok a PS3 felé. Le vagyok maradva egy fordulattal.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 1 napjajajj istennem bárcsak lenne már nexgenem 🙂 nah majd összesporollok rá addigis!!! de egy xboksz van is joljönne igy a téli hónapokra!!!!44 🙂 marco amúgy hasonlitasz majkára mondták már??
marco
12 éve, 1 hónapja és 1 napjaNem, ennyire nem sértettek meg még soha.😄
alice
12 éve, 1 hónapja és 1 napjanem folyt vér? 😄 azta, pedig azért ps4ről van szó 😄