A hazai könyvkiadásban egyre szebb sikereket elérő Fumax pedig most gondoskodott arról, hogy egy újabb történet erejéig ismét visszatérhessünk az Assassin's Creed-sorozat által egy kicsit kibővített francia forradalom korába, méghozzá az Assassin's Creed: Egység című regénnyel, ami Oliver Bowden legújabb munkájaként újfent sikeresen levett minket a lábunkról. Miután a szerző az első néhány könyv után - amelyek lényegében csak az adott játékok sztoriját mesélték el újra - egyre gyakrabban és egyre merészebben eresztette szabadon fantáziáját a legutóbbi regényekben, ezért őszintén vártam már, hogy megismerhessem a francia események mellékszálát is.
Noha a könyvet a hazai sajtóban is több helyen úgy említették, mint egy olyan regényt, amiből újra megismerhetjük az Assassin's Creed: Unity történetét, ezt érdemes azonnal elfelejtenünk, mert szerencsére téves információ. Az Egység ugyanis nem Arno Dorian - amúgy szerintem kissé esetlen - kalandjait meséli el, hanem annál egy sokkal érdekesebb, ámde kapcsolódó sztorit, aminek a főszereplője nem más, mint Élise de la Serre, a formás kis vörös teremtés, akinek naplóbejegyzése által egészen 1778-ig utazhatunk vissza az időben, hogy megismerhessük a lány gyermekkorát, valamint életének megpróbáltatásait.
Hangsúlyozandó, hogy a könyv bár önmagában is egy nagyon kerek egész, mondhatni érthető olvasmány lett, makulátlan élvezetéhez azért természetesen elengedhetetlen, hogy legalább szegről-végről ismerjük a játékot, hiszen számtalan olyan utalás van benne, illetve olyan esemény, amelyeket az alkotásban testközelből élhettünk át Arno oldalán. Apropó Arno is megjelenik a könyvben, az ő naplójából is találunk részleteket, sőt mi több, ahogy haladunk a végkifejlet irányába, úgy válik egyre fontosabbá a sztoriban.
Megfogadtam, hogy nem fogom különösebben spoilerezni a történetet, de annyit azért előzetesen mindenkinek elárulhatok az Assassin's Creed: Egység kapcsán, hogy Oliver Bowden talán első olyan könyve lett, ami konkrétan az elejétől a végéig valóban letehetetlenre sikerült. Bár korábbi munkái is nagyszerűek voltak, itt folyamatosan történik valami, rengeteg olyan váratlan esemény és fordulat kerül elő benne, amelyeknek köszönhetően csak kapkodjuk majd a fejünket az oldalak között. Hihetetlen például, ahogyan a szerző képes volt felvezetni Arno és Élise kapcsolatának kialakulását, ahogyan a folyamatosan visszatérő morális kérdéseket előtérbe helyezi, vagy ahogyan körülír olyan eseményeket, amelyek a játékban, esetleg a valóságban, a francia forradalom idején történtek meg. Ez az a varázs, ami szerintem kicsit kiveszett már a videojátékokból, itt azonban most ismét megtalálható, és talán ennek is köszönhető, hogy szó szerint faltam minden egyes oldalt és bejegyzést, üvölthetett az asszony, bömbölhetett a gyerek, én inkább ott maradtam Élise oldalán az újabb izgalmas kalandok miatt.
Az Assassin's Creed: Egység ezen felül először ad nekünk átfogóbb betekintést az Orgyilkosok után a Templomosok rendjének életébe és viszontagságaiba is. A másik frakció szigorú szabályaiba és hátterébe ugyanis már Altair története beavatott minket, és bár a harmadik játék óta egyre többször kacérkodtak a fejlesztők a másik oldal bemutatásával is, én több kérdésemre mégis csak ebből a műből kaptam meg a választ, ami úgy gondolom, hogy hatalmas pozitívumnak tekinthető annak ellenére is, hogy az Egység véleményem szerint már nem az a tipikus Assassin's Creed-regény. Hogy mit értek ez alatt? Leginkább azt, hogy itt egy valódi szépirodalmi értékekkel ellátott műről beszélünk, aminek olvasása során nem az jár a fejünkben, hogy ez a leírás olyan, mint egy küldetés forgatókönyve, sokkal inkább az, hogy egy csodálatos kaland részesei vagyunk, aminek minden pillanatát maximálisan élvezzük.
Összességében az Assassin's Creed: Egység történetére talán a kiszámíthatatlan jelzőt használnám, hiszen Élise de la Serre kirobbanó természete, makacssága és céltudatossága olyan eszméletlen fordulatokkal gazdagítja a könyvet, ami sajnálatos módon nagyon hiányzik a videojátékokból. Éppen ezért úgy vélem, hogy ez a könyv egy kiváló kiegészítője és tökéletes megtámogatása az Assassin's Creed: Unity kissé hadilábon álló cselekményének, az én szememben legalábbis sokkal szerethetőbbé vált általa a megjelenéskor eléggé semleges érzelmeket kiváltó videojáték is.
Hogy kinek ajánlanám a könyvet? Ez egy nehéz kérdés, de összességében először is azoknak, akik imádták Oliver Bowden korábbi munkáit, hiszen a szerző alighanem megalkotta pályafutásának eddigi legjobb irományát, ami az első pillanatoktól az utolsókig egy roppant élvezetes történet lett. Ezen felül érdemes elolvasniuk azoknak is, akik a Unity-ben megkedvelték Élise karakterét, hiszen ebből a könyvből szó szerint mindent megtudhatunk róla, kalandos életéről, dilemmáiról és a többi sajátosságáról. Továbbá bátran merem ajánlani az Egységet azoknak is, akik bár nem játékosok, de szeretnének egy folyamatosan zajló cselekménnyel ellátott történelmi kalandot olvasni a francia forradalom korából.
Végezetül néhány szót szólnék még a magyar kiadásról is, amivel a Fumax hozta a tőle elvárt minőséget, mind a külalak, mind a tartalom, illetve a fordítás minőségét tekintve. Az érthetőség és a gördülékenység tekintetében ugyanis nagyon fontos volt a megfelelő fordítói munka, amivel lényegesen befogadhatóbbá és szerethetőbbé is vált a végeredmény. Én minden percét imádtam, és csak remélni tudom, hogy az író a jövőben is képes lesz megtartani ezt az elragadó stílust, illetve színvonalat!