Mindenki arra várt, hogy látva a sikert, a Blizzard felkarolja saját projektét és elkészül az önálló cím. Nem így lett, a Valve vállalat tárgyalásba kezdett az IceFrog-al, megvette a jogokat és vele az élen elkezdte hegeszteni az új Dotát. A két cég egymásnak esett, de végül sikerült elsimítani a dolgot, zavartalanul folytatódhatott a munka. 2010-ben az S2 Games csapata készített egy Dota klónt, a Heroes of Newerth-et. Szinte egy az egyben átvette az alapjáték mechanikáját, például átnevezték a hősöket és új külsőt kaptak, de a képességeik ugyanazok maradtak, mint az eredetiben.
Fizetős játék lévén nem tudta az addigra már a képzeletbeli trón tetején befészkelt LoL-t letaszítani, a 2011-es évben ingyenessé válása után sem tudta ledolgozni addigra már jelentős hátrányát. 2013-ban megjelent a várva várt Dota 2 a Valve berkein belül, amellyel ugyancsak fizetés nélkül játszhattunk, a régi motorosokat visszacsábítva és új játékosokat is toborozva ezzel.
A Dota 2 behozta a cím lemaradását a LoL-al szemben, az idei bajnokságon már több mint 10 millió dollárt osztottak szét a versenyzők között, egyre nagyobb a játék népszerűsége. Jelenleg e két cím verseng a műfaj legjobbja címért.
Gyerünk játszani!
Megjelent tehát a nagy előd folytatása, már ha ezt annak lehet nevezni. A Dota 2 tulajdonképpen a játékmeneten nem változott elődjéhez képest, aki a régit ismeri, ezzel is könnyedén elboldogul. Természetesen mivel ez egy külön játék, új grafikus motort kapott, rendelkezik külön matchmaking-el, valamint visszajátszással és közvetítéssel is. Az alkotás Free to Play, tehát gyakorlatilag ingyenes, Steamen csak le kell tölteni és rögtön kezdődhet a móka. A játék bevételi forrása a kiegészítők vásárlásában van, karaktereinket ruházati kellékekkel ‘csinosíthatjuk’, de ez csak esztétikai kérdés, nincs annak előnye, aki erre pénzt áldoz. Magyar nyelvre állítható, mindent egyszerűen megtalálhatunk, tanulhatunk.
Erre szükség is lesz, a teljesen új játékosoknak nem ajánlott az éles harc, érdemes elsőnek végigvinni a gyakorló kampányt majd Bot-ok (mesterséges intelligencia) ellen felvenni a kesztyűt. Mivel a játékban jelenleg 107 hős található, meg kell tanulnunk ki mire képes, hogy legyőzhessük vagy elmenekülhessünk az ellenség elől, ha a helyzet úgy kívánja. Lehetőség szerint az ember keressen egy mentort, aki játék közben magyarázni tudja, mi miért történik, mit kell tennünk az adott szituációban. Kicsiny hazánknak is van chatszobája a programon belül, ott nyugodtan lehet kérdezősködni.
Valószínűleg sok elutasításban is lesz részetek, de jómagam és egypár ember általában segítőkész. Itt térnék ki a cím legnagyobb hibájára, ami maga a játékos kör. A Dotások nem megértőek, nem érdekli őket, hogy kezdő vagy. Sokszor egy rossz döntés befolyásolhatja a csatát, egy ilyen lépés tőlünk és csapattársaink melegebb éghajlatra kívánják felmenőinket. Szóval szerintem kell egy ember, aki segíti utazásunk kezdetét, ezt az alkotók is felismerték, beraktak egy mentor-rendszert (bár úgy tudom, ez még nem működik).
A játék a klasszikus MOBA vonalat képviseli RTS nézetben, három Lane-en történik a harc. A pályát egy folyó választja el, melyben minden második percben egy rúna jelenik meg, felvételével ideiglenesen gyorsítást, regenerációt, duplasebzést vagy illúziókat kapunk. Két frakció van: Radiant és a Dire – bázisuk a bal alsó és a jobb felső sarokban található -, három úton tudunk eljutni a lerombolandó célunkhoz, az Anciens-hez. Ezeket az ösvényeket (top, mid, botton lane) összesen 18 őrtorony védi, oldalanként kilenc, mely fedezi az adott útszakaszt és 2-2, mely a főépületet oltalmazza.
Ezeket kell elpusztítanunk, ha az adott vonalon be akarunk törni az ellenséghez. Minden oldalon két barakk található, ahonnan harminc másodpercenként elindul egy gép által irányított sereghullám, mely sokkal alacsonyabb rendű egységekből áll, mint maga a játékos. A nevük Creep, és leirtásából fogunk pénzt és tapasztalatot szerezni. Szükségünk is van rá, hiszen az itt megszerzett anyagiakból vehetünk tárgyakat, melyek alap tulajdonságainkat növelik, valamint sokszor új képességekkel ruháznak fel.
Tapasztalat szerzéséből fejlődhetünk, ezzel erősíthetjük hősünket, mint egy klasszikus szerepjátékban. A pályán található erdőkben, megadott helyeken semleges egységek táboroznak, ha ezeket legyőzzük, több tapasztalatot és aranyat kapunk. Nem minden tábor ugyanolyan erős, erre vigyázzunk, mert egyes helyeket csak nagyobb szinten érdemes meglátogatni. A legerősebb szörny a pályán a Roshan. Lenyakazása általában nem egy emberes munka, viszont ha sikerül, minden csapattag kap 200 aranyat és egy játékos megkaphatja az Aegis of the Immortalt – halálakor dobja el, aki kapja marja -, amivel egyszer újraéledhetünk csata közben, pénz és időveszteség nélkül.
A Dota 2 a hibákat keményen bünteti. Halálunkkor bevételünkből vesztünk, és időbüntetést kapunk, mely lejárta után újraéledünk a főhadiszállásunkon. Galád gyilkosunk pedig örül, hiszen anyagi javakkal és ‘tapasz pontokkal’ lesz gazdagabb a mi halálunk által. Mint korábban írtam, egy rossz döntés, elbaltázott taktika és megfordulhat az egész játékmenet. Sokszor veszít az ember, de ez ne vegye senki kedvét, ha az illető kitartó, munkájának gyümölcse a sorozatos nyerés lesz. Igazából órákat tudnék még mesélni, akit érdekel próbálja ki.
A jövő szele
Mivel egyre nagyobb a játékos tábor, egyre több és több alkotás születik a piacon. Számos más játék található jelenleg is, ezek között van amely már ismert világokba kalauzol el minket, mint például az Infinite Crisis, ami a DC képregények univerzumába repít. Készül már A Gyűrűk Ura változat és a Blizzard is észbe kapott végre, jön a játékai szereplőit egybegyúró Heroes of The Storm. Érdekesek azon a próbálkozások, amik próbálnak szakítani a megszokott formátummal, így született meg a Crasher, amiben autókkal kell egymás ellen megküzdenünk. De ilyen a SMITE is – számomra a legérdekfeszítőbb az újoncok között -, itt TPS nézetben kaszabolhatjuk egymást.
Itt tartunk jelenleg. Előbb-utóbb biztos minden ember találkozni fog a műfajjal, ha így folytatódik annak diadalittas menetelése. Nektek melyik a kedvencetek? Melyik új cím fogja letaszítani a két piacvezetőt a trónról? Válaszokat, véleményeket várjuk kommentben!
willthawheel
11 éve, 4 hónapja és 1 heteSzépen egyben van ez az írás. A Smite-ot én is nagyon bírom, akinek van kedve coopban tolni, jelezze! 😄
mordorer
11 éve, 4 hónapja és 1 heteEzt a Crasher-t nem is ismertem!😮 Már nézem is mit tud a kicsike!🙂
Szuper írás amúgy!
zender
11 éve, 4 hónapja és 1 heteSzép kerek lett a két cikk. Nagyszerű leírás, visszatekintés mindkettő. Más játékműfajból is lesz ilyen?
ronalddo
11 éve, 4 hónapja és 1 heteLesz még folytatás? Vagy ezzel itt vége? Nagyon jó volt olvasni az egész történelméről és a játékokról.
nyiszti
11 éve, 4 hónapja és 1 heteEnnek az írásnak itt a vége. Azonban lesznek még hasonló jellegű írások, ha rajtam múlik
zender
11 éve, 4 hónapja és 1 heteKit kell meggyőzni hogy legyenek? 😄
5t3v3nk3
11 éve, 4 hónapja és 1 heteJó ez az írás, de a térkép képe nagyon ismerős valahonnan.
nyiszti
11 éve, 4 hónapja és 6 napjanem csoda, nagyon sok helyen ezt használják. Szerintem is ez a legszebb és legátláttatóbb. Ha jól tudom Spanyoloké az első verzió érdeme.
petrovicsz
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaHát ezt öröm volt olvasni! 🙂
Sok infót megtudtam. De LoL-ozni továbbra sem fogok. 🙂