Mi is az a SOPA?

A SOPA az angol Stop Online Piracy Act rövidített formája, ez nyers fordításban annyit tesz: Az Online Kalóztevékenységek Megfékezésére Irányuló Törvényjavaslat. Ezt a törvényjavaslatot bizonyos Lamar Smith (republikánus) terjesztette elő a 2011. október 26-án a Képviselőházban, elsődleges célja pedig (elvileg) az, hogy gátat vessen az olyan szerzői jogokat sértő tevékenységeknek, mint például a zenék, videók, játékok kalózmásolatainak terjesztése, valamint érvényt szerezhessen a szerzői jogok védelmének, mégpedig hathatós büntetőeljárások révén, melyek a honlapok lezárásától akár 5 év szabadságvesztésig is terjedhetnek.

Ami azt illeti, ezzel így önmagában nem is lenne gond, hiszen – akárhogy is nézzük – a kalózkodás egy súlycsoportban áll a lopással, de akár a szinonímájaként is használható – azaz bűncselekmény. Hanem ahogy azt az Életben már annyiszor tapasztalhattuk, a dolog most sem ilyen egyszerű.

Ugyanis a SOPA hatályba lépésével az internet megszűnne általunk ismert formájában és búcsút inthetnénk az olyan demokratikus fogalmaknak, mint a „szabad információáramlás” vagy a „szólásszabadság”. Unokáink pedig tátott szájjal hallgatnak majd bennünket, amint a kandalló mellett az egykori szabad internetről regélünk nekik; azokról az időkről, amikor még bárki kinyilváníthatta véleményét a világhálón…

Véleményem szerint nem árt tudnunk, hogy ezt a rendkívüli veszéllyel fenyegető törvényjavaslatot egy olyan 64 esztendős férfi terjesztette elő, aki valószínűleg sosem szagolt hozzá az olyan újvilági jelenségekhez, mint az internet, de legalábbis nem fogta fel annak elsődleges rendeltetését és funkcióját. Esetleg meggyőződése, hogy az Antikrisztust egy torrent oldalról fogják letölteni? – ez nem is lényeges. És a tény, hogy a képviselő saját különbejáratú kampányoldalán korábban egy olyan képet használt háttérként, amihez történetesen illegális úton jutott hozzá? Márpedig a képanyag tulajdonosa sosem adott engedélyt tulajdonának felhasználására, ami alaposan ütközik a másik törvényjavaslat, a PIPA, azaz a Szellemi Tulajdonjog Védelmének elveivel…

Tehát mi történne, ha érvényt szerezne magának a SOPA?

Az utóbbi időben sokat dobálóznak az olyan kifejezésekkel, mint a cenzúra vagy az internet halála, azonban ritkán részletezik, milyen kontextusból is ragadták ki ezeket a fogalmakat. Nos, a történet ott kezdődik, hogy a SOPA hatályba lépésével a vállalatok számára megadatik a lehetőség, hogy BÁRMELYIK weboldalt néhány napon belül zárlat alá helyezzenek, pusztán azért, mert az oldalon olyan logót/kommentet/képet/zenét stb. találtak, amelyek (szerintük) sértik szerzői jogaikat, és adott esetben a kommentelő ellen akár még kártérítési pert is indíthatnak. Na de lássuk, miket büntetne a SOPA:

Klippek, zenék, TV-sorozat részletek… Ezek közzététele és megosztása bizony törvénysértő lenne. Ebből eredően pedig értelmüket veszítenék – alighanem meg is semmisülnének – az olyan oldalak, mint a YouTube, Twitter, Facebook, Reddit, Wikipedia, ám a sor itt még korántsem ér véget, hiszen milliónyi más site-tal egyetemben imádott gamer szentélyünk, a Game Channel is nagy valószínűséggel megszűnne…

Az Egyesült Államokban egy szerzői jogokkal védett tartalom saját honlapon való közzététele, pikk-pakk a rács mögé juttathatja a site tulajdonosát, ahol is legrosszabb esetben 5 évet lesz kénytelen elmalmozni. Ez nem vicc! Ez a száraz igazság. Tehát ebből eredően – mint arra egy másik, a SOPA kérdését boncolgató site is rámutatott – egy Michael Jackson szám illegális megosztásáért egy évvel többet is kiróhatnának az „elkövetőre”, mint amennyit a Pop császárának gyilkosa kapott.

Nem árt megjegyeznem, hogy a „Happy Birthday to You” című dalt a Warner Music Group birtokolja, ami azt jelentené, hogy ha feltöltünk egy videót, ami példának okáért gyermekünk születésnapi zsúrját hivatott megörökíteni és eme videóban elhangzik a szóban forgó dalocska, akkor fennáll annak a lehetősége, hogy a cég eljárást indít ellenünk. Mindezt persze azután, hogy néhány furfangos (lentebb részletezett) fogással ellehetetlenítik honlapunkat.

Ohhóóó! A karaoké videók és az ehhez hasonló klipek is törvénybe ütköznének!

Sok százezren veszítenék el állásukat, hiszen számtalan ember számára az internet jelenti az elsődleges bevételi forrást, ha nem az egyetlent – mégpedig jelenlegi formájában.

Egyszerűen megtorpanna, vagy legalábbis drasztikusan lelassulna az internetes fejlődés.

De hisz ez csak egy USA törvényjavaslat, nem? Rám hogy lenne hatással?

A kérdés jogos. A SOPA valóban egy egyesült államokbeli törvényjavaslat, azonban hatályba lépésével az óriások keze nem csupán a határokig érnének el, és bár egy magyarországi honlapot (szó szerint) nem lakatolhatnának le, sajnálatos módon enélkül is képesek lennének ellehetetleníteni azt. Hogy miként?

Először is a szerzői tulajdonjog „sértettjei” írnának egy szívhez szóló levelet a Google-nek, akik – minthogy a „bűnrészesség” vádja nem szolgálná érdekeiket – kénytelenek lennének minden a szóban forgó oldalra mutató linket eltávolítani, továbbá módjukban állna a site PayPal utalásait is blokkolni. És mintha mindez még nem lenne elég, vállalat hazai képviselője még eljárást is indíthatna az adott honlap tulajdonosa/üzemeltetője ellen. Itt pedig ismét kihangsúlyoznám, hogy a dominót akár egy szerzői jogot/jogokat sértő komment is elindíthatja…

A website-okra tehát óriási nyomás nehezedne és úgy vélem, felesleges is volna ecsetelnem, milyen következményekkel járna a törvényjavaslat beiktatása. Ha netán némelyik honlap úgy is dönt, hogy a SOPA adta törvénykereteken belül működik tovább, nos ebben az esetben a fentebb nevezett okokból kifolyólag kénytelen lenne ezt a „szólásszabadság” rovására tenni – amit akár az internet cenzúrájának is tekinthetünk.

És most lássunk csak néhány weboldalt, amelyek megszűnnének vagy funkciójukat veszítenék a SOPA hatályba lépésének pillanatában:

Facebook

Google+

Twitter

Reddit

WordPress

Blogspot, Blogger, egyéb blogoldalak és blogszolgáltatók

Wikipedia

Tumblr

eBay

Yahoo!

9GAG

Game Channel és más gamer oldalak

YouTube

Mivé lenne az internet?
Ezt nehéz lenne kikövetkeztetni, annyi mindenesetre valószínű, hogy drasztikusan redukálódna a hétköznapi internetfelhasználók, vagyis a szörfölők száma, hisz a világháló többé nem adna helyet a közember véleményének, akit szinte semmi de semmi érdeke nem fűzné többé az internetre való előfízetéshez. A jelenleg ismert, elképesztően választékos tartalmakkal rendelkező web igazság szerint ettől fogva csupán a nagyvállalatokról szólna; egy olyan világ lenne, ahol csak és kizárólag a jót halljuk az egyes cégekről, szolgáltatásokról, termékekről, zenékről stb., mivel a véleménynyilvánítás intézménye mint olyan, megszűnne. Az internet többé nem lenne egyéb, mint egy interaktív teletext. Reklámokkal, ameddig a szem ellát.

A történet ironikus része az, hogy miközben az internet javarésze a pincében agonizálna, addig az egyik legismertebb torrent oldalt, a PirateBayt gyakorlatilag semmilyen kár sem éri, köszönhetően annak, hogy a SOPA adta jogok nem terjednek ki az Amerikában jegyzett domainnevekre – márpedig az org végződésű címeket bizony jegyzik Virginiában. Persze mi azért tovább látunk az orrunknál és pontosan tudjuk, hogy valójában nem is elsősorban a torrent oldalak végett terjesztették elő ezt a törvénytervezetet, de a kapott képen ez mit sem szépít:

Hiszen így végső soron mindenki felett ott lebegne Damoklész kardja, míg a kalózok egy kárörvendő „Arrrrgh!„-t hallatva gond nélkül tovasiklanának a habokon.

De hát nyertünk! Vagy nem?

Az égegyadta világon semmit sem nyertünk, talán csak némi időt. A SOPA talán már halálát lelte az internet demokratikus harcmezején, azonban szinte biztos, hogy máris születőben van egy hasonmása, aki más szavakkal igyekszik majd becserkészni az internetet, alighanem más csatornákon terjed majd és kifinomultabb eszközökkel készül ismét ránk rontani. Ámde egyszer már farkasszemet néztünk a veszedelemmel, és immáron az egész internetes társadalom tudja, milyen irányból várható a támadás…

Tartsátok nyitva a szemeteket!
Ha netán úgy érzitek, a cikkből kimaradt valami érdemi információ, kérlek írjátok meg komment formájában. Úgy vélem, mindnyájunknak érdeke, hogy minél többen legyenek tisztában a SOPA mibenlétével és céljával.