A bécsi városháza és az előtte található tér rengeteg különféle programnak ad időről időre helyet, itt rendezik meg többek között a Húsvéti és a Karácsonyi vásárt, de télen korcsolyapálya is kap itt helyet. De az a megelepetés erejével ért, hogy egy gamer jamboree-t is engedtek beköltözni, sőt rögtön három napos rendezvény keretében. Mi az első nap déli óráiban érkeztünk a helyszínre, ahol már javában tartott a móka. Ekkor már elég jelentős tömeg mozgolódott a helyszínen, de mivel még iskolaidő volt, szerencsére nem kellett mindenhol tülekedni - nem így a távozásunkkor.
A lovak is LBP színekben pompáztak
A külső teret láthatóan a PlayStation és a Little Big Planet uralta, hiszen még a helyi sétalovaglásra tartott hintók és maguk a lovak is Sonys logókkal az oldalukon pompáztak. Természetesen a PlayStation kamionnal szemben (merthogy ilyen is volt) helyet kellett kapnia a Halo 4-nek, és egy Master Chief is sétálgatott a Sony konzol standja előtt. A térről a nem egészen nyárias idő miatt hamar beljebb vonultunk. Az impozáns és hatalmas épületen belül mindent elfoglaltak a játékok. Minden terem, minden folyosó rogyásig volt monitorokkal, tévékkel, kioskokkal, tuning pc-kkel. Na és zombikkal.
A Wii U...
ZombiU in live
Ugyanis a Wii U egyik premierjátéka, a ZombiU erősen promotálva volt, berendezett szoba, véres kéznyomokkal, tányérokkal, széttört bútorokkal, zombinak öltözött lányok, akik hatalmas átéléssel vicsorogtak a látogatókra, akik között elvegyülve sétálgattak a lábukat húzva. Természetesen a játékot ki is lehetett próbálni a helyszínen, két gépen lehetett kipróbálni a debütáló konzolra készülő rettegést. Végre kézben foghattam a kontrollert és kipróbálhattam, milyen is lesz a Wii U élmény. Személyes véleményem az, hogy maga a ZombiU jó jó, de nem fogja megrengetni a piacot. A Wii U kontroller szintén nem, azonban tény hogy újfajta élményt nyújt a megszokott játékvezérlésekhez képest.
Ellenben a Rayman Legends és a Mario azonnal megvett, méghozzá dekára. Mindkét játék nagy élmény volt, és a Rayman erősen ki is használja a Wii U kontrollerét. A Mariot párban is játszották, láthatóan megy a coop is rendesen. Kipróbálható volt még a Pikmin is, de még viszonylag félkész volt, legalábbis ami a tableten lévő információkat illeti. Egyelőre csak a térkép volt a tablet kontrolleren és irányítani sem lehetett még vele, csak normál Wii kontrollerrel. A kész játékban állítólag már nem csak a térkép kap helyet a kézimasinában.
Mario fullhd-ben
Magát a kontrollert én most először próbáltam ki, és természetesen elsősorban arra voltam kíváncsi, miben más élmény vele játszani, jobb, rosszabb vagy esetleg hasonló az irányítás, mint a konkurens termékek kontrollereivel. Nos, mindenképpen más. Jóval nagyobb ugyebár, jóval "testesebb", nem olyan kézbe símuló, mint a az X360 vagy a PS3 irányítói. Viszont épp a tabletessége miatt, aki játszik tableten (és egyre többen fognak), annak ismerős lesz az érzés, azzal a különbséggel, hogy hardveres irányítókat kell tekergetni, nyomkodni, nem csak a képernyőt.
...és a többiek
Devil May Cry a fiatal Dante kalandjaival
A Wii U uralta a belső tér elég nagy részét, hiszen hatalmas érdeklődés övezi az új jövevényt, sorokban kellett állni ha valaki ki szerette volna próbálni valamelyik játékot. De természetesen nem csak a Nintendo és a fentebb már említett Sony, hanem az Microsoft is jelentős erőket vonultatott fel rengeteg Xbox360 képében. A debug gépeken (ezek a tesztelésre és fejlesztésre használt gépek, így futnak rajta a kiadás előtti játékok) a Halo 4 mellett kipróbálható volt több nagy, hamarosan érkező cím is. Így jelen volt többek között a Forza Horizon, amelyet egy kormány-kontrollerrel lehetett kipróbálni. Tény, szép lesz. Nagyon szép.
Képviseltette magát játszható formában a fiatal Dante életét bemutató Devil May Cry, amelyről egy rövid játékot követően annyi a véleményem, hogy instant get. Azonnal ide vele megjelenéskor. A Lost Planet 3 sem maradt ki a jóból, megmutatta magát a rendezvényen. A nagy nevek sorát folytatta a Medal of Honor: Warfighter, amit nem próbáltam ki, nem úgy a másik nagyágyút, a Crysis 3-at. Egy bitang PC-s gépen futott a stuff és az első percek után nem engedett. Odatapadtam a képernyőre, és belefeledkeztem a játékba. Mert a Crysis 3-ba bele lehet. Döbbenetesen néz ki, hangulatban zseniális, és az íjat nem tudtam megunni. A DMC és a Lost Planet be-beszaggatott a játék közben, de nyilván ez még a félkész kód miatt van.
Ez csak nem... egy Assassinos Gangnam style?
Hogy folytassam az AAA-sort, következzen mindjárt az Assassin's Creed 3, ami természetesen nem maradhatott távol egy ilyen rendezvénytől. Bár nem próbáltam ki - bődületes sor állt előtte -, láthatóan ismét egy olyan játékot kapnak a rajongók, amelyet dicshimnuszokba fognak foglalni. Bár először a polgárháborús koncepciótól a hajamat téptem, mára meghajolok a fejlesztők előtt, hatalmas lesz a game.
A nagy csalódás azonban a Far Cry 3, ami nem tudom, hogy szándékozik megjelenni másfél hónap múlva, de a jelenlévő példányok gyakorlatilag használhatatlanok voltak. Az egy dolog, hogy nem vettek észre, amikor előttük álltam, de hogy semmi bajuk nem lett, egy csepp vér nem folyt szerencsétlenekből amikor beléjük eresztettem egy tárat, na az ultracink. Na és amikor az üres levegőt issza a katona, mintha lenne a kezében egy üveg, miközben hedsátolom, na az a nonplusultra jelenet. Mondanám, hogy majd kialakul, meg lehetnek bugok, de ez a játék - legalábbis a kiállított példányok - csak bugból állnak. Bár... A grafika szép...
Konklúzió
A retro sarok volt az egyik legnagyobb élmény!
A felsoroltakon kívül még rengeteg játék képviseltette magát, de az AAA kategória gyakorlatilag ennyi érdekességet vonultatott fel. A teljesség igénye nélkül, amiket nem próbáltam ki, de kint volt az eseményen: Fifa 13, Epic Mickey 2, 007 Legends, Just Dance 4, Rocksmith, Lego Lord of the Rings... Volt egy retro sarok is, ahol a Commodore 64 és Amiga mellett SNES is volt. Ott ragadtunk egy kis időre, mi tagadás...
A GameCity egy kellemes élmény volt gamer lelkemnek, hiszen nem csak maga a rendezvény, hanem a helyszín is nagyon kellemes volt, a bécsi Városháza gyönyörű épület, és mint ilyen, mindennek amit megrendeznek benne, ad egy különös hangulatot.
A ZombiU szobában minden csupa vér volt
Maga a Wii U jobb, mint amire sokan feltételezhetően számítanak. A játékok szebbek, mint amit vártam (Fullhd-ben Mario lenyűgöző - komolyan!) bár nekem a már most hájpolt ZombiU épp nem tűnik olyan szépnek, de természetesen ez viszonyítás kérdése. A kontrollert egyelőre a Rayman használta ki a demózott játékok közül a legjobban, de ha elkezdenek rá rendesen fejleszteni, lehet belőle jó dolgokat kihozni, nem csak annyit, hogy ott látjuk az inventoryt. A készülék egyébként nem hivatalos információk szerint itthon nagyjából 90 ezer forint körül fog mozogni, bundle-ben 110 ezertől indul.
Köszönjük a Stadlbauer Kft-nek az ötletet, és a lehetőséget, hogy a Wii U-t egy különleges helyszínen mutatta meg nekünk!
A jobb játékoknál óriási sorok álltak
Bivaly gépeken futottak a demók
Még egy adag DMC
Szép helyen van megrendezve a GameCity
Az Angry Birds lassan megjelenik mosógépre. Előtte azonban még a konzolokat vette célba.
Morcos Lego és a kalandorok
Far Cry 3 és valami más
Epic fail. Levegőt italozó figura a Far Cry 3-ban