Élőhalottak éjszakája: Left 4 Dead 2 premier

2009. december 22.
73.2131
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Karácsony előtt három nappal rendezték meg az Élőhalottak Éjszakája névre keresztelt rendezvényt, amelyen a Game Channel csapata is részt vett. Az eseményre ellátogató kíváncsi érdeklődőknek lehetőségük volt kipróbálni a Left 4 Dead második részét a kihelyezett Xbox 360-as gépeken, valamint három, a borzongást kedvelőknek ideális filmet is meg lehetett nézni az arra kijelölt teremben. Az Élőhalottak Éjszakája nevéhez méltóan sajnos kissé elátkozottra sikerült, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a történés, amely miatt egy órát csúszott a program.
 

/>
Élőhalottak éjszakája: Left 4 Dead 2 premier - 2. kép

Eredetileg 17 órai kezdettel indult volna az Élőhalottak Éjszakája, s mi jó szokásunkhoz híven egy bő fél órával hamarabb érkeztünk a budapesti bevásárlóközpontba. Ahogy a helyszín felé haladtunk, arra lettünk figyelmesek, hogy szinte senki nincs rajtunk kívül a mozinál, ami a rendezvénynek adott otthont. Pár hostesslány lézengett csupán a környéken, s éppen azzal foglalatoskodtak, hogy felkenjék egymásra a zombi-sminket. Már öt óra is elmúlt, mikor elkezdték kihelyezni a konzolokat, amelyeken a Left 4 Dead 2-t lehetett kipróbálni. Mint kiderült, több bevásárlóközponthoz hasonlóan itt is bombariadó volt a délutáni órákban, ami miatt ki kellett üríteni az épületet, s ezért késlekedtek a helyszín megfelelő kialakításával.

Élőhalottak éjszakája: Left 4 Dead 2 premier - 3. kép

Hat óra környékén már volt mozgolódás, s bár egyre-másra jöttek a kisebb csoportok, összességében az érdeklődők száma alig haladhatta meg az ötven főt. A legfurcsább az egészben, hogy az ott lévő emberek nagy része nem civil volt, hanem közéleti szereplő, akik a játékkal minimálisan foglalkoztak csupán, az őket körüllegyeskedő fényképészekkel viszont annál inkább. Volt olyan "celeb" aki egy fénykép kedvéért úgy tett, mintha aktívan játszana az élőhalott-invázió legújabb részével, majd mikor a képörökítő gépek kattogása alább hagyott, a kontroller is visszakerült a helyére. Marco és én naivan azt hittük, hogy a rendezvény a játék bemutatásáról szól, de miközben éppen kipróbáltuk a produktumot, fényképészek sora lökött arrébb táskájával és testével a konzoltól, mindenféle kérés nélkül, pusztán azért, hogy lefényképezhessék a sztárvendégeket. Mikor Marco szóvá tette az egyik bőszen kattintgató úriembernek, hogy talán megkérhetnének minket, hogy egy rövid ideig álljunk arrébb amíg ő fényképezik, ahelyett hogy nemes egyszerűséggel félrelök a játéktól, a fényképész csak ennyit mondott: ez nem erről szól. Újabb érdekes megállapítás: Van aki szerint a Left 4 Dead 2 hivatalos bemutatója ezek szerint nem is a játékról, hanem letűnt korok csillagairól szól. Csalódottak lettünk.

Élőhalottak éjszakája: Left 4 Dead 2 premier - 4. kép

Az a pár ember, aki valóban a játék miatt érkezett ide, örülhetett, hiszen olyan kevesen voltunk, hogy pár percet kellett csak várni a játék kipróbálására. A kulturált civilek örömmel láthatóan élvezték, hogy szinte mindenkinek jut gép, s ha látták, hogy valaki épp nem tud játszani, akkor azonnal átadták másoknak a kontrollert. Erre azonban a létszám miatt szinte alig volt szükség. Volt elkerített rész is, ahol a celebek játszhattak a játékkal, érdekes módon a médiából ismert hölgyek több időt szenteltek a Left 4 Dead 2-nek, mint a hasonló urak, de a két elkerített gép legtöbbször így is kihasználatlan volt. Egy idő után megnyílt a moziterem, ezért Marcoékkal úgy döntöttünk, átpártolunk a filmekre.

Élőhalottak éjszakája: Left 4 Dead 2 premier - 5. kép

A vetítés előtt valaki a hatalmas vásznon játszott a játékkal. Amikor ilyet lát az ember, akkor elgondolkodik, hogy milyen jó lenne, ha otthon hasonló rendszerrel rendelkezne. Bár a kép kicsit homályos és pixeles volt, az megfizethetetlen élmény, amikor valóban egy három méter magas tank szalad feléd a Left 4 Dead-ben. Bár részemről még órákig néztem volna így a játékot, hamarosan elkezdődött az első film, a Zombieland vetítése, amelyről már olvashattatok a GCO-n Gocsa tolmácsolásában. A két következő filmet azonban már nem vártuk meg, hanem elhagytuk a helyszínt, s azon gondolkodtunk, hol siklott ki a rendezvény. Talán nem volt eléggé meghirdetve, vagy csak a rossz idő volt az oka, hogy alig volt pár ember. Lehetséges, hogy az időpont nem volt megfelelő, hiszen Karácsony előtt mindenki azzal foglalatoskodik, hogy ajándékokat szerezzen be, így senkinek sincs ideje arra, hogy kicsit kikapcsolódjon. Így vagy úgy, az Élőhalottak Éjszakája nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelt volna a közönségtől.
6 hozzászólás

Vendég

16 éve, 10 hónapja

Én ott voltam bemaszkirozva.De tény nem volt nagy forgalom amit sajnálók is.

válasz erre

Vendég

16 éve, 10 hónapja

nekem se tetszett. bár látszott hogy a szervezők mindent megtettek, jó zobi csajok, díszletek, filmek, minden. de ez sem volt elég.szomorú smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 10 hónapja

Én kimentem tesómmal. Csalódás olt az egész, a filmre már be se ültünk. Azt képzeljétek el, amikor egy csoport ilyen műmájer (manapság celebnek neveztetik magukat) beáll a kioskok elé úgy hogy nem férsz oda. Vigyorognak, csinálják a balhét és kurvára foglamuk sincs, éppen hol vannak. A sok majom meg kattintgat, merthogy ez a jó. Nem értem ezt az egészet.

válasz erre

marco

16 éve, 10 hónapja

Lac írta:
Irgumburgum vagy nem, de én speciel nem is értesültem a rendezvényről... szal lehet, tényleg nem volt eléggé hirdetve:/
Hmmm, nem vagy ezzel egyedül. Nem volt olyan felhajtás, mint más EA rendezvényeknél. Most ez így sikerült, jók szoktak lenni egyébként az EA premierek.

válasz erre

Lac

16 éve, 10 hónapja

Irgumburgum vagy nem, de én speciel nem is értesültem a rendezvényről... szal lehet, tényleg nem volt eléggé hirdetve:/

válasz erre

Hori a (hun)

16 éve, 10 hónapja

A csajszik jól néznek ki a TV előt. De a kezemben jobban mutatna maga a játékröhögő smiley

válasz erre
Left 4 Dead 2
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

A bűn éjszakája

A bűn éjszakája

legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljamodelcallgirls776 profiljatotyak profilja