Bethesda E3 2018 összefoglaló

2018. június 11.
70.1111
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bethesda évről-évre képes volt meglepni minket az E3-on kisebb-nagyobb bejelentésekkel, így nem véletlen, hogy a csapat részéről idén is nagyon vártuk az expót, méghozzá leginkább azért, mert korábban olyan pletykák is érkeztek, hogy itt mutatkozhat be a The Elder Scrolls-sorozat következő epizódja. Hogy valóban így történt-e? Lássuk!


Az esemény egy kedves ismerőssel, a már jóval az esemény előtt bemutatott Rage 2-vel indult útnak, amihez kaptunk egy gameplay felvételt, ami bár sajnos elég általánosra sikerült, de azért jól hozza az első rész hangulatát, amit nem kevés Mad Max ízzel dobtak fel. Inkább mutatjuk, hogy miféle élményekkel kecsegtet majd a játék:



A Rage 2 bemutató után rögtön jött az első The Elder Scrolls szegmens, aminek részeként kiderült először, hogy bővül a The Elder Scrolls: Legends című kártyajáték platformlistája, ezáltal a PC-s és mobilos változatok mellett a játék PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re egyaránt beroboghat a jövőben.



A Bethesda persze nem hagyta lógva a The Elder Scrolls Online rajongóit sem, ezáltal készítettek a népszerű MMO-hoz egy hihetetlenül látványos trailert az aktuális Summerset bővítményhez, ami mellett kiderül többek között, hogy az idén legalább két kiegészítővel bővül a játék, melyek a Wolfhunter és a Murkmire címmel érkeznek valamikor.



Aztán elérkezett a Bethesda expójának első nagy meglepetése: érkezik a Doom Eternal, a nagyszerűen sikerült 2016-os Doom egyenes folytatása, melyet az id Software készít, és az első videója alapján ugyanolyan pokoli lesz, mint a sorozat eddigi részei. Ami biztos, hogy megint egy brutális FPS várható változatos főhőssel és koncepcióval, a megjelenés pedig PC-re, PS4-re és Xbox One-ra várható, de a bővebb részletekről a QuakeCon során rántja majd le a leplet a Bethesda.



Apropó Quake, naná hogy a Bethesda a Quake Champions-t sem hagyta ki a konferenciából, egy látványos kedvcsináló mellett elmondták, hogy a játék teljesen ingyen letölthető a héten a hivatalos weboldalról, és folyamatosan érkeznek majd hozzá a frissítések, melyekkel határozottan elindulnak majd az esportok irányába.



A Bethesda E3-as expóján kerültek hivatalosításra a Prey első nagyobbacska bővítménye is, mely Mooncrash címmel valóban a Holdra repít minket. A kiegészítő egy teljesen új sztorit állít a középpontba, számtalan új lehetőségekkel és játékelemekkel, ezáltal megannyi új fegyver, ellenség és küldetés is vár majd ránk. Ízelítő:



Aztán igazi meglepetés érkezett, a Bethesda ugyanis lerántotta a leplet a Wolfenstein-sorozat következő epizódjáról, mely egy mellékszál lesz, érdekessége pedig, hogy nem B.J. Blazkowiczot vehetjük benne irányításunk alá, hanem az ismert hős ikerlányait. A Wolfenstein: Youngblood egyenesen Párizsba repít el minket, méghozzá a nyolcvanas évek körítésével, hogy felkutassuk az öreg nácivadászt a francia fővárosban egyedül vagy kooperatív módban. A játék jövőre érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.



Egy Prey és Wolfenstein VR-játék rövidke beharangozását láthattunk, de ami ezután jött, azon konkrétan csak kuncogni tudtunk, a Bethesda ugyanis bemutatta, hogy milyen humoros tud lenni, ha akar, lévén összedobtak egy humoros trailert Keegan Michael Key főszereplésével arról, hogy érkezik a Skyrim nagyon speciális kiadása, ami az Amazon Alexa okoshangszóróra, sőt okoshűtőkre is megjelenhet majd. Persze ez csak vicc volt a részükről, de azért picit sikerült megijeszteniük!



Majd érkezett a Bethesda konferenciájának egyik legjobban várt pillanata, a Fallout 76 blokk. Érkezett egy csinos előzetes magához a játékhoz, de külön bemutatót kapott a Power Armor Edition nevű gyűjtői kiadás, ami akkora királyság lesz, hogy inkább nézzétek meg gyorsan a hozzá kapcsolódó videót az alábbiakban. Mindemellett a Bethesda elárulta az első konkrét részleteket is a játékról, mely egy teljes értékű epizód lesz, a főszerepben West Virginiával, ahol hat, egymástól teljesen eltérő területet fedezhetünk fel megannyi új mutánssal, változó időjárással, gyakran egészen horrorisztikus pillanatokkal. Sajnos fekete leves, de a Fallout 76 egy online játék lesz, lényegében egy Fallout MMO, amit viszont egyedül is tökéletesen élvezhetünk majd, pláne hogy lesz benne sztori, bázisépítés és megannyi szuper dolog. A játék november 14-én már meg is jelenik, előtte azonban egy béta teszt részeként bárki kipróbálhatja majd.





Aztán túlzás nélkül elérkeztünk a konferencia csúcspontjához, amit két elképesztő meglepetés bejelentéssel ejtett meg a Bethesda. Egy rövidke, és bár kissé semmitmondó trailer részeként ugyanis bemutatkozott végre a The Elder Scrolls VI, amiről körülbelül ennyit tudtunk meg, nem úgy a csapat egy másik újdonságáról...



A Bethesda ugyanis a jó ég tudja hány év után egy teljesen új IP bemutatására szánta el magát, mely Starfield címmel egy új sci-fi akciózás lesz, de rövidke teaseréből túl sok konkrétum nem derül még ki, lényegében csak annyi, hogy érkezik, a Bethesdát ismerve pedig remélhetőleg egy űrben játszódó egyjátékos kalandot kapunk majd.



Ezzel pedig le is záródott a Bethesda lehetetlen időpontra tett E3-as konferenciája, és összességében nagyon imádtuk minden egyes percét, hiszen voltak igazi meglepetések, noha ezek többségéről gyakorlatilag szinte semmit sem tudtunk meg. Ennek ellenére a csapat még mindig jó úton halad, és alig várjuk az új The Elder Scrolls első részleteit!
9 hozzászólás

totyak

7 éve, 2 hónapja és 23 napja

Wolfinak örülök, bár ez így azért nem az lesz, amit az ember igazán várna, sokat számít a főszereplő. Doomból nekem az előző sem tetszett, de akinek az bejött, szerintem ez is be fog. ÉS a végén ez a Starfield nem tudom mi lesz, de talán érdemes figyelni rá.

válasz erre

strogg

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

petrovicsz írta:
Bennem fel sem merült hogy ne lenne. meglepett smiley
Lehet en ertettem felre valamit, de nekem ugy tunik, hogy ez multis lesz, nem lesz sp tortenet. De a profeta szoljon beloled es allah novessze hosszura a szakallad, ha ez "csak" egy online IS jatszhato fallout lesz.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

A Prey nagyon tetszett. röhögő smiley
A többi nem érdekelt, megyek is játszok vele. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

strogg írta:
Ugye lesz falloutban SP jatek mod???? Ugye lesz????
Bennem fel sem merült hogy ne lenne. meglepett smiley

válasz erre

strogg

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Ugye lesz falloutban SP jatek mod???? Ugye lesz????

válasz erre

Gólem

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Fallout pozitív csalódás, egyáltalán nem erre számítottam. meglepett smiley

válasz erre

Mordorer

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Nagyon király felhozataluk van. Sokkal jobb mint az EA vagy amit MS villantott.

válasz erre

zender

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Na ez ***** jó volt! mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Ez nem volt rossz, sőt... Csak sajnos a játékok többségét még jövőre is csak E3-on fogjuk látni, bár akkor legalább gameplay formájában. Hallom Mick Gordon maradt a Doom játéknál. röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2018
legutóbbi hozzászólások