1. God of War 4
Kezdjük rögtön a Sony-val, akik eddig minden évben meg tudtak lepni minket, így miért éppen most lenne ez másként? A God of War 4 például éppen egy ilyen meglepetés lenne, amiről néhány héttel ezelőtt egészen elképesztő részletek szivárogtak ki arról, hogy esetleg az északi mitológiát állíthatná a középpontba Kratos legújabb kalandja, ami bár elsőre talán furcsának hangzik, azért őszintén tudnánk örülni neki, ha valóban így lenne. A Sony Santa Monica egy ideje már dolgozik valamin, ez tuti!
2. The Last of Us 2
Gondolkodjunk egy kicsit: a Naughty Dog párhuzamosan két játékot fejleszt mindig, az Uncharted 4 a napokban sikeresen elrajtolt, miközben van mögöttük egy olyan óriási sikert aratott, és egyelőre még folytatás nélkül hagyott cím, mint a The Last of Us, ami határozottan egy második részért kiált. Ha a Sony bankot akar robbantani – márpedig miért ne akarnának -, akkor őrültek lettek volna arra kérni a Naughty Dog srácait, hogy ne készítsék el a The Last of Us 2-t!
3. Forza 7
A Microsoft korábban részben már hivatalosította – szóval túl nagy meglepetés nem lesz -, hogy készülődik az új Forza, amiről majd az E3-on rántják le a leplet, és a hírek szerint a Lamborghini legújabb szuperverdája kerülhet ezúttal a borítóra. Persze felőlünk egy Trabant is lehetne rajta, a lényeg, hogy a játékot jelentsék be, és lehetőleg minden téren túlmutasson az egyébként egészen jól sikerült hatodik részen.
4. Halo 6
A napokban kiderült, hogy a Halo Wars 2 biztosan bemutatkozhat majd az E3 2016 során, de a franchise hivatalos fórumán egyre több olyan vélemény látott napvilágot, hogy a Microsoft egy Halo 6-tal is szeretné megörvendeztetni a rajongókat. Őszintén bevalljuk, hogy ennek látjuk jelenleg a legkevesebb esélyét, de fogalmunk sincs arról, hogy vajon milyen jelentős folytatással is rukkolhatnának még elő a redmondiak.
5. Red Dead Redemption 2
Szintén tényként könyvelhetjük el, hogy a Rockstar csapata a háttérben keményen dolgozik valamin, és a legutóbbi pletykák szerint az a valami egyelőre még nem a GTA-sorozat következő felvonása, hanem a vadnyugati kalandokat garantáló Red Dead Redemption folytatása. Ezzel kapcsolatban évek óta mennek már a szóbeszédek, de a Take-Two nagy ígéretei után most sokkal nagyobb esély mutatkozik erre, mint korábban bármikor. Ha nem is az új Red Dead, de egy új Rockstar-játék szerintünk biztosan be fog mutatkozni az idén!
6. Watch Dogs 2
A Watch Dogs 2 bejelentése sem lesz túl nagy meglepetés, hiszen a Ubisoft korábban már megígérte a rajongóknak, hogy a Los Angeles-i expón számíthatnak a kérdéses nyitott világú akciójáték nagy leleplezésére, de azért így is izgatottan várjuk, hogy mivel készülnek a franciák. Az első rész ugyanis messze nem volt rossz kezdeményezés, de a megvalósítás hagyott maga után kívánnivalót, így amennyiben ezen tudnak korrigálni a készítők, még valami nagy dolog is kisülhet belőle.
7. The Elder Scrolls 6
Miután a Bethesda lefutotta a kötelező köröket a Fallout-sorozat aktuális epizódjával is, itt lenne az ideje ismét visszatérni a The Elder Scrolls világába, ami az elképesztően sikeres Skyrim után anyagilag is komolyan megérné a csapatnak. Habár ezzel kapcsolatban semmiféle pletyka sem szivárgott még ki korábban, ellenben az biztos, hogy a Bethesda idén is meglep majd minket valamivel. Ha nem ezzel, akkor talán egy The Evil Within 2-vel…
8. Quake
Esetleg egy új Quake-kel! Miután ugyanis sikeresen feltámadt a Doom, és egy igazán zseniális epizóddal gyarapodott, az id Software a napokban olyan álláshirdetéseket adott fel, amelyekben legendás videojátékokhoz kerestek munkaerőt, és név szerint megnevezték a Doom mellett a Quake-et is. A logika azt diktálná, hogy új epizódot kaphat a Quake-sorozat, ami ha igaz is, természetesen korántsem biztos, hogy arról az E3-on rántják majd le a leplet, de azért nagyon reménykedünk benne.
9. Star Wars-játékok az EA részéről
Az EA a jövőben minden egyes esztendőre szeretne megjelentetni egy új Star Wars-játékot, aminek az alapfeltétele az, hogy bejelentsék őket. Erre hol máshol kerülhetne sor, mint az idei E3-on? Mint ismert, a kiadó számára a Dead Space fejlesztői, sőt még a Titanfall alkotói is készítenek egy olyan alkotást, amelyik a Csillagok Háborúja univerzumára épül, a nagy kérdés csupán az, vajon melyik kerül bejelentésre idén?
10. Új Tomb Raider
A Square Enix már korábban beígérte nekünk, hogy bár az E3 előtt, de részben mégis az eseményhez kapcsolódva izgalmas Tomb Raider hírekre számíthatnak a rajongók. Habár a Rise of the Tomb Raider PS4-es változatával még mindig adósok, azért egy újabb epizód bejelentését mi még így sem éreznénk korainak. Larából ugyanis sosem elég!
1000feri
9 éve, 7 hónapja és 2 hete10-ből 4…5 érdekel..
loginrs
9 éve, 7 hónapja és 2 heteSerious sam 4 ?:>
maniac
9 éve, 7 hónapja és 2 heteA lista hozzászólásban szabadon bővíthető. 🙂 Szóval hajrá! 🙂
ronalddo
9 éve, 7 hónapja és 2 heteEA SW játék nélkül a lista fedi az én várakozásaimat is. Bár cél konzol híján van amivel nem fogok tudni játszani sajnos.
santonio
9 éve, 7 hónapja és 2 heteKorrekt lista. Én új Tomb Raidert nem nagyon várnám még bemutatkozás szinten sem de bármi lehet. 🙂
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 2 heteÉn a The Last of Us 2-t, Tomb Raider, Watch Dogs 2 amiket várok!
Meg még sok mást is. 🙂
zender
9 éve, 7 hónapja és 2 heteQuake de jó is lenne!!! 🙂
Last of Us 2 szerintem biztos be lesz mutatva RDR2 meg nagyon-nagyon remélem! 🙂
petrovicsz
9 éve, 7 hónapja és 2 heteNagyon bírnám ha tényleg a Red Dead Redwmption 2 lenne bemutatva de azért egy GTAVI sem okozna csalódást. 🙂
mordorer
9 éve, 7 hónapja és 2 heteHa ez a lista így bejönne, nagyon boldog lennék. 🙂
totyak
9 éve, 7 hónapja és 2 heteEddigi PS3 játékok közül, amiket játszottam, nekem egyértelműen a Last of Us tetszett a legjobban, szóval annak a folytatására kíváncsi vagyok nagyon. God of War is érdekel, bár azt eddig csak PSP-n játszottam, de már ott is a legjobb játékok közé soroltam. PS3-on ezután jönnek majd. Szeretném az összes kiadott részt végigjátszani. Az új Tomb Raider szintén ígéretes lehet, bár még a Rise of the TR-rel sm játszottam, van mit pótolni. A Red Dead Redemption 2-re meg azért vagyok kíváncsi, mert az első résztől sokat vártam, de csalódtam.
Mindezek mellett én várok valami komolyat a GTA-hoz, illetve nem bnírom elengedni a BG&E2-t sem.