Andrzej Sapkowski - Vaják: Tündevér

A Tündevér címet kapott olvasmány egy rendkívül fontos könyv nem csak Andrzej Sapkowski életútjában, hanem a Vaják franchise esetében is, hiszen nem csak magyar fordításban tekinthetjük ezt az első "egész estés" írásnak, hanem a Lengyelországban nagy tiszteletnek örvendő alkotó számára is ez volt az első teljes regény, amit annak idején megírt. Sapkowski ugyanis bár 1986 óta alkot, de csak 1990-ben sikerült megismertetnie a nagyvilággal - első ízben csak a lengyel olvasókkal- Geralt történeteit, méghozzá a The Witcher novellagyűjteménnyel, amelynek újrakiadott változatát - néhány bónusz történettel kiegészülve - 1993-ban jelentették meg újra, The Last Wish - nálunk Az utolsó kívánság - címmel.

Ez utóbbit a magyar olvasók is ismerhetik, akárcsak a kronológiai értelemben második, de eredetileg még 1992-ben megjelent novelláskötetet, avagy a Sword of Destiny-t - ami felénk A végzet kardja címmel látott napvilágot. Habár Andrzej számtalan egyéb rövid sztorit is írt már a múltban a Vaják-univerzumhoz, a PlayON! kiadó kronologikusan - és nyilván az elérhető fordítások alapján - válogatja össze a megjelenő könyvek listáját, így történhetett - egyébiránt nagyon helyesen -, hogy legfrissebb The Witcher-regényük a Tündevér lett, ami Blood of Elves címmel eredetileg még 1994-ben látott napvilágot Lengyelországban, de angolra csak alig néhány éve, 2009-ben fordították le. Borzasztó még csak belegondolni is abba, hogy hány meg hány Sapkowskihoz hasonló nagyszerű fantasy író lehet a világban, akik már évtizedek óta alkotnak, de lehetőség híján nevüket csak hazájukban ismerhetik... Visszatérve azonban recenziónk alanyához, a Tündevér Ríviai Geralt első nagy összefüggő történetét meséli el számunkra, aminek köszönhetően még alaposabban megismerkedhetünk a vajákkal, habár véleményem szerint helyette inkább a Sapkowski által megálmodott, helyenként már-már túlontúl realista fantasy-világgal.

Hogy miért? Mert a történet - néhány korábban megjelent novellával ellentétben - úgy állítja a főszerepbe Geraltot, hogy csak a finálé lecsengését követően fogunk rádöbbenni arra, hogy éppen róla szinte semmi újdonságot nem tudtunk meg, sem múltjáról, sem gyerekkoráról vagy egyéb lényegesnek tűnő tényezőről. Mindez természetesen nem is probléma, hiszen helyette megismerkedhetünk a vajákok gondolatvilágával és nagyon szigorú, már-már elitista eszmerendszerével, mindenekelőtt pedig morális kérdéseikkel, amelyek nem csak ebben a történetben és világban vetődnek fel, hanem a mindennapokban is bármikor előkerülhetnek. Sapkowski nagyon jól ráérzett arra, hogy ezt az egészet egy tulajdonképpeni újszülött szemén keresztül lássuk és tudjuk megismerni, hiszen a Tündevér fejezetiben Geralt egy Ciri nevű kislányt fog terelgetni a vajákká válás rögös útján - méghozzá Triss Merigold segítségével -, aki azon túl, hogy egykoron hercegkisasszony volt, egészen elképesztő és egyedülálló képességekkel, valamint tulajdonságokkal is rendelkezik, aminek köszönhetően még egy izgalmas, fordulatos és olykor megdöbbentő történet is társul az említett fantáziavilág problematikájának lefestése mellé.

Habár a két videojáték is kiváló betekintést nyújtott a Vaják-univerzumba, jómagam - a franchise óriási rajongójaként is -, csak most értettem meg igazán a világ ellentéteinek és konfliktusainak egyes dolgait. Sapkowski ugyanis azon túl, hogy a mindennapi világból is alaposan merít, kiválóan el tudja mesélni számunkra, és ami még ennél is fontosabb, képes megértetni velünk a fajok közötti ellentéteket, amelyekről Ciri segítségével valóban úgy értesülhetünk - tulajdonképpen szájbarágós formában -, mintha korábban még soha nem hallottunk volna a politikáról vagy a rasszizmusról. Merthogy - és ez teszi igazán különlegessé a The Witcher világát -, ebben a regényben, sőt, az egész sorozatban is a fantasztikum és a nagyszerű, fantázia-szülte történetek mellett nem mindig a jó győz, nem mindig egyértelmű, hogy ki-kinek az oldalán áll, az pedig végképp nem, hogy egyes felek miért is harcolnak egymással, amikor születésüket tekintve egy fajból valók, de hamis érdekeket, önző vezetőket követnek, ezáltal elvakítják őket a hamis eszmék és érdekek. Elképesztően hatásos, amikor Ciri egy törpnek tesz fel ezekből a gondolatokból kiinduló kérdéseket, és ahogyan az várható volt, a törp maga sem tud válaszolni a vajáklánynak az egyszerűnek látszó, de a válaszokat tekintve mégis bonyolult felvetésekre.

Olyan súlyos és morális kérdéseket is elővesz Sapkowski a műben, amelyeket nem csak ebben a sötét és kegyetlen fantáziavilágban nehéz megmagyarázni, hanem a valóságban is, elég csak példaként felhozni a két Korea hazardírozását, ami előbb vagy utóbb háborúhoz fog vezetni, de ha ott teremne előttük egy képzeletbeli Ciri, és felvetné számukra ugyanazokat a kérdéseket, mint amiket a könyv negyedik fejezetében Yarpennek szegezett, akkor bizonyára ők is elgondolkoznának azon, hogy miért is ellenségeskednek egymással, hiszen akárcsak a könyvben, úgy a valóságban sem az emberek - avagy a törpök vagy a tündék -, hanem egy háttérben meghúzódó, láthatatlan hatalom irányítja a szálakat. Nagyon szimpatikus volt mindemellett, hogy a regény során több ízben is találkoztam olyan áthajlásokkal - értelemszerűen -, amelyekkel a játékokban is megjelentek, így többnyire karakterek, felvetett problémák és egyebek képében, de a korábbi novellákban olvasott történetekre is több ízben utal az író, ami rendkívül hatásos, hiszen ezáltal kirakósként rakhatjuk össze magunkban ennek a nagyszerű univerzumnak a felépítését, ami szerteágazóbb, mint azt gondolnánk.

A magyar kiadással kapcsolatban ismét csak azt kell mondanunk, hogy a PlayON! a lehető legmegfelelőbb embereket válogatta ki a különböző posztokra, így Szathmáry-Kellermann Viktória például zseniális munkát végzett a fordítással, és bár nem tudom, hogy az alapot az eredeti lengyel vagy a már lefordított angol jelentette-e, de nagyszerű irodalmi képek és értékek jelennek meg a fejezetekben, változatos, igényes és fordulatos nyelvezettel párosulva. A könyv kinézetével a kiadó ismét követte az első két kötettel megkezdett utat, így dombornyomott borítóval, ezüstözéssel és a korábbi méreteket szem előtt tartva kapjuk majd meg a végeredményt, amivel kapcsoltban számomra egyetlen óriási probléma van, mégpedig a borító kérdésköre. Már a korábbi PlayON! könyvek esetében - de a Fumax is rendre ilyen kiadványokkal áll elő - is szúrta a szememet, hogy miért kell a videojátékok karaktereihez, illetve a hozzá készült koncepciós rajzokhoz kötődni a borítóval kapcsolatban? A mostani kötet borítójára például egy olyan figura került, aki a The Witcher II-ben a Scoia'taelhez köthető, és értem én, hogy a könyvben is nagy szerepet kap ez a bűnbanda, sőt, valahol a marketinges oldalát is megértem a választásnak, de szerintem sokkal jobb lett volna egy eredeti, vagy legalább az angol fordítás borítójával kiadni a könyvet, mint ezzel a bohóccal.

Nyilván ez legyen a legkisebb bajom abban az esetben, ha végre újfent egy nagyszerű Andrzej Sapkowski művet foghatok a kezeim között, ami kiváló magyar fordításban és kiadásban jelent meg kis hazánkban, így nem csak az író szerelmeseinek, hanem a The Witcher videojáték-sorozat rajongóinak is meleg szívvel ajánlható, főleg abban az esetben, ha szeretnénk jobban megismerni ezt az egyediségeket is felvonultató, és nagyon is valóságos fantáziavilágot. Őszintén remélem, hogy - bár a könyvben sajnos nem találtam erre utalást -, de a PlayON! a jövőben további Sapkowski regényekkel is megörvendeztet majd minket - tartva a megkezdett minőséget -, hiszen sorra fordítják le angolra a szerző legjobb műveit - nyáron jelenik meg például az 1995-ös Times of Contempt és az 1996-os Baptism of Fire is -, mert az író stílusa és megálmodott világa, valamint karakterei egyszerűen megunhatatlanok. A Tündevér éppen ezért előszeretettel ajánlható a videojátékok szerelmeseinek éppen úgy, ahogyan az izgalmas, jól megálmodott és kerek egész fantasy-irodalom kedvelőinek.