Az eset kb 17 éves, de mindig amikor eszembe jut és felidézem a részleteket, máig a hideg fut végig rajtam. Tehát 13 voltam. Anyámmal és nővéremmel a tengeren nyaraltunk. Egyik nap, amikor a parton voltunk, a megszokotnál nagyobb hullámok csapdosták a vizhez közel napozókat, de annál jobb volt ilyenkor a vízben lubickolni, harcot vívni a hullámok támadásai ellen. Érthető, hogy én is a vízben próbáltam élvezni a nyaralás adta lehetőségeket. Nyugodtan, mit sem sejtve uszkáltam, magam mögött hagyva az egész világot.
Elég sokáig voltam a vízben. Kicsit kifáradtam és mivel tudtam, hogy nem vagyok mély szinten ,gondoltam pihenésképp állok egy kicsit. Gondoltam én. De amikor nem éreztem a talajt, hirtelen pánikba estem. Nem tudom, hogy miért, hiszen tudtam úszni. Uszodába jártam majdnem minden nap, mindig magabiztosnak éreztem magam a vízben. De nem akkor. Az volt a pánikok pánika! Se addig, se azóta nem történt velem ilyesmi.
Teljesen elvesztettem az egyensúlyom. Elkezdtem kapálózni, mint aki először van vízben. Kiderült, hogy elég messze voltam a parttól és gondolom a hullámok miatt nem is nagyon láttak engem az emberek, életmentők(akik ráadásul pont akkor ott sem voltak). Annyira bepánikoltam, hogy még csak az sem jutott eszembe, hogy segítségért kéne kiáltanom, integetnem. Az erőm lassan kifogyott. Egyre gyakrabban merültem és egyre ritkábban jöttem fel a felszínre. Sok vizet nyeltem. Nemsokára lemerültem. Ami ezután következett, örökre beleégett az emlékezetembe.
Teljesen megnyugodtam. Sőt, sosem voltam még ilyen nyugodt! Csak anyámat és a nővéremet láttam magam előtt. Láttam, ahogy sírnak, ahogyan szenvednek miattam. Láttam a temetésem, amint ott állnak a sírom fölött, kegyetlenül zokogva. Ez még nyugodt állapotomban is felizgatott, de csak épphogy. Alig-alig. Ekkor különös dolgot láttam magam körül. Fehér fényekből álló alakokat, amint körülvesznek. Szárnyuk is volt. Ha mindenképp válaszolnom kéne mik vagy kik voltak azok, akkor azt mondom angyalok. Legalábbis abban a pillanatban úgy éreztem és az alakzatuk is olyan volt. Szinte biztosan tudtam, hogy ők azok. Addigra már még nagyobb nyugalom lett urrá rajtam.
Beletörődtem, hogy…meghaltam. Ekkor nagyon különleges dolog történt hirtelen! Mintha valami erő megragadott volna és a felszínre dobott. Magamhoz tértem. Már nem voltam pánikban. Friss erőkre tettem szert. De még így sem tudtam kiúszni és továbbra is csak kapálóztam. Már nem féltem. Elkezdtem segítségért kiáltani és integetni. Két férfi a partról észrevett és azonnal utánam ugrottak. Kihúztak. Akkor éreztem, hogy nincs erőm. Alig álltam a lábamon. A helytől, ahol a családdal letelepedtünk vagy 1 km-re lehettem. Ami tovább történt már lényegtelen.
Külön érdekesség, hogy anyám aznap(még az „élmény” előtt) a 3 éve elhunyt bátyjáról álmodott. Halála óta, ez volt az első álma róla. Álmában a bátyja engem hívott magához. Én mentem is, majd félúton visszafordultam, mondván még elfelejtettem elintézni ezt-azt. Azért szerintem ez egy kicsit…nem is tudom, hogy milyen; hátborzongató, különös, misztikus? Azóta megbizonyosodtam, arról hogy az álmok kb 10%-a jelenthet csak valamit, amolyan 6-ik érzékként.
Gondoltam megosztom ezt veletek. Hátha valaki tud ésszerű magyarázatot adni ezekre a dolgokra. Az álom, a látomások a vízben, az erő, ami kidobott. Mellesleg az eset után kezdtem el komolyabban hinni a halál után-ban. És veletek volt már hasonló?
Köszönöm annak,aki vette a fáradságot és elolvasta!
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 3 heteHát ez nagyon kemény történet. Velem ilyen még nem történt, viszont én sokszor hiszek az álmoknak mert tudnak jeleket adni, vagy éppen akár a jövőt megmutatni, döntésekben segíteni! És az h anyukád ezt álmodta…kísérteties és félelmetes, de velem is szoktak érdekes dolgok történni, van aki azt mondja boszi vagyok 😄 szerintem csak jók a megérzéseim
marduk
12 éve, 6 hónapja és 3 heteKemény sztori 😖 Nekem is volt halálközeli élményem kiskoromban, amikor elütött egy autó 😖
yanez
12 éve, 6 hónapja és 3 hetecsirkee: Lehet, hogy Te egy modern boszi vagy 🙂
Marduk: Esetleg bővebben?
marduk
12 éve, 6 hónapja és 3 heteAnnyira nem tudom bőven elmesélni, mert 3 éves koromban történt és már nagyon rég volt. 😖 Nekem akkor volt egy álmom, amikor nagypapám meghalt, és ez olyan bizarr volt, mert az álmomban egy kapu előtt állt, majd a kapu kinyílt, ő átment rajta, és eltűnt. Tudom, hogy hülyének néznek emiatt, de én valahogy megéreztem, amikor meghalt.
yanez
12 éve, 6 hónapja és 3 heteNagyon érdekes ez az álom is! Hülyének emiatt pedig csak a hülyék nézhetnek, na meg azok a fehér köpenyes bácsik, akik egy gumimatracféle szobába kényszerítenek hosszabb vakációra.
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 3 hete😄😄😄😄 nem hiszem, ha az lennék akkor az 5 lottó nyereménye ott lapulna a bankszámlámon. De sajnos nem így van!
yanez
12 éve, 6 hónapja és 3 heteCsak azért nem találod ki, mert téged nem a pénz boldogít 🙂 De nekem elárulhatnád azokat a fránya számokat!😛
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 3 heteEz így van, nem a pénz boldogít, csak megkönnyíti a mindennapokat 😄
őőőőő oké egye fene: 12 18 23 38 75
rdave
12 éve, 6 hónapja és 3 heteEzt játszd be a hatoslottón, ha mered: 4 8 15 16 23 42
yanez
12 éve, 6 hónapja és 3 heteTúl sok sorit nézel 😄 Bár bevallom, egyszer kipróbáltam, de semmi 🙂
rdave
12 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn? Te próbáltad ki… 😄
Egyébként nagyon érdekesek az írásaid! Többit is olvastam, még ha nem is kommenteltem. 🙂
yanez
12 éve, 6 hónapja és 3 heteKöszönöm! Lesznek még sok-sok írások! És remélem nem baj, hogy elég gyakran blogolok 🙂
marco
12 éve, 6 hónapja és 3 heteÉrdekes történet. Nekem még nem volt ilyen fényalakos élményem, bár voltam eszméletlen több mint 10 percig – vízben állva megrázott a 220 -, de elméletileg a szívem nem állt meg, bár ütötték a mellkasomat, arra tértem vissza.
Kemény lehetett, tipikusan az az élmény, ami végig fog kísérni és szerintem a halálos ágyadon is felbukkan majd – lehet hogy épp ez teszi majd könnyebbé akkor azt az utolsó földi élményt, a fene tudja.
csirkee: boszi vagy, ez tény.🙂
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 3 heteNem tény mert nincs rá bizonyíték 🙂
marco
12 éve, 6 hónapja és 3 heteDehogy nincs. Nem fogom felsorolni, de például olyan hogy kimondasz egy szót vagy nevet és fél percen belül szembe jön az a név egy feliratban vagy például amikor nem fog indulni az autó és téyleg nem indul meg ilyenek. Szóval nana…😄
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 3 hete😄😄😄😄 ezek csak véletlenek…
marco
12 éve, 6 hónapja és 3 heteAhhhaaaaa…😛
yanez
12 éve, 6 hónapja és 3 heteBoszi, boszi tarka,
se fütyije, se farka! 😛
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 3 hete😄 van igazság benne nincs fütyim se farkam se!
De boszi se vagyok😛 csúnya bacsi 😛
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteEz elég döbbentes történet!😮 Én féltem volna az biztso