Volt egyszer egy igen érdekes esetem, amit az emberek halál közeli élménynek neveznek. Csak azért írom le ezt most, mert tényleg érdekes. Tudom, hogy ez egy gamer oldal és én is igyekszem a témában posztolni, de remélem elnézitek nekem, ha az esetek 10%-ban kivételt teszek!
Az eset kb 17 éves, de mindig amikor eszembe jut és felidézem a részleteket, máig a hideg fut végig rajtam. Tehát 13 voltam. Anyámmal és nővéremmel a tengeren nyaraltunk. Egyik nap, amikor a parton voltunk, a megszokotnál nagyobb hullámok csapdosták a vizhez közel napozókat, de annál jobb volt ilyenkor a vízben lubickolni, harcot vívni a hullámok támadásai ellen. Érthető, hogy én is a vízben próbáltam élvezni a nyaralás adta lehetőségeket. Nyugodtan, mit sem sejtve uszkáltam, magam mögött hagyva az egész világot.
Elég sokáig voltam a vízben. Kicsit kifáradtam és mivel tudtam, hogy nem vagyok mély szinten ,gondoltam pihenésképp állok egy kicsit. Gondoltam én. De amikor nem éreztem a talajt, hirtelen pánikba estem. Nem tudom, hogy miért, hiszen tudtam úszni. Uszodába jártam majdnem minden nap, mindig magabiztosnak éreztem magam a vízben. De nem akkor. Az volt a pánikok pánika! Se addig, se azóta nem történt velem ilyesmi.
Teljesen elvesztettem az egyensúlyom. Elkezdtem kapálózni, mint aki először van vízben. Kiderült, hogy elég messze voltam a parttól és gondolom a hullámok miatt nem is nagyon láttak engem az emberek, életmentők(akik ráadásul pont akkor ott sem voltak). Annyira bepánikoltam, hogy még csak az sem jutott eszembe, hogy segítségért kéne kiáltanom, integetnem. Az erőm lassan kifogyott. Egyre gyakrabban merültem és egyre ritkábban jöttem fel a felszínre. Sok vizet nyeltem. Nemsokára lemerültem. Ami ezután következett, örökre beleégett az emlékezetembe.
Teljesen megnyugodtam. Sőt, sosem voltam még ilyen nyugodt! Csak anyámat és a nővéremet láttam magam előtt. Láttam, ahogy sírnak, ahogyan szenvednek miattam. Láttam a temetésem, amint ott állnak a sírom fölött, kegyetlenül zokogva. Ez még nyugodt állapotomban is felizgatott, de csak épphogy. Alig-alig. Ekkor különös dolgot láttam magam körül. Fehér fényekből álló alakokat, amint körülvesznek. Szárnyuk is volt. Ha mindenképp válaszolnom kéne mik vagy kik voltak azok, akkor azt mondom angyalok. Legalábbis abban a pillanatban úgy éreztem és az alakzatuk is olyan volt. Szinte biztosan tudtam, hogy ők azok. Addigra már még nagyobb nyugalom lett urrá rajtam.
Beletörődtem, hogy...meghaltam. Ekkor nagyon különleges dolog történt hirtelen! Mintha valami erő megragadott volna és a felszínre dobott. Magamhoz tértem. Már nem voltam pánikban. Friss erőkre tettem szert. De még így sem tudtam kiúszni és továbbra is csak kapálóztam. Már nem féltem. Elkezdtem segítségért kiáltani és integetni. Két férfi a partról észrevett és azonnal utánam ugrottak. Kihúztak. Akkor éreztem, hogy nincs erőm. Alig álltam a lábamon. A helytől, ahol a családdal letelepedtünk vagy 1 km-re lehettem. Ami tovább történt már lényegtelen.
Külön érdekesség, hogy anyám aznap(még az "élmény" előtt) a 3 éve elhunyt bátyjáról álmodott. Halála óta, ez volt az első álma róla. Álmában a bátyja engem hívott magához. Én mentem is, majd félúton visszafordultam, mondván még elfelejtettem elintézni ezt-azt. Azért szerintem ez egy kicsit...nem is tudom, hogy milyen; hátborzongató, különös, misztikus? Azóta megbizonyosodtam, arról hogy az álmok kb 10%-a jelenthet csak valamit, amolyan 6-ik érzékként.
Gondoltam megosztom ezt veletek. Hátha valaki tud ésszerű magyarázatot adni ezekre a dolgokra. Az álom, a látomások a vízben, az erő, ami kidobott. Mellesleg az eset után kezdtem el komolyabban hinni a halál után-ban. És veletek volt már hasonló?
Köszönöm annak,aki vette a fáradságot és elolvasta!
Én féltem volna az biztso
van igazság benne nincs fütyim se farkam se!
