Titanfall Béta

2014. február 18.
41.2151
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
wazko profilja, adatai
wazko
Sziasztok!
 


Mivel elértem a 14. szintet és holnap vége a bétának, gondoltam írok egy blogot a játékkal kapcsolatos benyomásaimról, élményeimről. (Mivel ezek az én gondolataim, ezért nem biztos, hogy mindenki egyetért vele, szívesen olvasom a meglátásaitokat kommentben.)

Első élmények: Mikor először bekapcsoltam egy kis grafikaállítgatás után (a jó öreg HD 7870-est ki kell huzatni) elindult az oktató mód, amelyben megismerkedhettem a játék irányításával. Sok játéknál tapasztaltam azt, hogy ezek az oktató módok nem sokat érnek, utólag úgysem tudod alkalmazni az ott kapott ismereteket. Szerencsére itt nem így volt, kellemeset csalódtam, piros pont. Majd mikor elindítottam a multiplayer részt, egyből az akció közepébe csöppentem. Nagyon megtetszett, mivel ötvözi a Call of Duty sorozat "pörgését", és a Battlefield sorozat nagyobb pályáit. (Nem mondom, hogy olyan nagyok a pályák, és a 64 embertől is messze vagyunk, de mégsem egy 11 négyzetméteres terep áll 12 ember rendelkezésére.)

Újabb pozitív élmény a botok viselkedése: ugyan többször tapasztaltam, hogy egy kupacban leguggolnak és lőnek, de néha pedig meglepően "emberi" viselkedést tanusítanak. A grafika ugyan a trailerek után meglepett, nem igazán azt a képminőséget nyújtja, amit vártam, holott nem egy low grafon futtatom a már említett HD7870-esen, de az akció közepette nem tűnik fel. És ha már a grafikánál tartunk, akkor essen néhány szó a gépigényről: a már említett Asus HD7870-esen maximum grafikán 60FPS-sel ment, mely fölé nem is mehetünk, mivel a játékban az FPS maximum 60 FPS-re van belőve. A titánok nagyon szuperek, ilyet még nem láttam, és ugyan szinte senki nem használja(rajtam kívül), de szuper, hogy a titánok képesek követni "idézőjüket", illetve megvédeni magát.(Bár ha magára hagyjuk, akkor az ellenséges titánok hamar szétkapják.)

Amit még mindenképp megemlítenék azok a nagy ugrások és a falon való akrobatikázás lehetősége, melyek a pörgősséget és a "superman" feelinget erősítik. A bétában három játékbód van: az egyikben alapból titánokkal indul mindenki, és az a csapat nyer, aki ki tudja lőni az ellenséges csapat összes titánját. A másik játékmódban a "bázisfoglalás" egy kicsit módosítgatott verzióját játszhatjuk, míg a harmadik játékmód, mely a bétában helyet kapott a hagyományos lövöldözés, annyi különbséggel, hogy titánok is szerepelnek a harcban.

Összefoglalva egy nagyon jó játékot kapunk, amely ráadásul nem is lesz drága, uugyanis 10000 forintért hozzájuthatunk március 13-tól.

Köszönöm szépen, ha elolvastad:) Várom a véleményeket kommentben.
9 hozzászólás

wazko

12 éve, 3 hónapja és 21 napja

Komolyan modnom hiányzik a játék

válasz erre

Neurotic

12 éve, 3 hónapja és 21 napja

Na, nekem is sikerült írni egy kis beszámolót a játékról:
http://gamernaplo.hu/titanfall_beta

Rövidre terveztem, de a végén mégsem lett túl szűkszavú röhögő smiley

válasz erre

Ace2

12 éve, 3 hónapja és 21 napja

Ace2 írta:
Szerintem is nagyon jó röhögő smiley én sajnos csak 8-as szintig jutottam el . De még az elején csináltam egy videót a játékról röhögő smiley

http://www.youtube.com/watch?v=vZybO-SxLCo a vidi lemaradt valamiért röhögő smiley

válasz erre

Ace2

12 éve, 3 hónapja és 21 napja

Szerintem is nagyon jó röhögő smiley én sajnos csak 8-as szintig jutottam el . De még az elején csináltam egy videót a játékról röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 21 napja

Igazi élménybeszámoló.mosolygó smiley Ha ennyire jó, rá fogok nézni.

válasz erre

marco

12 éve, 3 hónapja és 21 napja

wazko írta:
Csináltam pár képet, egyébként nem haragszom meg, ha tagolod a szöveget, én is gondolkoztam rajta, de aztán nem találtam ki a mikéntjét. Képek: https://drive.google.com/folderview?id=0B9UGvxuy59i4VWNsX0ozUUVKMWs&usp=sharing
A misztikus enter billentyű hatására lejjebb ugranak a sorok...röhögő smiley

válasz erre

WillThaWheel

12 éve, 3 hónapja és 21 napja

Videókból nagyon bejön nekem ez a játék. Ha igaz amit leírtál, akkor az is csak + pont...röhögő smiley

válasz erre

wazko

12 éve, 3 hónapja és 22 napja

marco írta:
Köszi, hogy megosztottad az élményeidet!

Két megjegyzés:
Kár hogy nem tettél bele pár screenshotot, kíváncsi lettem volna, milyen a kártyádon. Illetve kicsit széttagolhattad volna a szöveget.
Csináltam pár képet, egyébként nem haragszom meg, ha tagolod a szöveget, én is gondolkoztam rajta, de aztán nem találtam ki a mikéntjét. Képek: https://drive.google.com/folderview?id=0B9UGvxuy59i4VWNsX0ozUUVKMWs&usp=sharing

válasz erre

marco

12 éve, 3 hónapja és 22 napja

Köszi, hogy megosztottad az élményeidet!

Két megjegyzés:
Kár hogy nem tettél bele pár screenshotot, kíváncsi lettem volna, milyen a kártyádon. Illetve kicsit széttagolhattad volna a szöveget.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljadog travel suitcase profilja