Mivel elértem a 14. szintet és holnap vége a bétának, gondoltam írok egy blogot a játékkal kapcsolatos benyomásaimról, élményeimről. (Mivel ezek az én gondolataim, ezért nem biztos, hogy mindenki egyetért vele, szívesen olvasom a meglátásaitokat kommentben.)
Első élmények: Mikor először bekapcsoltam egy kis grafikaállítgatás után (a jó öreg HD 7870-est ki kell huzatni) elindult az oktató mód, amelyben megismerkedhettem a játék irányításával. Sok játéknál tapasztaltam azt, hogy ezek az oktató módok nem sokat érnek, utólag úgysem tudod alkalmazni az ott kapott ismereteket. Szerencsére itt nem így volt, kellemeset csalódtam, piros pont. Majd mikor elindítottam a multiplayer részt, egyből az akció közepébe csöppentem. Nagyon megtetszett, mivel ötvözi a Call of Duty sorozat „pörgését”, és a Battlefield sorozat nagyobb pályáit. (Nem mondom, hogy olyan nagyok a pályák, és a 64 embertől is messze vagyunk, de mégsem egy 11 négyzetméteres terep áll 12 ember rendelkezésére.)
Újabb pozitív élmény a botok viselkedése: ugyan többször tapasztaltam, hogy egy kupacban leguggolnak és lőnek, de néha pedig meglepően „emberi” viselkedést tanusítanak. A grafika ugyan a trailerek után meglepett, nem igazán azt a képminőséget nyújtja, amit vártam, holott nem egy low grafon futtatom a már említett HD7870-esen, de az akció közepette nem tűnik fel. És ha már a grafikánál tartunk, akkor essen néhány szó a gépigényről: a már említett Asus HD7870-esen maximum grafikán 60FPS-sel ment, mely fölé nem is mehetünk, mivel a játékban az FPS maximum 60 FPS-re van belőve. A titánok nagyon szuperek, ilyet még nem láttam, és ugyan szinte senki nem használja(rajtam kívül), de szuper, hogy a titánok képesek követni „idézőjüket”, illetve megvédeni magát.(Bár ha magára hagyjuk, akkor az ellenséges titánok hamar szétkapják.)
Amit még mindenképp megemlítenék azok a nagy ugrások és a falon való akrobatikázás lehetősége, melyek a pörgősséget és a „superman” feelinget erősítik. A bétában három játékbód van: az egyikben alapból titánokkal indul mindenki, és az a csapat nyer, aki ki tudja lőni az ellenséges csapat összes titánját. A másik játékmódban a „bázisfoglalás” egy kicsit módosítgatott verzióját játszhatjuk, míg a harmadik játékmód, mely a bétában helyet kapott a hagyományos lövöldözés, annyi különbséggel, hogy titánok is szerepelnek a harcban.
Összefoglalva egy nagyon jó játékot kapunk, amely ráadásul nem is lesz drága, uugyanis 10000 forintért hozzájuthatunk március 13-tól.
Köszönöm szépen, ha elolvastad:) Várom a véleményeket kommentben.
marco
11 éve, 11 hónapja és 2 napjaKöszi, hogy megosztottad az élményeidet!
Két megjegyzés:
Kár hogy nem tettél bele pár screenshotot, kíváncsi lettem volna, milyen a kártyádon. Illetve kicsit széttagolhattad volna a szöveget.
wazko
11 éve, 11 hónapja és 1 napjaCsináltam pár képet, egyébként nem haragszom meg, ha tagolod a szöveget, én is gondolkoztam rajta, de aztán nem találtam ki a mikéntjét. Képek: https😕/drive.google.com/folderview?id=0B9UGvxuy59i4VWNsX0ozUUVKMWs&usp=sharing
willthawheel
11 éve, 11 hónapja és 1 napjaVideókból nagyon bejön nekem ez a játék. Ha igaz amit leírtál, akkor az is csak + pont…😄
marco
11 éve, 11 hónapja és 1 napjaA misztikus enter billentyű hatására lejjebb ugranak a sorok…😄
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 1 napjaIgazi élménybeszámoló.🙂 Ha ennyire jó, rá fogok nézni.
ace2
11 éve, 11 hónapja és 1 napjaSzerintem is nagyon jó 😄 én sajnos csak 8-as szintig jutottam el . De még az elején csináltam egy videót a játékról 😄
#link#hhttp😕/www.youtube.com/watch?v=vZybO-SxLCo#Titanfall BETA videó#linkvege#
Szerintem én megfogom venni 😄
ace2
11 éve, 11 hónapja és 1 napjahttp😕/www.youtube.com/watch?v=vZybO-SxLCo a vidi lemaradt valamiért 😄
neurotic
11 éve, 11 hónapja és 20 órájaNa, nekem is sikerült írni egy kis beszámolót a játékról:
http😕/gamernaplo.hu/titanfall_beta
Rövidre terveztem, de a végén mégsem lett túl szűkszavú 😄
wazko
11 éve, 11 hónapja és 18 órájaKomolyan modnom hiányzik a játék