A kedvenc játékom, rengeteg időt és pénzt beleöltem már, így szeretném megosztani veletek tapasztalataimat és tanácsokat is adnék.
Kezdjük rögtön egy viszonylag friss változással:
A Valve hivatalosan is bejelentette, hogy véglegesen megszüntetik a híres/hírhedt idling rendszert. Ez azt jelentette, hogy a játék aktív játszása nélkül kapott a felhasználó az Item Drop System szabályai szerint tárgyakat. Ez gyakorlatban a következőképpen valósult meg:
A játék futtatási beállításainál egy egyszerű szöveges parancsot kellett csak bemásolni, majd így elindítva a játékot az a parancssorban indult el, és minimális erőforrásokat használt csak.A Steam viszont úgy érzékelte mintha játékban lennél, ezért adta is szépen a tárgyakat.
Zseniálisan egyszerű rendszer volt, a Sandboxie nevű programmal meg lehetett oldani, hogy egyszerre akár 10, 20, 30..( a RAM függvényében) idlingprofilt lehessen futtatni egy időben. És most rátérnék ennek jelentőségére a következő bejegyzésemben.
A TF2 egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a játékban kapott tárgyakat általános fizetőeszköztént lehet használni a Steam-onbelül. Később majd erre is rátérek, pontosan hogyan. Tehát az idlingelés során kapott tárgyakat a játékon be lehet kraftolni fémmé. Ennek 3 fajtája van, értékük zerint növekvő sorrendben:
Scrap(hulladék) – Reclaimed(kinyert) – Refined(finomított)
Ez a 3 fémtípus az egyik alappillére a kereskedésnek. Az Item Drop System ( a következőken egyszerűen csak IDS) egy felhasználónak egy héten (ami csütörtöktől csütörtökig tart) átlagosan 10-12 tárgyat ad. Ezek között vannak ládák, amik kereskedelem szempontjából értéktelenek, -kivétel néhány speciális és ritka ládát- azonban a többségük fegyver, ami kraftolható.
Na mármost ha egy felhasználó 10 profillal idlingelt egy héten -ami mindössze 10 órát jelent- akkor kb 120 tárgyat kap. Ez hozzávetőleg 5 Refined metalt jelent. Ennek korábbi piaci értéke 1,5 euró (1 ref=0,33 Eur). Ezekért különböző oldalakon további tárgyakat vásárolhatunk, erre a következő bejegyzésemben térnék majd ki.
marco
12 éve, 6 hónapja és 9 órájaLegközelebb jobban tagold a szöveget, mert egy nagy tömbben volt az egész. Széttagoltam most.
marduk
12 éve, 6 hónapja és 9 órájaSzerintem nagyon elromlott játék. A túl sok update olyan lassúvá és játszhatatlanná tette 😕
richie8
12 éve, 6 hónapja és 9 órájaEmlékszem, az Orange Box-al együtt vettem meg, és rá egy hétre ingyenessé tették a játékot… Örültem neki nagyon 😄 Valóban remek játék, ajánlom mindenkinek.
totyak
12 éve, 6 hónapja és 9 órájaEgyszer próbáltam ki, akkor már ingyenes volt. A rajzfilmszerű kinézet nagyon bejött, de szinte játszhatatlan volt a játék. Vagy csak én voltam full béna. Lerakott a játék a pályán, léptem kettőt és bumm, valaki eltrafált. Respawn, léptem kettőt, bumm. És ez így ment hosszú percekig. Aztán erőteljesen rátenyereltem a kilépés gombra 😄
marduk
12 éve, 6 hónapja és 9 órájaJa, mert telepakolták túl erős fegyverekkel a játékot, hogy prémiumé meg lehessen venni 😄
richie8
12 éve, 6 hónapja és 9 órájaValami nagyon extrém elit gyilokpornós mapot foghattál ki xD
totyak
12 éve, 6 hónapja és 9 órájaŐszintén szólva nem tudom milyen pálya volt. Két csapat ment egymás ellen. Játék indulásakor egy fal mögül mehettünk ki és mindenki rohant amerre látott. Én meg csak simán pusztultam 😄
motor12
12 éve, 6 hónapja és 9 órájarendben, figyelni fogok rá, köszönöm az észrevételt
marco
12 éve, 6 hónapja és 9 órájaA következő blogodban sem tagoltad, de megoldottam.🙂
Annak a tartalmát bemásoltam ebbe, összefűzve a kettőt, mert gyakorlatilag ugyanazzal a címmel ment ki mindkettő, ami senkinek nem jó.🙂
A kreditjeid és a pontjaid nem vesztek el, nem nyúltam hozzájuk, és természetesen írhatsz ma még egy blogot. De ez így jó.
Két blog között legalább egy rész megjelölés legyen, tehát pl
Team Fortress 2 blog 1. rész
Team Fortress 2 blog 2. rész
stb.
És tagolni, tagolni a szöveget!
motor12
12 éve, 6 hónapja és 7 órájaigen, azt sajnos már korábban közétettem, mielőtt olvastam volna amit írtál. Egyébként nem lehetne megoldani, hogy ne kelljen mindig új blogot írnom, és részekre bontanom a mondanivalómat, minthogy folytatnám az előzőt? Mint a hagyományos blogoknál, lejjebb görgetek és ott az újabb írás. Lehet van ilyen opció csak én nem tudok róla, de kérlek javíts ki ha tévedek.
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 4 heteLe kéne már tölteni a steamről 😛
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 4 hetehát ez az 😛
gabor170
12 éve, 4 hónapja és 1 heteSzerintem majd letöltöm, már rég óta gondolkodok rajta.