Mint azt már pár hete megpengettem egy hírnél, hamarosan nem csak a PC-s tábor elkötelezett híve leszek, hanem egy Microsoft-féle csodamasina tulajdonosa is. Ahogy közeledik a hazamenetelem, úgy egyre nagyobb erőbedobással böngészem a misztikus világhálót, és sajnos rá kellett jönnöm, hogy korántsem lesz annyira egyszerű dolgom, mint azt eredetileg gondoltam.
Szóval, hogy a lényegre térjek, egy kis segítséget kérnék a különböző perifériákkal kapcsolatban főleg azoktól, akik rendelkeznek egy ilyen géppel.
Szóval, jelenleg a következő dolgokkal rendelkezem: van egy szobám, egy kényelmes babzsákfotelem, meg egy mimózám az ablakban. Magyarul nincs se HD tévém (ami azt illeti, SD sem, évente kb. kétszer látok működés közben sátáni dobozt), se hangrendszerem, se semmim.
Mivel szeretnék a legolcsóbban kijönni a dologból, ezért úgy gondoltam, hogy HD tévé helyett inkább egy monitorra ruházok be. Pontos típust még nem tudok, a lényeg, hogy az 1080p menjen neki (filmeznék is rajta). Mivel nem értek a betekintési szögekhez és az ehhez hasonlatos dolgokhoz, ezért ezt rátok bíznám. Biztosan akad valaki személyes tapasztalattal. Árban olyan 30 ezer körül gondoltam (+/- valamennyi belefér), méretben pedig 21″ alá nem szeretném adni.
A problematikus részt igazából a hang jelenti. Eddig nem gondolkoztam hangrendszeren, mivel úgy voltam vele, hogy rádugok egy pár ezer forintos hangszórót, amibe mehet a fülesem. Én ugyanis inkább fülhallgatós gamer vagyok. Szabályosan sokkolt is a hír, hogy a gépen nincs Jack aljzat. Mivel a gép tévé helyett monitorra lenne kötve (monitorban nem terveztem beépített hangszórósat), ezért „külső” hangforrással kellene megoldani.
Ha nagyon nincs más metódus, akkor beszerzek egy olcsó hangrendszert (ebben az esetben ehhez is várom a tippeket), de érdekelni, hogy tud-e valaki valami házi praktikát, esetleg járt-e valaki hasonló cipőben már? A sufnituninggal nincs bajom, szóval, ha kellene, akkor átkebelezném én a Celebrot is, csak nem tudom, hogy a Prof mit szólna hozzá. Viccet félretéve remélem tud valaki segíteni, és így tovább növekedhet az Xdobozos tábor.
marco
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaSzerezz be egy hangrendszert. Ne sufnituningolj. Szerintem.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaHát lehet jobban járnál mégis egy hdtv-vel…
gocsa
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaÉn is hangrendszer-, na meg TV-párti vagyok.. De ha a hang annyira nem számít, akkor elég csak a TV, és kész.. de ha annyira szoros a keret..
lac
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaA HDTV-vel annyi problémám van csak, hogy a TV funkcióját nem használnám, viszont „azt is ki kell fizetnem”. Ha azonban találok viszonylag jó áron, akkor elgondolkozok rajta.
Ha hangrendszert veszek, mire érdemes figyelnem, mik a bevált márkák/eszközök (megint csak a személyes tapasztalat érdekelne, mert azokból sok olyan kiderül, ami a cikkekből/leírásokból nem mindig).
marco
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaTapasztalataim szerint asztali „kis” 5.1-esekben a Logitechek és a Geniusok elég jók, géphez is ideálisak. Mindkettőből évekig nyüstöltem egy-egy szettet, de már rég, a jelenlegi kínálatról nincs tapasztalatom. Ha nagyon árérzékeny a történet, akkor Genius, ha nem annyira, akkor Logitech…
Ez pl elég korrektnek tűnik: http😕/www.logitech.com/hu-hu/speakers-audio/home-pc-speakers/devices/speaker-system-Z906
Nagyobban én a JBL-t szeretem a legjobban, igazán szépen szólnak, évek óta az van. De hát ugyebár ezesetben megdől a spórolás terv, hiszen egy kisebb hangfal annyi, mint maga a box.🙂
lac
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaA Geniust szeretem, talán az egyetlen márka, amiben még nem kellett csalódnom. A JBL tényleg profi cuccnak tűnik, de nekem, mint eléggé botfülű egyénnek megfelel egy „gagyibb” eszköz is😉
gocsa
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaJBL-em van nekem is, az egyik legjobb ár/érték arány. Vannak kisebb dolgaik, szettjeik is amúgy, nekem is olyan van, mert nincs nagy szobám egyáltalán. Viszont egy olyasminek is xbox körüli (vagy kicsivel inkább még magasabb) ára van, ja.
lac
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaMajd ha a kávéültetvényem felvirágzik, beszerzek egy JBL-t😉
Elkezdtem nézegetni a HDTV-ket. Egész baráti árban találtam, viszont a legtöbb „csak” 720p-s. Ez mennyire elég a boxnak? Azt tudom, hogy szinte nincs is nagyon játék, amelyik 1080p-s lenne, szóval gondolom nem lenne rossz. Mi a helyzet a PS3-mal? Ha teszem azt, le akarom később cserélni a Boxot, akkor a Sony gépének is elég a 720p, vagy az azért ki is használja a Full-HD-t?
gymtonic74
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaGondolom HDTV-t nem csak egy ket evre tervezel. Erdemes mindenkepp full HD-ban gondolkodni. Mivel a mostani konzol jatekok kevese hasznalja ki tenylegesen a full HD-t, per pillanat a Darkness-re emlekszem ami full HD-s Box-on is. De a kovetkezo generacional valoszinuleg alap kovetelmeny lesz. Tudom, csak Xbox 360-ban gondolkodsz. De ki tudja mit hoz a jovo? Akkor legalabb a TV-d keszen all maximalis megjelenitesre. Latom nagyon kis koltsegvetesbol szeretned meguszni ezt az egeszet. Hangrendszerbol is javallott legalabb olyan ami tudja kezelni a Dolby Digital illetve a DTS hangsavokat, minimum optikai vagy koaxalis kabelen. De a HDMI-s megoldas lenne a leg kezenfekvobb. Tudom, nem ket filler. De hosszutavon megterulne a befektetes.
marco
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaMindenképpen full hd-t vegyél. Ahogy írtad, filmeket is tervezel nézni rajta, tehát már csak ezért is. Ég és föld a különbség. Egy tévével a hangrendszert is megúszod, igaz, nem fog olyan jól szólni, de legalább a költségcvetés barát megoldást választod, hiszen all-in-one cuccot veszel egy fullhd-s tévével.
Rengeteg akció van mostanában mindenfelé, 100 körül már igen jókat is ki lehet fogni.
Sőt belépőszintű fullhd 55cm Samsung: http😕/www.arukereso.hu/crt-lcd-plazma-tv-c3164/samsung/le22d450-p46902418/termek-leiras.html#properties
Nincs 60 rugó… És fullhd hanggal dvb-t vevővel… Első szettnek nem is lenne rossz a boxod mellé, és akkor nem kell barkácsolni meg mittudomén…
lac
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaSzóval akkor érdemes full HD-t. Még egy kérdés felmerült. A marco által belinkelt Samsung felbontásaként 1366×768-at ír, emelett azonban full HD-nak titulálja az oldal. Ez utóbbi azonban nem azt jelenti, hogy a felbontása 1920×1080? Mert, ha nem, akkor úgy tűnik, hogy enyhe fogalomzavarban szenvedek😄
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaSzerintem a linken el van írva. A fullhd az 1920. A hd a 720.
Lehet hogy „csak” hdmi-n tudja a fullhd-t… De Neked az is jó, úgyis hdmi-n csatlakoztatod a konzolt.
marco
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaSzerintem is el van írva.
A Samsung termékoldala: http😕/www.samsung.com/hu/consumer/televisions/televisions/lcd-tv/LE22D450G1WXXH/index.idx?pagetype=prd_detail&tab=specification
gocsa
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaIgen, inkább HD Ready lesz az. Egyébként az upscale-elt DVD-k is jól festenek egy HD Ready-n, és 55 cm átlón, sőt bármin ami úgy 80-100 alatt van, szinte elhanyagolható az észrevehető különbség egy upscale-elt DVD és mondjuk egy Blu-Ray között..sőt, én még nem is találkoztam full hd 50-60 cm körüli átlós tévével. Ott még nem jön ki az az „ég és föld” különbség semennyire.
lac
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaMéretben ekörül gondolkodtam. Lehet akkor, hogy egy ilyesmi készülékkel lezárom a mizzériát. Köszönöm mindenkinek a segítséget!
marco
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaPedig ha megnézitek a samsung linket, az bizony full hd, nem hd ready…
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaPedig van!
skyman
14 éve, 4 hónapja és 3 napjaLac, Én is monitor vásárlásban gondolkodok, és arra gondoltam ha már ugyanolyan telefonunk van, akkor miért ne lehetne ugyanolyan monitorunk is?😄 Szóval ha esetleg jutottál valamire az megosztanád velem pls?🙂 Persze Én is utána néztem már vmilyen szinten, meg még kutakodok, és értesítelek ha találtam valami meggondolandót.
lac
14 éve, 4 hónapja és 2 napjaMent az üzenet😉