Star Wars: Visszatérés a Naboora - 3. fejezet

2013. május 27.
42.6501
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
DNS profilja, adatai
DNS
A zöldellő növényzetben menetelő három alak fekete és fehér páncélzata élesen elütött mind egymástól, mind a környezetétől. Az elöl haladó Fekete Lovag óvatos, de határozott léptekkel arra tartott, amerre a gépük lelövéséért felelős ionágyúk pozícióját sejtette, őt pár lépéssel lemaradva követte a két, eredetileg fehér, mostanra már inkább szürkés színezetű páncélba öltözött klónharcos. Menet közben igyekeztek maximálisan kihasználni a fák, bokrok és egyéb tereptárgyak által kínált védelmet, ami nem bizonyult könnyű feladatnak, lévén a Naboo e tájékán nem volt igazán sűrű és összefüggő az erdő; a fás részek és a mezők buja, de kevés takarást nyújtó zöld füve pedig nem sok biztonságot kínált.
 


Vader tudta, hogy a kényszerleszállás helyére hamarosan megérkeznek a mentésükre küldött birodalmi egységek. Azt is feltételezte, hogy a hatodik vadászgép pilótája, akinek sikerült sértetlenül megúsznia az ionsugarak össztüzét, már valószínűleg landolt Theedben, és figyelmeztette a parancsnokot a veszélyre. Ha valóban így van, akkor viszont nagy erőkkel, alacsonyan repülve indulnak majd a keresésükre. Ezalatt azonban az ellenségnek még mindig rengeteg ideje marad, hogy újra lecsapjon - és Vader nem tudta megítélni, vajon az akció személy szerint az ő elfogására irányul-e, vagy az egész iménti támadás csak figyelemelterelésként szolgált? Az Erőben támadt zavart, amit még a repülés során tapasztalt először, most is érezte, de valahogy távolibbnak tűnt. Biztos volt benne, hogy ha valóban Jedik lőttek a hajójára, már nem tartózkodnak a közelben. A legkézenfekvőbb dolog, amit kommunikációs lehetőség híján két emberével együtt tehetett, az volt, hogy elindul a veszély forrásának felkutatására, és ha lehet, semlegesíti azt, de legalábbis információkat szerez róla. Nem sok értelme lett volna megvárni egy esetleges újabb támadást a komp roncsainál, ahol könnyen be is keríthetik - már ha eddig még nem kerítették be őket.

Star Wars: Visszatérés a Naboora - 3. fejezet - 1. kép

A két pilóta nem teljesen értette, miért kellett nekivágniuk a bizonytalan terepnek, miközben társaik minden bizonnyal perceken belül a segítségükre érkeztek volna, de nem mertek ellentmondani a Sötét Nagyúrnak. Puskáikat kézben tartva, minden irányban éberen figyelve követték a Sith menet közben is egyenletes, sziszegő légzésének hangját. A fokozatosan ritkuló fák árnyékai egészen lerövidültek, ahogy a nap egyre magasabban járt az égbolton. A műszerek továbbra sem jeleztek mozgást a környéken, az őshonos állatvilág szokásos tevékenységét leszámítva. A lezuhant gépek jelét határozottan kimutatták az érzékelők; ezenkívül a katonák menetirányból és másfelől is vették fém- és egyéb mesterséges tárgyak gyenge jelzését, azt azonban egyelőre nem lehetett meghatározni, hogy ezek mitől erednek. Ahogy haladtak előre az egyre ritkábban sorakozó facsoportok között, itt-ott ősinek látszó, méretes faragott kőszobrokat láttak a környező tisztásokon, melyek rendeltetéséről a két klónpilótának nem sok fogalma volt, az előttük menetelő Vadernek viszont annál inkább. Valamivel távolabb és lejjebb feltárult előttük egy szélesen elterülő, nyílt vidék képe, a napfény pedig elszórtan elhelyezkedő vízfelületekről tükröződött vissza. A növényzet jellege is láthatóan megváltozott.

Nem volt kétséges, egy mocsár széléhez érkeztek, melynek közepén egy nagyobb tó terült el, ami több kisebb kiterjedésű tóval állt összeköttetésben. Még távolabb, a mocsár mögött pedig csak végeláthatatlan füves síkságot láttak. A ritkás erdő széléhez érve, ahol nem messze tőlük balra már a vízpart húzódott, a Fekete Lovag megállt, és hátra sem nézve dünnyögte maga elé:
- Itt kellene lenniük azoknak az ionágyúknak - mondta. Majd kérdőn hozzátette, immár jól hallhatóan: - Kapitány, a műszerek szerint is erről a területről lőttek, ugye megerősít?
- Nos igen, uram - sietett leszögezni a katona. - Számításaink szerint semmi kétség, valahonnan innen érkezett a támadás. A műszereink ellenben még mindig nem mutatják ki azokat az ágyúkat.
- Ez felettébb különös - tűnődött Vader. Innen már látniuk, de legalábbis érzékelniük kellett volna a négy ionágyút, ha még itt vannak a közelben. Egy ekkora szerkezetet nem lehetett csak úgy eltüntetni, pláne nem négyet. Ehhez legalábbis egy nagyobb hajóra lett volna szükség, amit megintcsak nem jeleztek a szkennerek. Hacsak... Vader már majdnem kiadta az utasítást embereinek a műszereik átállítására, amikor váratlan hangok zavarták meg gondolataiban. A víz felől előbb halk, majd fokozatosan erősödő zúgást hallott, amit egy pillanattal később már a pilóták is észrevettek. Amikor a tó felszíne több helyen bugyborékolni kezdett és hullámokat vetett a part felé, már készenlétben álltak egy-egy fa mögött, puskáikat célzásra tartva.


Star Wars: Visszatérés a Naboora - 3. fejezet - 2. kép

A következő pillanatban egy jókora fémtest emelkedett ki a vízből mintegy negyven-ötven méterre tőlük. Vader nem kis csodálkozására egy olyan járművet vélt felfedezni benne, amely nem kötődött sem a Jedikhez, sem a Kereskedő Föderációhoz, mivel leginkább arra a naszádra hasonlított, amelyet a Mon Calamari tengereiben használtak a nem tengerlakó külvilágiak szállítására a művészien felépített és felejthetetlen látványt nyújtó vízalatti városok és a felszín között. A kissé elhasználtnak látszó, de kifinomult vonalakkal rendelkező hajótest két oldalán hirtelen széles ajtók tárultak fel, és - ami most már csak valamivel kevésbé lepte meg a Sith Lovagot - rohamdroidok tucatjai kezdtek özönleni belőle. A két klónharcos fedezékéből azonnal tüzet nyitott a feléjük tartó támadókra, pontos lövéseikkel többet is leterítve közülük. Vader ezalatt már aktiválta fénykardja vörösen izzó pengéjét, és azzal hárította a feléje érkező lézersugarakat, nem egyszer a közeledő droidokra visszaverve azokat. Az első naszád mellett nem messze azonban egy másik tűnt elő a vízből, majd egy harmadik, és még legalább egy tucat, végig a közeli part mentén. Immár nem volt kétséges többé, hogy a támadók egy víz alatti bázisról vagy hajóról érkeznek, a lázadók irányítása alatt.

Star Wars: Visszatérés a Naboora - 3. fejezet - 3. kép

A háromfős birodalmi csapat mindent megtett, hogy útját állja a partra áramló harci droidoknak: a felszíni harcokban is kiválóan képzett kapitány és másodpilótája gránátokat dobott az ellenség közé, alaposan megtizedelve a droidokat, miközben puskáikkal szedték le a legveszélyesebben előre nyomulókat; Vader pedig egy-egy Erő-löket segítségével egyszerre ötöt-hatot is visszataszított a vízbe, haragosan zümmögő pengéjének villámgyors mozdulataival hárítva a ráirányzott lövéseket. A helyzet azonban hamar rosszabbra fordult a birodalmiak számára, amikor a kevésbé hatékony és sebezhető rohamdroidok mögött szuper harci droidok tűntek elő a naszádokból, majd néhány sugárpajzzsal rendelkező droideka is kigördült a partra.

Star Wars: Visszatérés a Naboora - 3. fejezet - 4. kép


Star Wars: Visszatérés a Naboora - 3. fejezet - 5. kép

Az utóbbiakat legfeljebb néhány jól irányzott detonátor állíthatta meg, de amikor kifogytak belőle, és a támadók tűzerejével szemben már tehetetlennek bizonyultak, a két klónkatona lassan hátrálni kezdett, fedezékről fedezékre vonulva tüzelés közben, igyekezvén mindvégig védett pozícióban maradni. Vader egy hatalmas kőszobor mögé rejtőzve talált védelmet a lézersugarak elől. Kinyúlt az Erővel, és egy vaskos, kidőlt fatörzset hajított az előrenyomuló droidokra, egész ösvényt vágva a soraikban. Kezének egyetlen apró mozdulatával felemelt egy túlságosan közelre merészkedő droidekát, ami erre a pilótái helyett a körülötte lévő droidokat kezdte halomra lőni. Amikor a romboló droid pajzsa végül túlterhelődött a rákoncentrált tűzben, a Sith a támadók közé lökte azt, újfent megtizedelve az ellenség létszámát. Vader tudta, hogy bármelyik pillanatban megérkezhetnek értük a mentőosztagok, csak még egy kis ideig kell kitartaniuk.

Star Wars: Visszatérés a Naboora - 3. fejezet - 6. kép

De az egyre özönlő droidhadsereg száma csak növekedett, minden erőfeszítésük ellenére. Egy idő után már egyszerűen túl sokan voltak. Hamarosan a naszádok partot érésével ellenkező irányból is érkeztek harci droidok, miáltal a most már több oldalról támadás alatt álló két klónharcos nem tudta tovább tartani a fedezékét. Először a kapitány esett el, amikor egy szuper harci droid hátulról eltalálta, miközben két, szemből érkező rohamdroidra koncentrált. A másodpilótának sikerült ártalmatlanná tennie a szuper harci droidot, ekkor azonban váratlanul előbukkant a fák közül két STAP, azaz gyors mozgású lebegő felderítő egység, melyek össztüzében esélye sem maradt a menekülésre. A Fekete Lovagot is fokozatosan körülvették a droidok, egyre inkább fenyegetve védett helyzetét a kőszobor mögött. Az egyik STAP nyergében álló rohamdroid kiszúrta magának a fekete páncélos alakot, és felé kanyarodva tüzelni kezdett fedélzeti ikerágyújából. Vader még időben hárította a lövéseket a fénykardjával, melyről csak úgy záporoztak mindenfelé a visszavert lézersugarak, letaglózva a túl közel álló droidokat. Végül az egyik visszapattanó lövés a rohamozó STAP-ot találta el, mely irányíthatatlanná válva zuhant a támadó sorok közé, újabb tucatot temetve maga alá közülük. A kialakult zűrzavart tovább fokozta a komp földet érési helye felől érkező csatazaj, ami csak azt jelenthette, hogy a birodalmi csapatok megérkeztek, és felvették a harcot a droidsereggel.

Star Wars: Visszatérés a Naboora - 3. fejezet - 7. kép

- Ezek szerint mindenfelől jönnek - gondolta magában Vader, az ellenség lehetséges létszámát és taktikáját latolgatva. A pillanatnyi kavarodásban sikerült lélegzetvételnyi időhöz jutnia, ami elegendő is volt a Sith Nagyúr számára. Bár takarásban állt a kőszobor mögött, hallotta a második STAP közeledő zúgását, és emberfeletti érzékei segítségével követte a jármű mozgását. Hirtelen elrugaszkodott a talajtól, és egyetlen, az Erő által megnyújtott ugrással a szobor tetején termett. A STAP ekkor már csak tíz-tizenöt méterre lehetett tőle, de mire a nyeregben álló harci droid reagálhatott volna, Vader sötét akaratának egyetlen villanásával letaszította a gépről. A jármű azonban nem zuhant le pilótája váratlan elvesztése után, mert a következő pillanatban már a Fekete Lovag landolt rajta a kőszobor tetejéről, hogy átvegye az irányítást. Mielőtt a talajon sorakozó droidok lassú reflexeikkel kapcsoltak és tüzelni kezdtek volna, a STAP már el is tűnt előlük egy bokorcsoport mögött.

Vader egyenesen a birodalmi csapatok felé vette az irányt a gép nyergében. Miközben gázt adott, oldalról egy újabb felderítő párost vett észre a ritkás erdőben, melyek gyorsan közeledtek. Éles szögben kanyarodva Vader szembekerült a két STAP-pal, melyek tüzelni kezdtek rá. A Sith hirtelen felrántotta gépét, elkerülve a lövéseket, majd villámgyors mozdulattal bekapcsolta és ferdén lefelé hajította fénykardját. Az Erő által irányított penge pontosan a teste közepén szelte ketté az egyik harci droidot járművével együtt, és alig vétette el a másikat. Vader ismét éles fordulót véve a megmaradt STAP mögé került, miközben az immár kikapcsolt fénykard markolata kinyújtott jobb kezébe röppent. Fedélzeti ágyújából megeresztett egy sorozatot, amit az előtte a fák között manőverezni próbáló droid nem tudott kivédeni, és találatot kapva a földre bucskázott gépével, majd egy fatörzsnek ütközve felrobbant. A Fekete Lovag tovább folytatta útját az egyre hevesebbnek tűnő csata hangjai felé.

Folytatása következik...
5 hozzászólás

DNS

13 éve, 1 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
Hány rész lesz összesen? Ebből már lehetne egy regény!mosolygó smiley

Nagyon tetszik!
Összesen 8 fejezet van, de regénynek azért túlzás nevezni... Maximum kisregény.

De szerintem jobb, ha inkább maradunk a novellánálmosolygó smiley

válasz erre

DNS

13 éve, 1 hónapja és 9 napja

Raiden írta:
Holnapig csendben maradok..
(még mindig nem jó,túl sok a kép röhögő smiley )
Nahát, van akinek semmi sem jó...

Amúgy már holnap vanmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 10 napja

Egyben is betehetted volna őket. Kinyomtatnám és vinném magammal!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 10 napja

Hány rész lesz összesen? Ebből már lehetne egy regény!mosolygó smiley

Nagyon tetszik!

válasz erre

Raiden

13 éve, 1 hónapja és 10 napja

Holnapig csendben maradok..
(még mindig nem jó,túl sok a kép röhögő smiley )

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljamarco profiljamarco profilja