A balkáni háború legszörnyűbb szakasza, mintegy 97 000 ember életét kioltó konfliktus volt. Az áldozatok kevesebb mint felét kitevő civilek 83%-a muszlim, 10%-a szerb és 5%-a pedig horvát nemzetiségű volt. Pusztán vallási és etnikai hovatartozásuk miatt gyilkoltak meg több ezer embert. A háborúban résztvevő mindegyik náció hallatlan kegyetlenkedéseket követett el a másik kettő polgári lakossága ellen. „
A Lengyel nemzetiségű City Interactive legutóbbi játéka eléggé megosztotta a játékos társadalmat. Nekem személy szerint tetszett, de divat negatív kritikákkal illetni őket, mert köztudottan alacsony költségvetésű budget kategóriás játékokat fejlesztettek eddig, amik azért valljuk be nem voltak túl jók. A legutóbbi próbálkozásuk a Sniper Ghost Warrior viszont már egy magasabb lécet próbált megütni kisebb nagyobb sikerrel. Végül a játék eladások terén teljesítette a tőle elvárt mennyiséget, ezért egyértelművé vált a folytatás. Én örülök neki mert ebből a stílusú játékból szinte egyáltalán nincs említésre méltó választék a piacon.
No de a hangsúly a legutóbb kiadott traileren van, ami a
Boszniai háború idején játszódik, és az ott elkövetett kegyetlenkedéseket mutatja be a mesterlövész, azaz hamarosan a mi szemszögünkből.
Szóval a trailer ->
vendeg
13 éve, 2 hete és 5 napjaTehettél volna be trailert🙂
Am én is várom.🙂
mrxten
13 éve, 2 hete és 5 napjaott a trailer
az alján van a link
marco
13 éve, 2 hete és 5 napjaNah, bekerült a trailer.🙂 Egyébként simán a beágyazókóddal be tudod tenni mrxten…😉
rdave
13 éve, 2 hete és 5 napjaÉn figyelem a City Interactive munkáját és nem divatból szidom, de a játékaik nem a pénz hiány miatt gyengék… Olyan hibákat követnek el időnként, amit még amatőr hobbi fejlesztők sem. Most viszont azt látom, hogy ezzel a projekttel tényleg törődnek.
vendeg
13 éve, 2 hete és 5 napjaBejön. Csak a végeredmény is ilyen legyen!🙂
mrxten
13 éve, 2 hete és 5 napjakösz, most már tényleg kipróbálom majd a beágyazást 😄
raiden
13 éve, 2 hete és 4 napjaNekem ez a játék majdnem élesben ment anno,abban az időben szolgáltam Bajai Vaskúti úton lévő laktanyában,és állandó HKSZ volt..Ruhában aludtunk,kicsatolt surranóban,menetfelszerelés-fegyver,az ágy alatt-mellett,stb…Élmény volt..🙂
A lőszerraktár pár száz méterre van a laktanyától,ez az igazi feeling..😄
maniac
13 éve, 2 hete és 4 napjaAkkor biztosan volt szerencséd – ha csak közvetetten is – fateromhoz.🙂 Megfordult abban a laktanyában abban az időben szakaszparancsnokként.🙂
raiden
13 éve, 2 hete és 4 napjaLehet,én az ott töltött időm java részét a lőszerraktárat őrző,viszonylag zárt körű csürhe(őrszázad),tagjaként töltöttem.
Ott Rambo-nak,vagy Van-Damme-nak „csúfoltak”,lehet hogy emlékszik rám.🙂
Meg egyszer részesültem dícséretben,mert az üza raktárhoz átraktak gyanús mozgolódások miatt,és fogtam is 2 „verebet”..😄
maniac
13 éve, 2 hete és 4 napjaŐ inkább a „frontvonalban” volt, lent a Dráva mellett nézte a hajót, mikor indul.🙂 Ha ugyanis az ugye megindult, akkor kitört a háború. Erre ugyebár nem került sor. De elég sokat volt a kérdéses laktanyában is.🙂
raiden
13 éve, 2 hete és 4 napjaA mi laktanyánk is stratégiai-kiemelt védelmi fokozatúnak volt „titulálva”,a lőszerraktár miatt is.Volt Baján még a város másik felén(az 55-út felől),egy másik laktanya is,Türr István Műszaki Dandár néven futott..