Rajtam és a haveromon kívül egy anyuka és 14 éves korú kissráca volt a teremben, amit két dolog miatt is meglepőnek tartottam, de erről később.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy ez a legeltúrtabb marketingű mozi, amit eddig láttam.
Ugyanis ez NEM VÍGJÁTÉK hanem TRUE CRIME THRILLER.

Mi a sztori? 3 kigyúrt állat elrabol, egy gazdag pénzembert majd kizsarolják belőle a vagyonát és élvezik a gazdagságot. Ugye ez jön át az előzetesekből is. Azonban a film lényege a film második felében van, amiről egy szó sincs megejtve a Pazar marketing anyagban, azaz én nem találkoztam vele. Hőseink vicces szerencsétlenkedése ugyanis gyomorszorító, kegyetlen elmebajba megy át, melyet az események is igazolnak.
A film naturalista, nem is inkább fizikai, mint lelki síkon. Az emberi állatságot kiválóan mutatják be, láthatjuk, hogy egy amúgy jelentéktelen, buta, átlagosan jószándékú, de kicsit egoista magában 100%-ig bízó és magát hidegvérűnek tartő emberből hogy lesz valódi kisé elmebeteg, tényleg hidegvérű gazember.
Na meg, hogy pár befolyásolható ember hogy tart vele, a homályból a totális sötétségbe.

Eleinte a poénok jöttek maguktól a jellemek és színészek párosítása remek lett, ám a későbbi „poénok”, amiken az ember már szinte nem is mer nevetni, kiválóan megágyaznak a végkifejletnek, így téve a filmet SZATÍRÁVÁ.
Az ember érzései szempillantás alatt fordulnak szimpatizálóból ?kötelet nekik? hozzáállásba. Az elején írtam, hogy kevesen voltunk, nos, sokan otthagyták filmet a váltásnál.
Ennek egy oka van.
A váltás sokakat felkészületlenül ért. A váltáskor mintha gyomron rúgnák az embert, de vannak kisebb ütések is (a mocskos ingyenélő, semmittevő pénzeszsákról is kiderül, hogy nem is olyan semmittevő, meg szar alak), így az ember meghasonlik magával is: ezekkel a figurákkal szimpatizáltam?
Ez egy remek filmes hatás, de sokaknak sok(k) esetleg kellemetlen lehet.
A filmnek egyetlen nagy hibája van: Nagyon tarantinós akart lenni néhány helyen, Ha ezt nem erőltették volna benne akkor egy igazi KULT film születhetett volna, bár ennek a fenn említett marketing minden bizonnyal keresztbe vágott volna. Egyetlen dolog volt még. A korhatár. Ugye a film 18-as kizárólag felnőtteknek besorolással került mozikba. A filmet látva így utólag elfogadhatatlan hogy egy olyan fiatalt beengedtek rá. Nem a kép kegyetlenség(volt az is) , hanem a sztori vezetés és az érzelmek, amik a tettek mögött álltak félreértelmezhetőek egy fiatal számára.
Nagyon.
A mozi messze nem tökéletes, de az általam (bele)látott célja és hangulata miatt nekem egy nagy élmény volt, ám mikor megnézzük, NE vígjátékot, hanem egy ugrásszerűen bekeményedő elboruló krimi thriller-szatírát várjunk tőle, és igen furán hangzik, hidegvér kell a végigüléséhez!
Nálam a film 8.0/10.0
5t3v3nk3
12 éve, 5 hónapja és 2 heteJah, és a véleményem egyedi, lehet sokaknak kifordultnak tűnhet..😄
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteValahogy a képek megint elbarmolódtak. A film leírásáról meg egyelőre nem tudok mit mondani, mert még nem láttam. Viszont van itt az oldalon egy „hivatalos” film teszt is.
5t3v3nk3
12 éve, 5 hónapja és 2 heteVan , igen, de nekem attól ,úgy érzem, eléggé eltér a véleményem, azért írtam le..🙂
Na igen a mókás képek…
marco
12 éve, 5 hónapja és 2 heteA beillesztett képek nem képek, hanem valamiféle keresőlinkek. Nyilván nem fognak megjelenni, ha nem kép van a hivatkozáson…🙂
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteJajj, nem azért írtam, nem szemrehányás volt. Mondjuk így visszaolvasva lehet, hogy tényleg annak tűnik. Akkor itt kérek elnézést :d
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 2 heteTök érdekesnek tűnik, megnézős!
marco
12 éve, 5 hónapja és 2 heteEzek után biztos megnézem, de megvárom Blurayen.🙂
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteA sima dividi már nem is megfelelő? 😄
marco
12 éve, 5 hónapja és 2 heteNem igazán.🙂 Ami igazán érdekel, azt fullos minőségben szeretem látni.🙂
Ami meg nem annyira, azt majd HBO-n. DVD-t már nem is tudom mióta nem írta…… vettem.😄
scal
12 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn szeretem Rock filmjeit, bár meg mondom őszintén a Welcome to the Jungel mai napig a legjobb tőle és az bizony már tíz éve volt
e film mellé pedig egy nagy bögre tejsavó turmixot illik inni 😄
5t3v3nk3
12 éve, 5 hónapja és 2 heteA tejsavó mellé vérsavó is odaférne, ez a film nem igazán a gyúrásról szól, az csak a távoli háttér.🙂
scal
12 éve, 5 hónapja és 2 hetepedig a hevrokkal már féléve azt mondogatjuk egymásnak, No Pain No Gain 😄
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 2 heteEngem lekötött valamiért, jó kis film lett 🙂
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn is vígjátéknak néztem a bemutatóból, elég gáz így reklámozni…
Mindenképp megnézem a filmet, most már elvárások nélkül. 😄