Reggel 6:40-kor szokott ébreszteni a mobilomon beállított vekker. Néha persze hamarabb, vagy később, attól függ milyen kedve van, mert ez egy ilyen MI-vel felspécizett teló. Az adott napon pontos volt, mint a halál. Szokás szerint kiugrottam az ágyból, nyomtam 199 fekvőtámaszt (ne kérdezzétek miért nem 200-at), és irány a konyha. Fölraktam a tejet a reggeli teához. Nos igen, tudniillik, én nem forralt vízben áztatom ki a teafiltert, hanem forralt tejben, sokkal finomabb és egészségesebb! Míg a tej forr, a fürdőszobában zuhanyzom, meg fogat mosok. Ahogyan a tükörben bámultam gyönyörű pofám (jaja, olyan szép vagyok, ha nő lennék, feleségül venném magam), egy érdekes dologra lettem figyelmes: a tükörképem átlátszott! Még vagy fél percig meredtem a jelenségre, majd behunytam a szemem vagy 10 mp-re. Mire kinyitottam minden okés volt. Annyit biztosan tudok, hogy nem halucináltam, de erről majd később.

Kijöttem. A te(j)a már az asztalon várt. Mi a f*sz? Ki csinálta meg? Talán itt van a barinőm? Az nem lehet, mivel tudom, hogy nem adtam neki kulcsot a lakásomhoz. Tudjátok még friss a kapcsolat. Akkor kicsoda? Hangosan megkérdeztem van-e itt valaki, de nem jött válasz. Körülnéztem. Még a szekrényeket is kinyítottam, és az ajtók mögé is belestem. Semmi… senki. Ekkor arra gondoltam, hogy talán a memóriám űz velem tréfát. Soha nem panaszkodtam emlékezetkihagyásra, ha nem számítjuk a vad bulik utáni napokat. Csakhogy már egy hete nem fogyasztottam alkoholt. Kissé félni kezdtem, de nem volt időm rá, mert már így is késésben voltam a sok morfondírozás miatt. Gyorsan bepusziltam a teát, elpöfiztem hozzá egy szál cigit, utána felöltöztem, és irány a meló!

A garázsból ki a Harley-mat, gázt neki, és előre! Nagyon furcsa képet kaptam: az utak majdnem üresek voltak, holott mindennap (még hétvégén is) embertelen forgalmi dugók vannak. Most viszont 2-3 kocsit láttam csak. Hmm, mintha a The Walking Dead-ben lennék. 😀 Nem tudtam mire vélni a dolgot. Az üres utaknak köszönhetően hamar helyben voltam! Beparkoltam, és az Empire State Building felé vettem az irányt. He? Zárva! Egy lélek sincs a közelben. Az ESB soha sincs zárva! Kivettem a mobilom, hogy fölhívjam a főnököm. Azaz kivettem volna, ha nem felejtem otthon. Érdekes, 8 év alatt még egyszersem történt ez meg velem. Gondoltam kölcsönkérem valakitől. Szinte egy ember sem volt a közelben. A szemközti épület bejáratánál szerencsére ott ácsorgott egy fazon. Odamentem.

Nem fogjátok elhinni, de Samuel L. Jackson volt az! Faterom már látta őt, itt Manhattan-ben, így valamiért annyira nem is lepődtem meg. Köszöntem neki, majd kezet ráztam vele. Tekintete érdekes, és szokatlan volt. Azt kérdezte, hogy hogy a pokolba kerülök ide. Ezt nem értettem. Ekkor egy éles fájdalom hasított hátulról a fejembe. Elvesztettem az eszméletem. Nyilván fejbevágtak valamivel. Nagy fájdalommal a koponyámban ébredtem. Pár percig nem is láttam rendesen. S eközben mintha magamat látnám fogat mosni… majd a szememet behunyni… Gondoltam ez a fejbeverés utáni mellékhatás lehet. Kezeimmel jól megtöröltem szemeimet. Ezután a tejet látom forrni, gyorsan levettem, és a teafiltert kezdtem bele ázt… várjunk csak!

Olyan dejavú érzésem támadt, de leginkább az foglalkoztatott, hogy mit keresek én itthon, amikor már a munkában voltam, illetve a munkahelyem mellett. Samuel Jackson! Ő is ott volt! Gyorsan, a mobilom! Fel kell hívnom a főnökömet! Felhívtam. Azt mondta minden okés nála, és az ESB-be tart. Megnéztem az időt, 7:00 reggelt mutatott. Nem értem. Mi volt ez? Netán időutazás? Vagy egy másik dimenzióban voltam? Álmodni tuti nem álmodtam, ezt érzem… tudom! Gyorsan a tarkómhoz nyúltam… ott volt. Ott volt a seb, ergo egy kemény dudor, amely pokolian fájt, ha megérintettem. Mondom én, nem álmodtam! Felpattantam a metróra, és dolgozni mentem. Egy Brooklyn-i cégben melózom. Álljon meg a menet! A Harley-m, az Empire St…! Mi a f*sz? Úgy érzem, mintha két életet élnék, és mindkettő igazi.

Eltelt egy hónap. A dudor teljesen eltűnt. Soha nem volt Harley-m, a barátnőmmel már egy éve szakítottam, nem tejjel iszom a teát, és nem csinálok 199 fekvőtámaszt, de még csak MI-vel rendelkező mobilom sincs. És persze nem vagyok egy Brad Pitli sem. De azt a napot soha nem feledem el! SOHA!

Fordult már elő hasonló valakivel?