Mindenki remélte ez a nap más lesz mint az elmúlt 113 nap volt;de én éreztem,valami azt súgta ma valami nagyon jó fog velünk történni. Ez nem mehetett így tovább,mi nem rabok voltunk ,hogy így bánjanak velünk,ilyen körülmények között legyünk, hanem a hazáját szolgáló katona.
Emlékszem amikor masíroztunk és megérkeztünk erre a területre(még mai napig nem tudom ,hogy hova osztottak be minket) mindenki jó kedvű volt, örömmel énekelte az indulót és egyéb nótákat, ami még mind a mai napig a fülemben cseng. A harci szellem elfelejtette velünk minden bajunk,bár mindenkinek ott volt a fejében ,"de jó lenne a családdal vagy a kedvesemmel lenni",de az útközben szerzett és becsempészett alkohol egyre homályosabbá tette ezeket a gondolatokat. Senki sem arra gondolt ,hogy embert kell majd ölnie vagy talán éppen őt fogják megölni, hanem az ,hogy most egy nagyon férfias cselekedetet fog végrehajtani amivel jót tesz a hazájának és a családjának. Ez a jó világ körülbelül 27 napig tartott amíg be nem masírozunk a már említett területre. Amikor végre megálltunk egy pillanatra, hangzott a kiáltás"Tábort verni". Mindenki csodálkozott és egy kicsit felháborodott volt, hiszen ez a terület csupa sár volt,a föld annyira át volt ázva,hogy egy 1m-es kis gyermek elveszett volna benne és nagyon fáradt volt mindenki,de a paranccsal nem szabad szembe szállni.
Ezt követően mindenki megkapta a maga feladatát,az enyém az volt további 1500 emberéhez hasonlóan ,hogy árkot ássak. Ennél rosszabbat nem is kaphattam volna . A vizes föld nagyon megnehezítette a dolgom. Ahogy ástuk a másik brigádnak úgy kellett gyorsan kitámasztani,hogy ne csússzon szét az egész. Ez 5 napig tartott .Az első haláleset nem egy fegyver elsütése hozta,hanem a figyelmetlenség.Egy fiatal (alig lehetett 25 éves) ember favágás közben rossz helyen állt és felismerhetetlenségig összenyomta az óriás.Szerencsére csak másoktól hallottam,nem láttam semmit.
Ezután "pihenés" várt ránk. Az étkezésről eddig szándékosan nem beszéltem. Az evés úgy zajlott ,hogy az első 5 héten rendezett ételosztás volt, ami azt jelentette ,hogy sorba kellett állni a saját kis tányérunkkal vagy kinek mi volt és abba adták .Ezt követően amikor már fogyóban volt a táplálék először fél adagot kaptunk majd később "aki kapja marja" alapon nem mindenki jutott hozzá. Ez nagy elégedetlenséget eredményezett. Ennek 57. napon meg is lett a következménye,de erről majd később beszélnék.
Ahogy láthattátok a pihenést két macskakaparás közé tettem. Azért mert az addigi feladatainkhoz képest nem sokat kellett tennünk. Néha szétcsúszott árkot kellett javítani,az ehhez szükséges faanyagot beszerezni és őrködni. Én továbbra is az árokszekcióba voltam besorol-va.
Amikor megtudtuk ,hogy az erősítés 1,5 héten belül megérkezik ,felderítők hadát bocsátották ki(természetesen addig is voltak felderítők ,de most többet küldtek,több szem többet lát). Az egyik csapatban én is helyet kaptam 6 társammal együtt, mi 7-en észak-kelet felé indultunk. Nem kellett sokáig elviselni azt a kínos csendet,csak kb. 15-20 km gyaloglás után egy kis tanyát találtunk . Rengeteg állattal és hatalmas csűrrel rendelkezett igen csábító még akkor is ha az ember jól van lakva ;hát még akkor ha 3 napja nem evett szinte semmit. Erre a felfedezésre hirtelen mindenkinek megeredt a nyelve, de olyat tettünk amit soha nem bocsátunk meg magunknak. Saját (azaz 7-ünk ) célra eltulajdonítottunk 4 kecskét. Ezt az éhségre fogtuk,de egyikünk sem tartotta jó ötletnek. Ilyenre kell kényszerülnünk és még csak a 40. napon tartunk. Mi lesz még itt?
.aZT PRÓBÁLTAM.
