Ám amíg a Sony elfoglalt a konzolja simítgatásaival, tökéletesítésével, addig a Microsoft háza táján ráérnek, és unatkoznak.
Talán mert elkészült a remekművük, és befejezték a munkálatokat, vagy leszegényedett a cég, és újításokra van szükség, amivel a ONE megjelenéséig is csalogatni kell a célközönséget?
Lényeg a lényeg, találtam egy cikket, mellyel még nem találkoztam sehol az utóbbi pár napban, holott a hír már nem friss, egészen június elejéig nyúlik vissza.
A Microsoft ugyanis kidobott egy új XBox 360 konzolt. A jelenlegi generáció frissített változata az XBox 360 E nevet kapta.
A konzol átvette kicsit a mostani ONE kinézetét, és szögletesebbre sikerült az eddigi kialakításokhoz mérten. Olyannyira, hogy a mérete is csökkent, így tulajdonképpen egy „Super-Super Slim”-et hoztak létre a gyártók.
A belsejéről annyi az információ, hogy Corona V5 vagy V6 alaplapot rejt.
Külföldön már kapható az E változat, Európai megjelenésről még nincs hír. Olyannyira új ez a dolog, hogy a külföldi gépekre már kész az RGH módosítás is!!
Egyébként az XBox honlapján nem találtam információkat erről a gépezetről. A végére pedig pár kép róla:
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteUtólag tenném a bloghoz:
A felhasznált információkat a gamepod.hu és az ifixit.com szolgáltatta, köszönjük nekik 😄
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn úgy emlékszem, hogy az egyik MS eventen be lett mutatva h lesz az új, és asszem itt is lett írva róla, de azért köszönjük az infot 🙂
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMég mindig nem értem ezt a verziót… 😄
Slim jobban bejön, bár PS3-nál is így vagyok, super slimnél is lázadtam. 😄 Utóbbinál beletörődtem, hogy van, de boxnál még mindig a slimet venném, talán abból is a fehéret(annak ellenére, hogy mindenből feketét szoktam venni)
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteSajnos MS eventet nem figyeltem, itt pedig a kereső semmit sem dobott ki a kulcsszóra mikor próbáltam rászörcsölni, de elnézést ha már írtatok róla 🙂
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 3 hetelehet h nem lett írva róla, de emlékszem rá, hogy magán az eventen láttam 🙂 de nem baj h írtál róla hiszen háttérbe szorult nagyon
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMS event összefoglalóban említve volt, hogy lesz, de csak ennyi, akkor még nevet se mondtak. 🙂
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAnnyira megy a bandaháború a két „nagy” között hogy elvesztek a kisebb hírek xD De én furmányosan kikutattam és közszemlére hoztam, háhááá 😛
marco
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNo problem.
Itt:
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/exkluziv/microsoft_konferencia_e3_2013
És itt:
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/exkluziv/microsoft_e3_2013_konferencia_osszefoglalo
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteLátom azt külön kiemelted, hogy RGH-zható 😄
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteKöszönöm marco, mindenképp meglesem a róla készült részt. A többit meg már összeolvastam innen-onnan 😄
totyak: igen, már a kiadása után RGH-képes készülék lett belőle 😄