Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Talán majdnem az elős játék a Call of Duty volt amivel játszottam a háborus FPS-ek közül. Rögtön magával ragadott a téma. Alapból is érdeklődök a 2. világháborus dolgok után, már majdnem mániás vagyok.:) Nos ugy kezdődőtt hogy kipróbáltam a Call of Duty első részét aztán nem volt megállás. Az első rész kiegészítője a United Offensive az Ardennekben játszódó küldetései miatt az egyik legjobb COD amit kiadtak szerintem. És persze az orosz pályák is nagyon jók lettek benne. A COD 2 megjelenésekor első dolgom volt beszerezni és kipróbálni és ez cska még jobban a rajongóvájá tett. Sok újítás szerepelt benne mind a grafika mind az ellenfelek terén és színesebb küldetések is szerepeltek benne. Volt például partraszállás, ami igazán jó volt. Habár nem Omaha Beach volt hanem Point Du Hoc de azi megtette:D Mellette ott vannak a tankos küldetések amik még jobbá tették az egészet. Itt már kiabáltak a német katonák halálhörgés minden ami kell. A COD 3at viszont sajnos nem volt szerencsém kipróbálni. Nemtudom miért de sose sikerült megszereznem. Ez az egy hiányzó darab:( És ami ezután jött egy álom valóra válása volt. COD 4 Modern Warfare. Talán a második legütősebb COD az én top 3 listámon. Újfajta hadviselés modern fegyverek terrorizmus elleni harc minden ami kell. Elég realisztikus alapokra épül. A modern fegyverek egész repertoárját használhatjuk. M4A1, MP-5,AK-74 minden ami kell:) Nagyon jó pályákat hoztak benne össze viszont hiányoltam belőle a tankos küldetéseke, de volt helyette repülőgépből lövöldözés ami igen jóra sikerült. Osztani a halált a magasból igen jó érzés volt:) Na jó ez morbid volt:) És ami még igazán jó volt még benne hogy kialakítottak neki egy történetet. A történetről röviden annyit hogy egy terrorista sservezet tagjait kell levadászni. A vége igazán drámai lett:) A COD 5 a Csnedes - Óceáni hadszíntéren játszódik , ami végre szakít az agyonrakoptatott európai csatákkal és egy kis kamikaze darálást is visz a COD világába. Grafikailag is ott van a szeren. Itt is van partraszállás és még egy repülős küldetés is beficcen. Ezek utána jött a top hármam harmadik helyezettje a Modern Warfare 2. A Modern Warfare történetének folytatása. Igazán drámairea sikerült mivel az amerikai sereg katonájaként kell megküzdeni az orosz inváziós csapatokkal. Ebben is minden van ami kell. Minigun, EMP bomba(elektromágnesesimpulus), újabb fegyverek és Captain Price is visszatér aki már a 2. Világháboru óta rendületlenül harcol az angolok oldalán:) Most pedig várjuk a COD Black Ops részét ami rengetek újdoságot fog tartogati az trrailer alapján. Novemberben kiderül. Ha valakinek kérdése vagy akárcsak duálni akar a játékról annak itt a lehetőség!
Üdv Sobykaa!
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 heteSzépkis összefoglaló lett, grat. 😄 Am, igazad van, utánanéztem a CoD3-nak, télleg mintha nem is létezne. 😕 Legjobb esetben is csak ps3-ra találtam meg. Nemlehet, hogy csak arra van?(ja meg xbox-ra)
marco
15 éve, 7 hónapja és 3 heteA CoD3-a is meg lehet nyerni boxra a most folyó játékunkban, úgyhogy hajrá, van miért kűzdeni!😉
Am tényleg jó kis beszámoló lett, fájvost dobtam is azonnal!🙂
lac
15 éve, 7 hónapja és 3 heteIgen, a CoD 3 nem jelent meg PC-re (ahogy konzolos ismerőseimtől hallottam, nem vesztettünk sokat).
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 heteAz jó, már azthittem, hogy a legjobb részt nemadják ki pc-re. 😄
jls4
15 éve, 7 hónapja és 3 heteMost November 7-én fog kijönni a(z)új része a Call Of Duty 7:Black ops..Már várom!!!!
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 heteJaja, azt énis. Nekem a Modern Warfare részek nemtetszettek.😕
eroserik
15 éve, 7 hónapja és 3 heteA harmadik rész is nagyon jó volt, volt jeep vezetés, evezés, mortar kezelése meg minden ami kell.
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetebocsi egy kis pontosítás: nov 9-én jön majd a Black Ops 🙂 Örülök hogy tetszik a blog 🙂
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetea COD 3 van wii-re is. Láttam ilyne gamplayt hogy a csóka egy seprűnyélre tette rá a controllert és ugy lövöldözött😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn nem próbáltm cod1et, de valahogy nem is akarom, cod2 nekem a retro és már nem jáccok vele a cod3at rühelleműannyira nem teccik a cod4el eltudok lenni a cod5öt vagy 40er kijáccottam amikor megjelent és a cod6 pedig egy igazi csalódás volt még at sem értettem meg belőle, hogy most melyik oldalon állok annyira összekuszálódott izé volt nekem.
lac
15 éve, 7 hónapja és 3 hetePedig a CoD 1 volt az igazi „kod”. Veteránon 2x-szer végigtoltam (nálam az nagy szó, ha egy játéknak többször nekiállok), nagyon állat játék még mai szemmel is. Nem beszélve arról, hogy nem 6-7 óra volt amíg végigvitte az ember…
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteNekem amit meséltek róla hááát. Valami első küldi az, hogy fuss köröket egy pály körül vagy mi?
lac
15 éve, 7 hónapja és 3 heteIgen… trainingnek hívják😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteDe én nemtudok örömet lelni bban hogy körbe futkározok😛
marco
15 éve, 7 hónapja és 3 heteA jó öreg Commando még c64-en. Az igen!😉 Mindjárt tolok is egyet az emulátorral.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteHajrá marco!
lac
15 éve, 7 hónapja és 3 heteEz xar kifogás😄 Az egész training max 5 perces, közben lőni kell, kúszni, stb…
Mellesleg a CoD 4-et is szereted, pedig annak az elején is training van…😄
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetehát igen a MW2-ő egy ilyen összeesküvés elméletes történettel rendelkezik. Nem olyna nehéz kiigazodni rajta pedig. Hát akivel alakítod az SAS-es küldetéseke a Roachal azt kinyirja a Gen. Sheppard meg az egyik társadat Ghost-ot is. Utána meg már megint Soap-al nyomulsz és Cpt. Price-al. Az amerikai szereplő meg teljesen más. Egy ilyen russian editionra is kiváncsi lennék. Elfoglalni az USA-t. 😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteDe miért kell ennyi emberrel menni és egyszer oroszoknál egyszer brazília aztán oroszoknál már tél van utána stb. Ez nekem nagyon bezavart…
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteJó nekem csak mondták de még videót sem néztem róla.😛
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetenos akkor ez egy kicsit hosszú fogalmazás lesz, levezetem a storyt röviden tömören.😄
Nos az MW-ben kezdődött hogy egy pacákot kellett levadászni(Zakhaev) egy terrorista szervezet fejét. Ő a végén ki is lett nyírva úgy ahogy kell. De viszont az oroszoknál meg nagy nemzeti hős lett belőle és egy új oroszország féle alakult. És ennek a terrorista vezér követői még midnnig aktívan dolgoznak és össze akarják ugrasztani az USA-t és a ruszkikat. Ez sikerül is nekik a 3. pályán amikor is egy orosz repülőtéren kell lemészároni az atya eget is. Akkor egy amerikai titkosügynökkel mész aki beépült ebbe a szervezetbe csak erre ők rájönnke és ki is nyírnak a pálya végén. Megvan az ürügy hogy megtámadják az oroszok amerikát mivel amerikai vagy és amerikai fegyverekkel ment a gyilok. Két szálon mennek az események. Sgt. Ramirez az amerikai résztvevő. Ővele USA-ban harcolsz. Az SAS-el és Roachal pedig a terrorista szervezet embereit vadászgatod le és ahova vezetnek a szálok oda mész mindig. Pl Brazília, Afganisztán. Csak hát benne van ám a buliban egy amcsi táborok is a Sheppard. Ő pedig bosszút akar állni mivel jópár emberét kinyírták az MW-ben amikor is az atomrobbanásos rész volt. Ő nyírja ki Roachot aki az SAS kampányt nyomja. Ezután áll bosszút rajta Cpt. Price és Soap. Itt már Soap-al megyünk. A végén egy kis késdobálás és minden jó aztán vége a gamenak. És mindenki örül🙂 nagy vonalakban ennyi.
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetejó votl az az öreg trainig. mondjuk az elején csak lestem hogy mia fene van meg szegény Sgt. Moodyt kezdtem el lőni lányos zavaromban. De utána rájöttem mia pálya
😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteHát őő izéé te hogyan tudtad mind ezt kivenni????? A sok akciótól én halálra untm magam semmit sem tudtam kivenni mi miért van. A végén pedig már nem tudtak mit kitalálni sztem azért volt akkora felhajtás és persze mindent túl is éltünk…
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetevágom az angolt és a történet meg az akciók közben a rádióbeszélgetésekbe mindent mondanak, hogy mi miért kit hova merre stb…
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteén angolos suliba járok, ahol az angol tanár utál és valahogy csak ezt a tantárgyat nem tudom megjegyezni mást igen…
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetemert miért utála az angol tanár?
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteNem tudom, nálam rosszabbak is vannak de valahogy engem szúr ki és mindig én vagyok a rosszgyerek. Akármit csinálok az a baj. Rendesen dolgozok akkor is talál valami teljesen lényegtelen dolgot amibe beleköthet. Egyszerűen utál, pedig nem csináltam semmi rosszat.
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetemond neki hogy fuck off lehet leszál rólad😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 hetefuck off, wtf, ohmfg ieneket már mondtk neki de nem érti…
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 hetemilyne angol tanár ez?😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 hetelow angol tanár😄
coolajtar
15 éve, 7 hónapja és 3 heteTetszett ez a blog gratula hozzá.
skyman
15 éve, 7 hónapja és 3 heteHuu ez télleg nem rossz, de eddig valahogyan el kerülte a figyelmem.
Még jo, hogy kedves Coolajtar irt hszt, igy megláttam🙂
coolajtar
15 éve, 7 hónapja és 3 hete😄kössz a bókot😛
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 3 heteköszi a gratot🙂
coolajtar
15 éve, 7 hónapja és 3 hetebiztos jó game mert angyon sokan tolják de engem sose vonzott annyira.
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 2 hetemárpedig elég vonzó játék legalábbis számomra😄