-Örülünk hogy él, mondta James- hárman meghaltak, de szerencsére lelassította eléggé, hogy ne okozzon nagyobb kárt.
Anna és a többi tudós is ekkor keltek fel, néhányan bevert fejüket vagy egyéb végtagjaikat fájlalták. Morden az ajtónál beszélt egy ismeretlennel holokommunikátorán keresztül. A lángok java részét eddigre eloltották a biztonságért felelős katonák.

-A szolgálataira úgy tűnik mégsem lesz szükség, nem kell kutatócsapat az idegenek felkutatására, ellenben egy kolóniát tervezünk kialakítani. Háromezer embert küldünk át egy űrhajóval, közel egy év alatt oda is érnek a Tera 224 re. Ha akar csatlakozhat, elintézem a feletteseivel.
-Kihagyom. Telepesekkel nem kezdek. A küldetésem az idegenekkel való kapcsolatfelvétel és ha a helyzet eldurvul, azok kiiktatása lett volna. John megráncolta szemöldökét. -Sokkoló hogy nincs más…

Morden Johnhoz gyalogolt, letörölte verejtékes homlokát és megszólalt:
-Elkísérem a gyengélkedőbe, ellátják ha megsérült, aztán pihenjen egyet, megmutatom a kantint is.
-Jól hangzik.
Elhagyták a szobát, a folyosón át a lifthez gyalogoltak szótlanul, elmerengve azon mi is történt és hogy az emberiség egyedül van. A magány furcsa érzése telepedett rájuk
…

A kolónia űrhajója, a ?Dreszelda?, felülnézetből leginkább a zárt aljú ?W?-re hasonlított. Zárt részén egy kiemelkedő kupolában volt a Híd és alkotta egyben a hajó elejét. Farán hat fénymeghajtó (2-2 minden szárának végén) gondoskodott a lehető legnagyobb sebességről. A hajó alján lévő több tucat nukleáris stabilizátor apró lökéshullámokat gerjesztett, amelyek elindították felfelé. A kétezer méter hosszúságú, több emeletes felderítő osztályú hajó elhagyta a Földet. Néhány perc alatt elérték a Jupitert, ahol beizzították pulzárgörbítőit, a Dreszelda előtt meggörbítve a teret. A hajó a fénymeghajtás maximális erejével átment a résen és eltűnt.
…

2078. November 19.-e, hajnali öt óra.

A nap első sugarai elérték a támaszpontot. Hatalmas robbanás rázta meg a szobáját. John lefordult az ágyról, beverte bal kezét az ágy szélébe és lefejelte a padlót. Fejében kavarogtak a tegnapi délután eseményei, köztük a halottak elszállításával és a kantinban töltött este emléke, amikor is megvitatták a történéseket.

Újabb robbanás, a szoba hátsó fala leomlott, betemetve ezzel padlójának nagy részét. Szerencséjére John még időben feltápászkodott és a fotocellás ajtó elé ugrott, ami azonnal ki is nyílt. Arcán és borostáján lefolyó vércseppek jelezték, hogy előbbi sérülése talán ellátásra szorul. Elhomályosult a látása egy pillanatra, megdörzsölte szemeit és kilépett a szobából.
-Mi a fene folyik itt? Gondolta magában miközben a törmelékből felszállt por köhögésre késztette.
Két tengerészgyalogos rohanvást jött a folyosón. Éppen beszálltak a nyíló liftbe mikor John utánuk kiabált:

-Mi történt?
-Valaki megtámadott minket uram, a tornyot bombázzááá ?a baka sosem fejezhette be a mondatot, a liftet tartó antigravitációs szabályzó tönkrement, a lift zuhanni kezdett. A gyalogos üvöltése folyamatosan halkult, majd a lifttel együtt eltűnt a liftakna végtelen sötétjében.

-A picsába…. Körbenézve a folyosón, a szobájának bejáratát, a folyosó elágazását és egy biztonsági tűzlétrát látott. John felmászott a létrán, egy falon tátongó lyuk mellett, amely a legalább hét emeleten át tartott felfelé. Felérve a padlón lévő hatos számot látta, melyet eláztatott a vér. Újabb négy halott feküdt egy szoba előtt, amelyre rászakadt a következő emelet. Kivehetetlen arcukat és a testüket szétnyomta a törmelék. John elborzadt, de hozzá volt szokva már a látványhoz.

-Hatodik emelet, remek… Meg kell találnom Jamest és Mordent.
Lenézve a lyukon át az udvarra ez a kép fogadta:
A rakéta silókból folyamatos indításokkal próbálnak védekezni. A torony megmaradt védelmi ágyúi és a félgömb szerű tankok lézersugarakkal lőnek az ég felé, de célpontnak nyoma sincs. A látvány a maga groteszk módján gyönyörű volt.
Nyugati irányból vadászgép szerű siklórepülők közeledtek a tizedik emelet magasságában. Ahogy a torony mellett a sugárhajtásos gépek elrepültek, John szinte érezte az általuk generált hőt. A gépek szárnyai kinyíltak, fotonágyúk emelkedtek ki belsejükből.

-Láttam már ilyet, drónok. De ezek nem Amerikai-Európai szövetségiek… ezek … Egyesült Orosz Szövetségi siklók?
A drónok ekkor irányt váltottak és felfelé vették az irányt. Tüzet nyitottak az ég felé ők is.
-Velünk vannak? Akkor ki van ellenünk?
Újabb robbanás rázta meg a tornyot, John hátraesett.

Körülbelül fél percig lehetett eszméletlen, mire kinyitotta szemét, megpillantott egy hasonló korú öltönyös fazont, aki mellett egy már javában a negyvenes éveiben álló bőrkabátos figura osztogatta a parancsokat a szárazföldi egységeknek és a tankoknak a karjára szerelt kommunikátorral. James és Morden voltak azok, néhány méterrel mögöttük közel három tucat tengyerészgyalogos, néhány pedig még a létra felől igyekezett feléjük. John egy nagy levegőt vett, mint aki már három perce a víz alatt fulladozik, ezután felült és jobb kezével tarkóját masszírozta.

-Nem sérültél meg? Kérdezte James John fölé hajolva. Kinyújtotta karját és talpra állította az őrnagyot.
-Rendben vagyok, kösz. Válaszolta és leporolta kabátját a ráhulló por törmeléktől.
-Az épületet evakuáltuk, te gyere velem a földalatti szintre, drónok várják hogy irányítsuk őket. Ott ellátják majd a sérülésed is.
-Felületi karcolásokra most nincs idő… Ki az ellenség? Az Ázsia Unió?
-Nem tudjuk. Álcázták magukat valahogy, jelenleg nem tudjuk mire lövünk, miközben súlyos károkat szenvedünk el. Csak eddig közel kétszáz emberünk veszett oda. Az Ionágyúnk volt az első célpontjuk, leszkennelhették a terepet. Lövedékeik képesek áthatolni a térpajzsainkon, a védelmünk hatástalan!
-Nincs vesztegetni való időnk, a lift beomlott, a torony elveszett irány a drónirányító terem- Vágott közbe Morden.

A létrákon át elindultak lefelé.
A robbanások sorozata folytatódott. A torony felső szintjei megsemmisültek, és egyként hulltak alá. A létrákba kapaszkodva sikeresen átvészelték a törmelék aláhullását. Legalábbis így hitték. Az egyik fentebb mászó katona nem tudta tartani magát, ő kapta a legtöbbet a törmelékből és zuhanva indult meg lefelé miközben segítségért kiáltozott.
Morden az utolsó pillanatban kapta el a tiszt kezét, arca beráncosodott, izmai megfeszültek és jobb karjával a létra felé lendítette a katonát. Megragadva a biztonságot jelentő fokokat, nem győzött hálálkodni. Tovább haladva lefelé, az óriási lyukon át lehetett látni, ahogy a drónok fele lezuhan, néhány a tankokra, ezzel elpusztítva azokat is. A barakkok fele már leomlott, az udvart pedig kráterek pettyezték. A folyamatos lökéshullámok miatt csak nehezen tudtak haladni.