Az elmúlt hetekben a Light of Life fejlesztése nem állt meg, sőt inkább azt mondhatjuk, hogy a játék magasabb szintre lépet, sokat fejlődött. Az előző, alpha verzióban is szereplő funkciók szépen le lettek tisztítva, szebben, jobban működnek, valamint sok újdonság is került a játékba.
Miről is szól a játék?
Valahol van egy galaxis, ahol még sötét és csend honol, az élet még nem ütötte fel a fejét, de egy szupernóva nyomán egy apró kis fény már úton van, hogy begyűjtse az életmagvakat, és az Élet fájához eljuttatva felébressze azt.
A mi feladatunk lesz, hogy ezt a fényt irányítsuk, segítsünk eljutni a bolygók sötét, rejtett zugaiba, hogy életet hozzunk az univerzumba. A játék elején egy planéta áll rendelkezésünkre, hogy az első lépéseket megtegyük. Minden bolygónak több bejárata is van, amelyeken keresztül el tudunk jutni a mélyben rejtőzködő Élet fájához.
A játékban helyet kapott egy küldetési rendszer is, így minden bolygón el kell végeznünk egy adott feladatot, hogy a következő planétára el tudjunk jutni. Viszont ez még nem elég ahhoz, hogy be is tudjunk lépni oda. Ahhoz, hogy ki tudjunk nyitni egy új bolygót, rendelkeznünk kell bizonyos számú életmaggal, amit az előzőleg felélesztett életfák termelnek, tehát minél több járaton keresztül jutottunk el a fákhoz, annál több magunk lesz.
A Light of Life játékmenete:
A küldetések, bolygók járatai nehézség szerint több szintre oszthatók: könnyű, közepes és nehéz. Ezek alapján találkozhatunk a pályákon ellenséges anomáliákkal, mozgó tereptárgyakkal stb. Miután a galaxis összes bolygóján sikeresen teljesítettük a küldetéseket egy másik galaxisba léphetünk át, ahol különböző típusú bolygókat, és feladatokat találhatunk.
Játékmenet során egy 3×3-as zónában irányíthatjuk a fényt a bolygó sötétjében, miközben óvatosan elkerüljük a felbukkanó tárgyakat, amennyiben ez nem sikerül, akkor a járat felfedezése bukással végződik. Sikeres küldetéshez az út közben felszedett életmagok lehetnek segítségünkre, melyeket speciális kristályokba lőve kis fénypatak jelenik meg, és mutatja az utat.
A tereptárgyakon túl ellenséges anomáliák felbukkanása is nehezíti feladatunkat. A bolygó mélyére jutva megtaláljuk az Életfát, amit a felszedett életmagokkal tudunk feléleszteni.
A fejlesztés jelen állása szerint a játékban a következő bolygótípusok találhatóak:
sziklabolygó
kockabolygó
jeges- és lávabolygó elkészítése folyamatban van.
Gyere bétázni!
Hálásak vagyunk ha jöttök velünk bétázni, segítsetek nekünk a fejlesztésben!
Küldj nekünk egy mailt az info@otterworksgames.com címre. Egy válaszlevelet fogunk küldeni, ami tartalmazni fogja a letöltési linket, és a játék aktiválásához szükséges kódot.
Alig várjuk, hogy végre ti is ki tudjátok próbálni a játékot!
wegh
10 éve, 3 hónapja és 3 heteGyorsan gyártjátok a játékokat, szép! 😉 Sajnos a bétára most inkább nem jelentkezem, mert nem nagyon lenne időm játszani, de a hozzáállásotokat még mindig becsülni kell. Csak így tovább!
eltohn
10 éve, 3 hónapja és 3 heteNagyszerű játék lehet, küldöm a mailt hamarosan!
otterworks_blogger
10 éve, 3 hónapja és 2 heteKöszönjük. Ha nem is jössz béta tesztelni, azért a játékot reméljük, hogy kipróbálod 🙂
otterworks_blogger
10 éve, 3 hónapja és 2 hetevárjuk 🙂
otterworks_blogger
10 éve, 3 hónapja és 2 heteVárunk minden egyéb észrevételt, hozzászólást is
muki
10 éve, 3 hónapja és 2 heteLesz iOS verzió is? Ahhoz van béta?
Egyébként Windows Phone-ban nem gondolkodtok?
otterworks_blogger
10 éve, 3 hónapja és 2 heteiOS verzió készül majd a játékból, de nem lesz béta windows-os verziót egyelőre nem tervezünk
italianman
10 éve, 3 hónapja és 2 hete_Jónak néz ki,kár hogy nem tudom kipróbálni.
bekecs
10 éve, 3 hónapja és 2 heteSzép játék lett igazán. Jól haladtok a játékokkal, öröm olvasni mindig a blogokat! 🙂
otterworks_blogger
10 éve, 3 hónapja és 2 heteKöszönjük, gyere, próbáld ki te is, hogy ne csak szép legyen, hanem jó is 🙂