A legtöbben valószínűleg már találkoztatok a Kingston márkával, hiszen rengeteg PC-ben találhatók meg az általunk gyártott memóriamodulok. Mi is tudjuk, hogy vannak (főként akik nemrégiben tették le a PC platform mellett a voksukat), akik nem is ismernek más termékeket tőlünk, pedig a palettánk nagyon széles. De erről kicsit később, most inkább a jövőbeni terveinkről, mit is várhattok tőlünk ebben a blogban…
Ezzel a bejegyzéssel reményeink szerint egy új kapcsolat kezdődik köztünk és köztetek, gamerek között, hiszen a jövőben egy fontos pont lesz életünkben az aktív részvétel a Game Channel oldalain. Részvétel alatt nem csak azt értjük, hogy írunk bejegyzéseket, amiket ti elolvashattok, sokkal inkább várjuk reakcióitokat, kommentjeiteket, kérdéseiteket folyamatosan, amire a lehető leggyorsabban a legkielégítőbb választ fogjuk nektek megadni.
Adjatok nekünk tanácsot, mit szeretnétek megtudni a bejegyzéseinkből, mi az ami leginkább érdekel Titeket?
Egyelőre kéthetente tervezünk új bejegyzést írni, amelyekben nem csak a saját termékeinkről olvashattok majd érdekességeket, vagy kaphattok olyan információkat amikre esetleg a hírekben, tesztekben nem találtok rá, hanem igyekszünk majd tanácsot adni, olyanoknak például akik akár olcsóbb, vagy netán high-end gamer PC építése, átalakítása előtt állnak, be fogunk számolni a várható fejlesztéseinkről, az esetleges akcióinkról vagy éppen a legújabb moddolási technikákról is.
Természetesen nem hazudtolhatjuk meg magunkat, leginkább olyan témákat fogunk feszegetni, amik a saját termékpallettánkban is megtalálhatók, hiszen ehhez értünk, ezekről van a legtöbb információnk, tapasztalatunk.
Mik lesznek tehát a leggyakrabban érintett témák?
Hatalmas memóriamodul kínálatunk van, ezért többször fogunk arról beszélni, melyik típusú memóriát milyen hardverkörnyezetbe szánjuk, miért fontos a Megahertz egy RAM-nál, mekkora memóriaigénye van egy Windows, Linux, vagy MacOS rendszernek játékok, böngészés, vagy egyéb feladatok ellátása közben, vagy épp hogy mi a különbség a ValueRAM és a HyperX Memory között.
Az SSD-k (Solid State Drive) területén is otthonosan mozgunk, hiszen a Kingston nem gyárt már hagyományos, mozgó alkatrészekkel működő merevlemezeket, az adattárolás terén kizárólag a szilárdtest-meghajtóinkkal próbáljuk kielégíteni minden igazán gyors rendszerre vágyó felhasználó igényeit. Megtudhatjátok majd, hogyan lehet felgyorsítani a rendszeretek működését hibrid-megoldással (SSD+HDD), vagy ha kizárólag SSD-alapú háttértárat tesztek a gépbe, akkor hogyan tudjátok azt a leghatékonyabban kihasználni úgy hogy a maximális működési időt is szem előtt tartva hosszú évekig stabil maradjon a rendszer.
Terveink között van hogy megmutassuk, hogyan tudjátok USB-meghajtókkal védeni a rendszereteket, vagy épp hogyan lehet egy komplett operációs rendszert vinni magatokkal a zsebetekben. De bizonyára sokatoknak lesz érdekes téma a különböző Flash-kártyák kiválasztásának, használatának bemutatása, hiszen sokszor problémát okoz egy-egy fullhd videó rögzítése például, ha a mobillal nem megfelelő sebességű kártyára mentjük az adatokat.
A fentieken kívül érinteni fogjuk még többek között a speciális hűtés és a wireless eszközök világát is!
Szeretnénk tehát olyan témákkal szolgálni ezentúl itt a Game Channelen, amelyekkel mindenkinek megkönnyítjük a mindennapi számítógép használatot, legyen az gamer, a PC-t munkára használó, egyetemista, nagypapa, háziasszony vagy CoD-bajnok.
Várjuk kérdéseiteket, kommentjeiteket, hiszen ez itt a Kingston official blogja, ahol közvetlenül tőlünk kapjátok meg a válaszokat, velünk veszitek fel a kapcsolatot!
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteOké akkor én most letettem az arcom a földre.😮
totyak
12 éve, 10 hónapja és 3 heteÍgy végigolvasva ezt az első blogot, el leszünk látva infóval bőven. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a fajta kommunikációt. Az egy kicsit furcsa nekem, hogy csak az SSD-k gyártására van ráállva a cég. Nyilván az lesz a jövő, de a többség még mindig HDD-t használ adattárolásra az SSD-k magas ára miatt. Amíg egy SSD háromszor-négyszer olyan drága lesz, mint egy HDD, addig nem sok esélyt látok a nagyfokú elterjedésre. Főleg nem a kevésbé pénzes régiókban.
raiden
12 éve, 10 hónapja és 3 heteNekem már évek óta van egy 8 GB-os pendrive-om,irtózatosan gyepálom-formázom,bootolásra használom vagy egyéb,más adatok „sétáltatására”napi szinten,és még tökéletesen működik.Örülök hogy elindul egy hiteles blog a Kingstone eszközökkel kapcsolatban,mert minőségi cuccokat dobnak ki.
maniac
12 éve, 10 hónapja és 3 heteÉvek óta Kingston fanatikus vagyok, ha memóriáról és pendrive-ról van szó, eddig még sosem csalódtam egyetlen termékben sem, pedig ha valaki, akkor én nem kímélek semmit a tesztek során. 🙂 Hatalmas kíváncsisággal várom a blogokat, és ha már kíváncsiak vagytok rá, én szívesen olvasnék összehasonlító tesztszerűségeket is, például, két Kingston pendrive-ról vagy két Kingston memóriáról, hogy melyik mennyivel jobb, másabb mint a másik és melyiket kinek ajánlanátok. Ez nekem speciel – gépvásárlás előtt – rendkívül hasznos lenne. 🙂 De bármi másról szívesen olvasok majd! 🙂
kingston_blogger
12 éve, 10 hónapja és 3 heteKöszönjük az első üdvözléseket!🙂
#totyak: Sokan dolgozunk rajta, hogy valóban sokkal elérhetőbb legyen a nagyközönség számára is ez a viszonylag új adattárolási technológia. Egyelőre valóban drágább, de mint tudjuk, ahogy terjed, úgy lesz egyre olcsóbb minden újdonság. A két eszköz közötti sebesség-különbsége viszont sokaknak megéri az árkülönbözetet.
#Raiden: Örülünk hogy megelégedéssel használod az eszközt – és köszönjük hogy Kingston USB-t használsz!🙂
5t3v3nk3
12 éve, 10 hónapja és 3 heteEgy ‘Zsebrendszer’ kiépítésének mozzanatait szívesen olvasnám a jövőben, mondjuk egy #dolt# Kingston 64GB Data Traveler Ultimate USB 3.0#dolt_vege# vagy hasonló eszköz viszonylatában! 😄
Továbbá ha nem csak írni, hanem olvasni is feljártok majd, ajánlom a blogomat… (Igen GC skacok ez itt a reklám helye 😄 -Marco meg fog csapdosni…😉
raiden
12 éve, 10 hónapja és 3 heteNemsokára microSD-t is veszek,az is Kingstone lesz.Ha veszek valamit,akkor években gondolkozok,így a picit drágábbnak tűnő eszköz pár év használat után olcsóbra jön ki idő-ár-érték arányban,mint a filléres,sokszor pár formázás után tönkremenő vacakok.
Az filléres vackok behalása miatti idegbaj okozta ártalmakról már nem is beszélek.😄
kpal
12 éve, 10 hónapja és 3 hetekirály 😉 várom nagyon !
es pont Kingston ramok vannak öregecske x58 i7 gépemben ,es legjobb ar/tudasu ebbe a rendszerbe.
csirkee
12 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn pont egyik nap voltam egy Kingston előadásotokon és nagyon tetszett, mert sok olyan információt tudhattam meg, amiről eddig még fogalmam sem volt. Az egyik ilyen az 1 TB-os pendrive-otok, 😮 itt leesett az állam.
Meg egyéb dolgaitok, és nagyon érdekes volt hallani, hogy hogyan hatott rátok az elmúlt napokban történt gyár leégése!
Várom a további infókat a Kingston termékekről, mert nagyon jók, minőségiek, és elérhetőek! 🙂
marco
12 éve, 10 hónapja és 3 heteZseniális marketing.😄
Ez a zsebrendszer ötlet egyébként nem rossz, sőt.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteAzért lesznek hardver-bemutatók, tesztek is?
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteÖsszehasonlítások sem lennének rosszak más márkákkal. Miért jobb pl egy Kingston memória mint egy Samsung… Ilyesmi…
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 hetenagyon kivancsi vagyok a sorozatra. meg az is lehet hogy beregelek.🙂
kingston_blogger
12 éve, 10 hónapja és 2 hete#5t3v3nk3: Köszönjük az ajánlatot, szerintem már volt közülünk aki olvasott tőled bejegyzést!🙂 A ‘Zsebrendszer’ téma nem biztos hogy megemlítésre kerül, mert bár érdekes, sokkal nagyobb cikk téma, mint egy-egy blogbejegyzés. De a GC-s srácoknak jó munka lenne!😉
#11: Nem lenne hiteles és korrekt tőlünk, ha tesztelnénk a saját termékeinket, ezt egyszerűen nem lehetne megoldani elfogultság nélkül.
#12: Hasonlítgatni nem fogunk, de szeretnénk megmutatni, kiemelni a saját termékeink pozitív tulajdonságait és azok mindennapi előnyeit.
marduk
12 éve, 10 hónapja és 2 heteVárom a jobbnál jobb blogokat! 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteNagyon kíváncsian várom a bejegyzéseket! Imádom ezt a márkát, bár csak az olcsóbb verziókra van pénzem!🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteNagyon király hogy itt vagytok!🙂
teferenc
12 éve, 10 hónapja és 2 hetea highend memória moduljaitoknak vannak laptopokba való verziói vagy laptopok esetén mit ajánlotok annak aki nem asztali gépbe szeretne csúcskategóriás memória modulokat hanem pl laptopba?
dns
12 éve, 10 hónapja és 2 heteTalán majd akkor, ha a Samsung is indít blogot a GC-n😉 Vagy inkább akkor sem😄
Amúgy nekem is van Kingston memóriám meg USB-kulcsaim is. Tényleg jók, bár azt nem igazán tudom, hogy a 8GB-os DataTraveler G3 miért sokkal gyorsabb a 16GB-osnál…
farao
12 éve, 10 hónapja és 2 heteVárom a többi blog bejegyzést 🙂
Hamarosan épp tervezem egy jobb (de még megfizethető) usb3-as pendrive vásárlását 😄 Természetesen a Kingston-tól 😄
kingston_blogger
12 éve, 10 hónapja és 2 heteSorban reagálnék.
#Marduk, #16 #17: Köszönjük, igyekezni fogunk!🙂
#teferenc: Köszönjük érdeklődésed! A HyperX családból a Genesis, a PnP és a LoVo típusoknak is van laptopokba szánt verziója. Mindhármat ajánlom, a specifikációk alapján eldöntheted melyikre van szükséged.
#DNS: Lehet hogy máshogy van megformázva a partíció.
#Fáraó: Köszönjük, hogy mellettünk teszed le a voksod!
dns
12 éve, 10 hónapja és 2 heteÚgy tűnik, mindegy, hogy FAT32-re vagy NTFS-re vannak formázva, a helyzet ugyanaz.
Amúgy leginkább egy kábel TV-s set-top boxról való felvételhez használom a két DataTraveler G3-asomat, persze annak tudatában, hogy elsősorban nem erre találták ki ezeket a kis eszközöket. Érdekes módon a 8 GB-os simán viszi az SD-adásokat, sőt gyakran még a HD-t is, csak hát ugye elég kicsi hozzá a kapacitása. A 16 GB-osnak viszont sajna még az SD-adások felvételével is meggyűlik a baja, és sokszor még akkor is belassul, ha nemhogy nincs tele adattal, hanem teljesen üresen használom. Persze lehet, hogy valamit rosszul csinálok😛
xpforever
11 éve, 3 hónapja és 2 heteKöszi, hogy itt vagytok. Nekem van egy 4GB-s Kingston Hyperx Blu ramom és egy Kingston DataTraveler G4 16 GB USB 3.0 pendriveom. Majd a jövőben teszek róla, hogy több Kingston cucc legyen a gépemben. Ja meg a régi Pentium4-emben is van 2db 512mb-s Kingston.