A Helghastok története valamikor a XXII. század első évtizedeiben indul. A végletekig meggyötört Föld kolonizációs űrhajókat indított az élhetőnek vélt bolygókra. Egy szerencsétlen baleset folytán azonban a flotta egy része megsemmisült, így az elvesztett emberek és felszerelés miatt a misszió veszélybe került. Az áruba bocsájtott kolonizációs jogokat a Helghan konszern nyerte el, amelynek hajói sikeresen el is jutottak egy lakható bolygóra. A telepesek a vállalat után Helghannak nevezték el. Ők még emberek voltak… De milyenek a Helghastok mostanában?
Az üres épületekben és füstölgő romokban hátrahagyott nyomok sokat elárultak. Bevetéseim során soha nem találkoztam Helghast Hímző Egylettel, és a vezér nevét viselő Visari Asszonykórusba sem futottam bele. Nem csoda! A Helghanon élők egyáltalán nem egy jámbor, növényevő népség. Egy eszmét követnek, amelyet vezérük álmodott meg, és amiért készek meghalni. Úgy vélik, hogy az első telepesek és azok gyermekei még emberek voltak. De a harmadik generáció már más. Az evolúció útjára léptek. Bolygójuk környezete és atmoszférája hatással volt rájuk, és fizikai, szellemi, valamint mentális téren is megváltoztatta őket. Többek és jobbak az emberi fajnál.
Scolar Visari egységessé tette népét és kivezette a bolygót az ott uralkodó gazdasági válságból. Hatalma napról-napra nőtt és átvette az irányítást a politikában és a hadsereg felett is. Nem ismerte el többé az UCN (Egyesült Kolóniák) hatalmát, amely a XXI. század közepén bekövetkezett III. világháború óta irányította a Földet és az évszázadok során benépesített bolygókat.
– Megváltoztatott minket a világ. Ideje, hogy mi változtassuk meg a világot! – mondta Visari egy híres beszédében. A feszültség végül háborúhoz vezetett. Valójában ez már a második mosolyszünet volt a felek között. Az első háború még 2199-ben tört ki, amiért az akkoriban virágzó Helghan a saját nézetei szerint alakította az eseményeket és kereskedelmi adókat vetett ki a térségben. Ezt most nem fejtem ki bővebben, de a Killzone honlapján részletes történelmi beszámolót olvashattok az elmúlt 300 év fontos eseményeiről.
Most mennem kell, úgy látom Rico haverom megint veszteni akar pókerben. Igen, a póker még most is népszerű! Utána nyomok egy rangsorolt meccset a Fifa 2359-el, aztán folytatom a blogolást. Addig is jó játékot!
Üdv,
Sev
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 heteEz de durva!😮 Nagyon komoly ötlet Alex!🙂
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 heteÓ micsoda extra infók, zsír!
marco
14 éve, 10 hónapja és 4 heteÚj infók, szippantom!🙂
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 heteHatalmas, ez nagyon nagy poén!🙂
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 heteEzek valós infók? Vagy kitalációk?
Am nagyon jó a blog!🙂
alex_1
14 éve, 10 hónapja és 4 heteIgen, valós infók. Már amennyire egy sci-fi sztori az lehet. 🙂 Amúgy a játék honlapján van egy story-line, az adatok, tények és időpontok onnan származnak.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 hetenekem ezek új infók voltak, köszi
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 hete😄😄😄
Nagyon nagy!
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 heteRico haverom.😄 Nagyon nagy! Jó blog!🙂
ryosan
14 éve, 10 hónapja és 4 heteIstenes infók,és a körítés haláli 😄
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 heteez durva, először azt hittem, valami hivatalos gerillamarketing, aztán jöttem rá, hogy nem!😮 zseniális