Visszagondolva, hogy az igencsak nagy hírnevet szerzett Limbonak köszönhetően vonulhatott el elefántcsonttornyába a fejlesztőcsapat, nem számítottam sokkal többre egy esetleges "folytatásnál" vagy szellemi örökösnél. Ez lényegében így is alakult, de jobban foglalkoztatott a kérdés, hogy mivel tudnak majd saját magukon is túlmutatni.
Nos... erre konkrét válaszom ugyan nincsen a tesztben, de szerintem ezen felül azért sikerült rávilágítanom pár dologra nem csak a játékkal, hanem az általa is képviselt zsánerrel kapcsolatban. Azt azonban még hozzátenném, hogy számomra minden játék tiszta lappal indul, így az INSIDE elé is úgy ültem le, hogy nem voltak elvárásaim vele kapcsolatban.
Talán ennek is köszönheti, hogy ő is beleesett az őszinte kritika feneketlen kútjába... amivel a fejlesztők majd azt kezdenek amit akarnak (az eladási adatokat tekintve nyílvánvalóan semmit).