HyperX Cloud II: Egy sikertörténet folytatása

2015. március 15.
26.6613
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Kingston_Blogger profilja, adatai
Kingston_Blogger
Egy viszonylag hosszú szünet után ismét visszatértünk hozzátok, hogy kéthetente beszámoljunk nektek a legújabb fejlesztéseinkről és számos érdekes háttér-információt osszunk meg veletek. Ma egy sikertörténet folytatását mutatjuk be részletesebben, hiszen egyre több eSport rendezvény kerül megszervezésre, ezeken pedig egyre több játékos vesz részt, akiknek szükségük van a megfelelő felszerelésre.
 


Az eSport játékok nagy részében a hallás az egyik legfontosabb pont, így a komoly játékosok ezen a téren nem ismernek kompromisszumokat. Közel 10 hónapja mutattuk be nektek a HyperX Cloud headsetet, ma pedig a következő generációé lesz a főszerep. Az első generáció kapcsán még számunkra is meglepő volt a headset sikere, mely nem csupán a hangminőségre terjedt ki, hanem a kényelemre és a felépítésre is.

Ilyen visszajelzések mellett teljes mértékben egyértelmű volt számunkra, hogy egy ilyen remek alappal a kezünkben nem várhatunk sokat a folytatás megalkotásával sem, nemrég pedig be is mutattuk a HyperX Cloud II névre keresztelt újdonságunkat. A fogadtatás pedig még az előd sikereit is felülmúlta, így visszatérésünk alkalmával nem is volt kérdés, hogy milyen témával várunk titeket.

Ezzel pedig szorosan összefügg az eSport területén szerzett tapasztalatunk is, hiszen az elmúlt hónapokban egyre több rendezvényen vettünk részt, mint rendezvénytámogatók és csapattámogatók, így a professzionális játékosok mellett a látogatók véleményét is is meghallgattuk.

HyperX Cloud II: Egy sikertörténet folytatása - 2. kép

Ezek alapján sikerült kizárólag pozitív irányba fejleszteni, így büszkén osztjuk most meg veletek a HyperX Cloud II legjobb tulajdonságait. A külső kapcsán nem szerettünk volna nagy változtatásokat eszközölni, hiszen az első generáció híresen kényelmes kialakítást kapott. A belső terén azonban nagy változások történtek, így a HyperX Cloud család már nem csak a sztereó headsetek piacán van jelen. A HyperX Cloud II ugyanis dedikált USB hangkártyával is rendelkezik, melynek köszönhetően akár virtuális 7.1-ben is hallhatjuk környezetünket.

A visszajelzések alapján remekül sikerült a térhatás hangolása, annak pedig külön örülnek a felhasználók, hogy nem korlátoztuk le a lehetőségeket, így akár az első generációhoz hasonlóan, a szokványos 3.5mm-es csatlakozással is használható az új modell. Ennek köszönhetően akár okostelefonokkal és táblagépekkel is remekül tudjátok majd használni a headsetet, így a HyperX Cloud II nem csak a játékidőben lehet remek társ.

HyperX Cloud II: Egy sikertörténet folytatása - 3. kép

Manapság egyre több olyan játékos van, akik a számítógépük mellé egy-egy konzolt is beszereznek, hiszen az újgenerációs megoldások igen jól sikerültek és számos exkluzív címet tudhatnak magukénak. A HyperX Cloud II megvásárlása után már nem kell a drága konzolos kiegészítők között keresgélnetek, hiszen újdonságunk PlayStation 4 és Xbox One támogatással is bír.

A színválaszték terén két alapváltozat és egy különleges kiadás került bemutatásra, előbbi kettő vörös, illetve szürke színekben pompázik, míg a különleges kiadás inkább a női játékosokat foghatja meg a maga fehér-rózsaszín kombinációjával. A két év garanciával érkező headset mellet helyet kapott még egy hordozásra és védelemre kitalált zsákocska és egy pár cserélhető fülpárna is, mindezért pedig nagyjából 30 000 Ft-ot kérnek a hazai boltok.
8 hozzászólás

zender

11 éve, 1 hónapja és 18 napja

totyak írta:
Azt hiszem ezek a blogok azért készülnek, hogy az őszinte véleményünket leírjuk, így én le is írom. Szerintem nem szép ez a füles, láttam már sokkal formásabbakat is. Lehet, hogy tudásra korrekt, de a mai fiatalságnak (mert, hogy főleg mi, fiatalok használunk ilyesmit) az is maximálisan számít, hogy formás, jól kinéző kiegészítőket videljen, használjon.
Szerintem nagyon modern a forma. Neked melyik része nem tetszik?

válasz erre

totyak

11 éve, 1 hónapja és 23 napja

Azt hiszem ezek a blogok azért készülnek, hogy az őszinte véleményünket leírjuk, így én le is írom. Szerintem nem szép ez a füles, láttam már sokkal formásabbakat is. Lehet, hogy tudásra korrekt, de a mai fiatalságnak (mert, hogy főleg mi, fiatalok használunk ilyesmit) az is maximálisan számít, hogy formás, jól kinéző kiegészítőket videljen, használjon.

válasz erre

Ronalddo

11 éve, 1 hónapja és 23 napja

Wow de komoly fülesek! meglepett smiley Nem is tudtam hogy ilyen is van a Kingstonnál! meglepett smiley

válasz erre

Imperator

11 éve, 1 hónapja és 23 napja

Az eSport nem az erősségem, de minden másra szívesen használnék egy ilyesmi fejest, nagyon pöpecül néznek ki (főleg az a fekete-piros), árban is egész elfogadhatónak tűnik.

válasz erre

kpal

11 éve, 1 hónapja és 24 napja

Nagyon pöpöec kacsintó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 1 hónapja és 24 napja

[Tiltott felhasználó!]

zender

11 éve, 1 hónapja és 24 napja

30k abszolút korrekt ár egy ilyen fülesért! Az elődjét kipróbáltam és nagyon bejött!

válasz erre

bekecs

11 éve, 1 hónapja és 24 napja

De jó hogy újra vagytok!mosolygó smiley Már hiányzott a blog!

A piros-fekete füles naggggyon durva!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja