Első ránézésre ez a játék egy Dead Space klón, másodikra pedig inkább egy Dead Space 3 klón, mert míg az előbbi egy horror, addig az utóbbi inkább egy sci-fi akciójáték sötétben, és ez írja le jól az Afterfall: Insanity-t is. Na nem mintha ez olyan nagy baj lenne, sőt, az olyan beszari alakoknak, mint amilyen én is vagyok, talán még előny is.
Főszereplőnk Albert Tokaj, aki nem borszakértő, hanem pszichológus. Lehet azért váltott szakmát, mert a földalatti bázisban ahol él, nem igazán terem meg a szőlő, viszont az emberi elmét itt is ápolni kell. Miután jól bealszik egy betege érdekfeszítő halandzsáján, még sétálunk egy kicsit a bázison, de utána aztán elszabadul a pokol, és rettentő csúnya szörnyeket kell ölni, miközben sötét van, meg néha vannak logikai feladványok is, hogy bizonyítsák a fejlesztők, hogy ez a játék aztán csuda változatos. Pedig nem az.
A játék unalmas, az irányítás nehézkes, a sztori próbál érdekes lenni, és lehet, hogy egy idő után az is, viszont én ezt a játékot nem bírtam 2 óránál tovább játszani, így aztán akármennyiért is szereztem be anno, nem érte meg. Jelenleg 5 euró a Steamen, szerintem vétek lenne bárkinek is ennyit pazarolni rá. Amikor ezt írom, a Dead Space 3 az Originen csak 3 euro, és szó nincs rá, hogy az mennyivel jobb ennél.
tommy
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaMi az a nagy gömb középen?😄
5t3v3nk3
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaEgy fotel háta, ami mellesleg nekem nagyon bejött..😄 A játék nem rég volt ingyenes indigala-n, és eléggé sovány eresztés…
neurotic
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaAnno ezzel a játékkal azt akarták csinálni, hogy meg lehetett venni előrendelésben 1 dollárért és ha a megadott pénzösszeg összegyűlik amit ők szerettek volna gyűjteni, akkor mindenki aki befizette azt az egy dollárt megkapja a teljes játékot. Ha nem jön össze a pénz akkor meg megy az egész pénz jótékony célra, aki pedig befizette a pénzt az engedményt kap a teljes játék árából. Én is bedobtam akkor azt az egy dollárt, de az összejött pénzösszeg persze a közelében nem volt annak amit szerettek volna.
Azóta meg már volt kismillió bundleben (mondjuk humblebundle-ben pont nem), meg osztogatták ingyen is nem egy helyen. De még így sem hallottam róla sehol semmi jót.
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaMár nem emlékszem, de szerintem akkor talán ingyen szerezhettem be valahol, és ha igaz az a mondás, hogy az idő pénz, még így sem érte meg nekem. 😄
neurotic
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaAzért az durva mikor egy játék még ingyen sem érte meg 😄
totyak
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaPedig a képek alapján nem is tűnik vészesnek. Nekem is megvan egyébként, sanszos, hogy valami ingyen akcióban behörcsögöltem, de még rá sem néztem. És nem is hoztad meg a kedvem 😄
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaHa már egy embert le tudtam róla beszélni, már megérte megírni a blogot. 😄
paulmarlow
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaÉn fél óra után töröltem ezt a szemetet…nem hiába dobálják ezt ingyen.