Sok nagy címet tudhatok magam mögött, főleg, hogy még az Atari-val kezdtem gamer pályafutásom jelentősebb részét. Ezen játékok listáját még jobban bővítette a NES, SNES, Sega, PC és az összes Playstation. Mára már csak egy PS3-mal és egy Wii-vel rendelkezek, no meg Psvita-val.
De sok olyan felkapott játék létezik, amelyeket nem is játszottam, illetve, amelyeket kedvem sem volt befejezni, bizonyos okokból. Az utóbbiakkal indítok.
GTA IV
Az egyik legsikeresebb játéknak mondhatjuk a GTA IV-et. Amikor leültem játszani, az akkor frissen vásárolt hdtv-n, mondanom sem kell, hogy majd leesett az állam a látványtól. Élveztem, mint taxis a zöldlámpát! Annyira elvarázsolt a külseje, hogy előszőr észre sem vettem a sablonos, unalmas küldetéseket. Hosszú eltöltött órák után, viszont már nagyon megéreztem. A végefelé annyira monoton lett, hogy végig sem toltam.
ENSLAVE: ODYSSEY TO THE WEST
Rengetegen dicsérték ezt a játékot, ezért bár megkésve, de megszereztem. Szép karakterek, gyönyörű világ és nagyon jónak ígérkező sztorit szürtem le, a játék elejét elindítva. Néhány óra múlva már repetitívnek éreztem a harcokat és a további haladást. Egyedül a sztori kötött még le, de nem vittem végig. Egyszerűen nem tudott annyira elvarázsolni.
CASTLEVANIA: LORDS OF SHADOW
Nagyon sokan Istenítették a játékot, ezért nemrég meg is kaparintottam. Fél év várakozás után, tegnap nekiugrottam. A történet rögtön felkeltette az érdeklődésemet, viszont a játékmenet miatt csak 2 óra erejéig bírtam nyúzni. Nagyon unalmas, mint hack’n slash! De ennek oka, nyilván a rengeteg és rengetegszer kipörgetett God of War játékok, amelyek sokkal nagyobb minőséget biztosítanak.
MAX PAYNE 3
Mint akciójáték, azonnal a képernyőhöz szegezett. A lövöldözések hangulatától pedig egyenesen el voltam ájulva. A sztori is szépen ki van dolgozva, mint egy jó filmben. De olyan mértékben nem tudott újat mutatni a játék előrehaladtával, hogy dögunalmas lett. Minél tovább játszottam, annál több ellenséget zúdítottak a nyakamba. Ezzel akarták nehezíteni a játékot vagy mi? A legvégén hagytam abba, amikor már csak az ellen ezreinek lemészárlásáról szólt az egész. Semmi változatosság, csak a tömör, bugyuta akció.
RED DEAD REDEMPTION
Most aztán jöhet a ködobálás, de inkább ne 😀 Vagy 2-3 órát vett el az életemből. Imádom a Rockstar összes játékát, de ez mégsem lopta magát a szívembe. Talán rossz hangulatban lehettem, amikor kipróbáltam, nem tudom. De elismerem, hogy az egyik legjobb!
STRANGLEHOLD
Az első PS3 játékaim egyike. Itt is a látvány nyűgözött le, mivel új volt az még akkoriban. Ám akárcsak a Max Payne 3 esetében, ismét a végtelen lövöldözésről szólt minden. Hiába a jó kivitelezés és a csodás grafika, úgyanúgy monotonná vált számomra.
LA NOIRE
Máig zseniális alkotásnak tartom! Végre egy játék, amely valami újdonsággal szolgált, mégpedig az überelhetetlen arcmimikákkal. Elég nagy szerepet is kaptak a játék során, ami a kihallgatásokat illeti. Ám itt ki is fulladt a játékélmény. Eleinte még élvezetes volt kergetni a bűnözöket, néha lövöldözni, bizonyítékokat keresni, majd kihallgatni némelyik rosszfiút. Ez az ismétlődő játékmenet kísért minket mindvégig, nulla innovációval, ezért félbe is hagytam.
Most pedig jöjjenek azok a nagy címek, amelyekkel egyáltalán nem játszottam még, vagy csak a demójukat néztem meg.
MASS EFFECT
Szégyen ide, szégyen oda, de ez van. Előszőr azért mondtam le róla, mert meghallottam, hogy rpg. Később kiderítettem, hogy nem egészen, de addigra már tonnányi játékom volt, amelyek alig várták, hogy kitoljam őket. Tudom, hogy nagyon nagy stuff, ezért remélem egyszer majd…
DEVIL MAY CRY
PS2-n játszottam a 2-ik részével, pont a legsikertelenebbel. El is vette a kedvem a széria többi részétől. Sajnos még a legutóbbi DMC-hez sem volt szerencsém, de tervben van, csak nem tudom mikorra 🙁
FAR CRY 3
Az előző év legjobbja, de én még mindig nem játszottam. A korábbi részeit sem nagyon toltam, de ez kifejezetten érdekel! Amint lesz rá lehetőségem, igyekszem kihúzni eme listából!
BIOSHOCK
Szintén nagy sikereknek örvendő cím, de ezt kifejezetten azért nem játszom és nem is fogom, mert számomra valahogyan csak egy a sok fps közül. Hiába az egyedi világa, nem tud megfogni. Adtam esélyt az első részének és a 2-ik demóját is szétszedtem, de hiába.
RAYMAN
Valahogyan mindig elkerülte a figyelmem ez a játéksorozat, nem is tudom miért. Pedig nagyon szeretem az ilyen gammákat! A következő részét már mindenképp beszerzem!
ASSASSIN’S CREED
Az egyik legnépszerűbb játéksorozat, de nem nekem. Az első részének jó nagy esélyt adtam, de valahogyan nem jött be. Azt elismerem, hogy pazar játék, de valóban nem tudom, miért nem tetszik nekem.
FINAL FANTASY
Tudniillik, hogy alapból nem csípem az rpg-ket, még egy ilyen ominózus játék esetében sem. Ezért egy kicsit utálom magam, de akkor sem érdekel a stílus 🙁 Úgyhogy ilyen erővel az összes rpg-t ide sorolhatnám.
HITMAN ABSOLUTION
Már a Blood Money-t is kihagytam, amit nagyon bánok, de mivel nemrég kijött a hd verziója, ezért lehet majd bepótolom. Az Absolution nem durrantott akkorát, mint azt várták. Ennek ellenére engem nagyon érdekel és megmagyarázhatatlan okokból, még mindig nem volt hozzá szerencsém. Tervben van ez is!
SKYRIM
Egyszerűen nem érdekel, bármennyire is király. Igaz már annyian ajánlották, hogy könnyen lehet, hogy teszek majd vele egy próbát, ki tudja!
Tán még van egy pár, de ezek képviselik a jelentősebb foltokat a gamer pályafutásomon. Hát…senki sem tökéletes, így Én sem 🙁 De ahogy mondani szoktam: Még sohasem késő!
Most pedig Ti jöttök!
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaKicsit mindha a fejemből szedted volna a játékokat én is ezek közül legalább ötöt nem bírtam nem akartam végigjátszani.plGTA 4,Assasin’s Creed,Mass Effect 1 azt azért mert a 2-ővel kezdtem és utánna már nem tetszett.Jó ötlet volt ezt leírnod,grat.
marco
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaMajdnem 100%-ban stimmel az én listámmal.🙂
Kicsit off:
Egyébként én amiért marha mérges vagyok, hogy utálom a sört és a focit. Irigylem azokat, akik leülnek, szurkolnak, élvezik a meccset és közben isszák a jéghideg sört, látszik a fejükön a határtalan élvezet. Nekem ez kimarad.😄
yanez
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaKöszi 🙂 Látom igyekszel mindenütt bezsebelni az első hozzászólónak járó pontokat, ügyes! 😄
richie8
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaSzép blog! Nálam is tele a padlás a befejezetlen gammákkal 🙂
yanez
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaPedig nem maradsz le sokról, csak rengetegről!!! Néhány éve már én sem folytatom aktívan ezt a tevékenykedést, csak a VB-n meg EB-n 🙂
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaJa nem néztem is hogy még senki nem írt de ügye nem baj,nem írtam hülyeséget?
darkpocok
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaAz Assassin’s Creed nálam is felejtős már. Végigjátszottam pár részt, izgatottan vártam az AC 3-at. Amekkora izgalom övezte eleinte, annyira meg is untam 🙂. Nem tudom mit akarnak már abból a szériából kicsikarni..
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaEgyébként a Max Payne 3-at kihagytam azt is elkezdtem de még csak odáig se jutottam el hogy kopasz legyen a főszereplő mert addig is annyira vontatott hogy az csak na.Szinte mindegyik akció ugyan úgy kezdődik megjelennek a rosszfiúk te meg mint egyszemélye hadsereg elkezded leszedni őket.
yanez
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaDehogy írtál hülyeséget! Épp ellenkezőleg, csak dicsértelek gyorsaságodért! 🙂
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaAkkor köszi.🙂
yanez
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaHát ez az! Pontosan erről beszélek, én csak a sztori miatt mentem tovább, de már nem birtam kivárni a végét. Győzőtt az unalom!
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaPedig mikor meghallottam mekora game lessz reménykedtem hogy egy fulos produktunot kapunk de nem így lett.
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaNa végre Yanez blog! 🙂
Nekem is van pár játék amikkel csak úgy játszottam és meguntam. Volt ami egyszerűen csak nem tetszett!
Minden esetre érdekes blog, érdekes témával 🙂 Great
yanez
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaKöszi csibém! 😄
badam10
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaNagyon meglepődtem amikor elolvastam hogy mikkel nem játszottál még ezek a játékok közül sok a kedvenceim között van!
„könnyen lehet, hogy teszek majd vele egy próbát, ki tudja!”
Benne van a shop kínálatában😄
marduk
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaA Bioshock nálam is félbehagyott játék 😄 A másik félbehagyott a Dead Rising 2
totyak
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaAzért te (blog író) elég durván jó játékokat hagytál félbe ilyen-olyan indokokkal. Az meg főleg nagyon csúnya, hogy a GTA-t kihagytad, irgum-burgum. Nekem most a Deus Ex HR pihen már nagyon régóta a gépen, nem bírom folytatni.
yanez
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaElovastad a cikket? Mert nem hagytam ki a GTA-t, sőt, rengeteget játszottam vele! Csak a blogban felsoroltak felével nem játszottam, a többit egyszerűen csak nem vittem végig. Légy figyelmesebb 🙂
totyak
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaElolvastam, ne aggódj! Akkor irgum-burgum, hogy félbehagytad! Figyelmesebb leszek legközelebb.
badam10
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaGyakorlatilag a végigjátszatlan játékaid között felsoroltad majd az összes kedvencem.
yanez
12 éve, 6 hónapja és 10 órájaNa látod, kinek mi számít kedvencnek 🙂 Nekem az MGS széria, Uncharted, The Last of Us, God of War, Tomb Raider, Resident Evil 1-2-3-4-5 meg még sok régebbi játékok, pl: GTA SA. A többi csak számomra csak simán klassz játék, de nem kedvenc.
marduk
12 éve, 6 hónapja és 10 órájaAz, hogy kinek mi a jó, egyéntől függ. Én például sok olyan játékot nem bírok, amit más istenít, de én ki nem állhatom.
badam10
12 éve, 6 hónapja és 10 órájaA legjobbak között nekem is szerepel az indokolatlanul lehúzott resident evil 4 és 5.
sasikaa
12 éve, 6 hónapja és 10 órájaHát a Mass Effect egy nagyon nagy játék. Toljad az 1-2 egymás után, és a mentéssel csináld. Bekakilás az, ahogyan egy ilyen 3 részes játékot megtudtak oldani, hogy ki-kivel-hol-mit-miért. Ezek a skacok nagyon nagyot alkottak.
A far cry 3. Nekem is megvan, toltam is vele, de valamiért engem folyton agyonlőtt mindenki. De am. szép cikk lett, gratula érte! Csak így tovább!
yanez
12 éve, 6 hónapja és 10 órájaAz eddigi hallotakból a Mass Effect valami olyan komolyan összetett játék lehet, mint a Metal Gear, ezért is tervezem valamikor kitolni.
Köszönöm, örülök, hogy tetszett!
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 6 órájaPont olyan játékokat hagytál félbe amiket én le nem tudnék tenni!😄
GameChannel User
12 éve, 6 hónapja és 6 órájaA Max Payne 3-at még nekem sem sikerült végig tolni. Valamiért nem visz rá a lélek.🙁
marco
12 éve, 6 hónapja és 6 órájaUnalmasnak tartod?
scal
12 éve, 5 hónapja és 4 heteezek közül kettővel játszottam, a DMC3-at nagyon vártam az Onimusha után, de hatalmasat csalódtam, állandóan azt olvastam róla az 576-ban hogy ez mekkora király, meg gizda játék, és amikor elkezdtem vele ismerkedni tíz perc után mondom, nekem ez nem kell, igazi agyrém játék amit japánok találtak ki japánoknak
a Stangleholdot ellenben nem értem, egy délután alatt kipörgettem, számomra az a játék volt az igazi Max Payne 3
amik parkolnak jelenleg:
A Splinter Cell első része, olyan 15%-nál abbahagyva 2 éve
Hitman: Blood Money 50%-nál 2 éve
Wanted – 75%-nál 1 éve
Gromm – 60%-nál 5 éve 😄
Experince mittoénmennyi – 99%-nál 2 éve 😄
Rise of the Argonauts – 70% 2 éve
Oni – 70% 5 éve
No mans Land – 30% 5 éve
scal
12 éve, 5 hónapja és 4 heteazután van még Mini Ninjas, 10%-on pár hónapja
Teenage Ninja Mutant Turtles – 50%-on pár éve
de amit a leginkább bánok és most már valamikor tényleg folytatom, az az Anachronox, ami szintén olyan 60-70%-on áll, csak annyit kell vele szöszölnöm mire megint játszható állapotba varázsolom, és túl lusta vagyok
de egyébként én valszeg ezeket is végig fogom tolni, nem ritkán van az, hogy évek múltán ugyan onnan folytatom, mert a mentéseket mindig kiírom DVD-re 😄
yanez
12 éve, 5 hónapja és 4 heteAsszem lesz mit folytatnod 😄 Kisebb címek az én listámon is akadnak még, de én szándékosan a nagyobbakat soroltam fel.
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 4 heteSkyrimnek jó hogy nem álltál neki. Nem tudnád abbahagyni!😄
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteL.A noire egy idő után unalmas 😕
marduk
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEgy idő után már monotonná válik a játék… 🙂
yanez
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEn mazlista XD
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 3 heteApám milyen gamékat nem toltál ki!😮
yanez
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNem vagyok az apád XD