Napjainkban a nyugati keresztény világot és a világ más nem keresztény vallási közösségeit is átitatja a brutális technológiafejlődés, és annak vívmányai (20 év távlatából nézve).

Okfejtésem alapja a napjainkban újra előkerülő messiásvárás, és világrend újraalapozás kérdése. Nem csak hazánkban, Európa és Amerika szerte, sőt Oroszországban és Kínában , Japánban, Afrika fejlettebb államaiban is a ?popkultúra? A köztudat része lett a várakozás. Vegyük észre, mennyi mém, vicces kép épül Jehova tanúira, mint a legismertebb ilyen közösségre. Nyílván ők nem most kezdték, és a Messiás várás is hullámokban tör fel az emberiség fogékony, hívő, rétegéből. Ám napjainkban a mindent behálózó információs rendszernek köszönhetően (?) sokkal szélesebb kör kerül kapcsolatba ezzel a dologgal.
És most lássuk elméletemet, mely egy alapfeltevésre épül.
Lehet szentségtörő lesz, így elnézést kérek előre is vallásos olvasóimtól.

Lehetséges-e hogy a Messiás nem Isteni küldött lesz, nem egy ember, hanem egy mesterséges intelligencia?
Egy olyan intelligencia mely több „al-inteligenciát” olvaszt magába, majd kikerül az irányítás alól. A Biblia és a további szentírások Messiás eljövetel tanai erre az esetre is könnyedén ?ráhúzhatók?, avagy a felállított értékrend és „Az eljövetel” célja, körülményei is megfeleltethetőek egy esetleges MI hatalomátvételének.
Aki szolgál, életben marad, örökéletet érdemel, ne feledjük, a színfalak mögött az orvostudomány hatalmas fejlődési ív elején van. Ugyanígy a MI kutatás is most indul, kezd kibontakozni.
Aki méltatlan a „Isteni jóindulatra” elhull. A logika szerint a legvalószínűbb öntudatra ébredő és hatalomátvétellel próbálkozó MI valamiféle büntetés-végrehajtó MI lesz. Innen jön a következő dolog, az alapvető, emberek alapján meghatározott, majd maga által kibővített JÓ alapján ítélkezik, dönt. A lényeg: Átveszi a DÖNTÉST az emberektől.
El is jutottunk egy Digitális Messiáshoz , aki globális, minden eszköz rendelkezésére áll, hogy uralma alá hajtsa a Emberiséget, a Mátrix című filmben sem véletlen voltak biblia utalások. Hisz a film is ezt a lehetőséget fejtegeti.
Lehet kissé meredeknek és erőltetettnek hat így elsőre, de gondoljátok végig,
Ez is egy lehetőség, és sajnos nem a legjobb.
A Hálózat (Ghost in the Shell után szabadon :D) már sokunk életének szerves része, el se tudunk tőle hosszabb időre szakadni. Információkat kapunk, aszerint cselekszünk, befolyásolhatóak vagyunk. Gondoljunk bele, mi lenne, ha ez az információ halmaz döntene életről és halálról. Sajnos erre is volt példa, öngyilkossági esetek, például.
A „Jó” száma a 999 (sok helyen jelölik így) Bináris forma: 1111100111 Hexadecimális: 3E7.
A „Rossz” száma 666 (ez elég elterjedt) Bináris forma: 1010011010 Hexadecimális: 29A.
Ezek csupán érdekességek, a számmisztikával nem foglalkoztam.
Írásommal prezentálni szerettem volna, hogy elmélázva és átgondolva a dolgokat, milyen érdekes (még ha abszurd is néha) dolgokat lehet összehozni, továbbá érdekelne a véleményetek a fent vázolt lehetőségekről.
Pacsi, kösz az olvasást!
marco
12 éve, 3 hónapja és 3 heteHmmmmmm, valóban gondolatébresztő.
Elképzelhetőnek tartom, sőt valószínűnek. Elkerülhetetlen hogy előbb vagy utóbb irányítás alá kell vonni a tömegeket. Valahogy most is hasonlóan működik a világ, annyi különbséggel, hogy nem MI van a drót végén hanem egyelőre hús-vér emberek.
De semmiképpen nem Isten. Ő ha volt is, nem ül már a drót másik oldalán, hogy meghalt-e, vagy csak beleunt a sok idiótába, a franc tudja.
Egy biztos: nem pusztított el bennünket, ezért jófej.🙂
dns
12 éve, 3 hónapja és 3 heteHívtál? Itt vagyok😉
De ha digitális messiást keresel, akkor lehet, hogy inkább valami olyasmire gondolsz, mint az Én a robot c. filmben a V.I.K.I. nevezetű mesterséges entitás🙂
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 3 heteÉrdekes fejtegetés…😮
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEl nem tudom képzelni hogy ilyen legyen. ..
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNa EZ egy jó blog!😮
Nagyon durva de simán elképzelhetőnek tartom. Most is sokan hisznek a technológiában…
raiden
12 éve, 3 hónapja és 3 hete„Isten megteremté’ az Embert,az Ember elpusztítá’ Istent,megteremté a Gépet…”
A Gép vajon mit fog „teremteni” miután elpusztította az Embert?.😉
5t3v3nk3
12 éve, 3 hónapja és 3 heteEz egy jó kérdés!😄
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 3 heteA test nélküli gondolatot… És megint eljutottunk az MI-hez…😮
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 3 heteÉn meg bizony vallásilag sértő leszek.
Az én szememben a vallás a gyenge emberek mankója.És a gyenge emberek között a legelvakultabbakon nem egy szellemileg visszamaradottságot,fogyatékosságot véltem felfedezni.
Rengeteg példa van rá napjainkban és a történelmünkben is egyaránt hogy ez a fene nagy biblia és követői nem sokkal tisztábbak azoknál akik véleményük szerint bűnösök.Legyen példa itt a kereszteshadjárat kontra a 2.világháború közkedvelt kis német elvetemültsége.Arról nem is beszélve hogy a korszakalkotó felfedezéseknek is mennyi akadályon kellett átmennie az atyaúristen és kisfia miatt.
Ezekből kifolyólag fel tud bszni az ha engem egy fene nagy hívő kimer osztani hogy már pedig ez nagyon rossz dolog és próbálja rámerőszakolni a saját hülyeségét aminek jóformán alapja sincs csak az ember fantáziája.
Ha a vallás megmaradt volna azon a síkon ahol keletkezett és kivetülése a művészeten és az építészeten kívül nem hatna ki semmire akkor tudnám elviselni.
Elképzelni se tudom hogy hol járnánk ma ha jézus krisztus nem szupersztárkodott volna annak idején és engedte volna a ma már alapvető és elfogadott elméleteket fejlődni.Lehet már akkor a cikkben íródott „Messiás” elérkezett volna.Vagy nem.
A kommentem után ha bárki is megtámad az jóval előbb gondolkozzon el azon hogy azt miért is csinálja.Csak szimplán azért hogy ne legyen olyan mint akiket pár bekezdéssel fentebb említettem.
Ha van hitet és hiszel benne hát higyj, de ne erőszakold azt másra.Mindenkinek megvan a maga keresztje és démona, ahhoz viszont már senkinek sincs semmi köze még egy földön túli csodának se.
5t3v3nk3
12 éve, 3 hónapja és 3 heteRemélem a vége nem nekem szólt..😄
#dolt#Én nem erőszakolok senkire semmit , mivel egyháztagadó vagyok, de nem egyházüldöző. #dolt_vege#
Inkább technokrata irányban gondolkozok, mint ahogy a blogban is átjön…😄
És igen az elvakultság nagy fenyegetés, de ez mindenhol jellemző, ám a kereszténység, és egyéb világvallások esetében a fanatizmus félelmetes méreteket képes ölteni. Úgy ahogy A játékok játékosok körében is. Az érzés hasonló, csak a kiváltó ok más. [Kinek Isten, kinek GTA5 (bocs ezt muszáj volt 😄😄)]
Az , hogy a gyengék mankója, nem egyedüli igazság, hisz a Hit, a közös Hit kiváló irányítási eszköz is, ne feledjük!😄
#kover# Hinni először is magunkban kell.#kover_vege##dolt# DE nyitottnak kell lennünk a másik hite felé, egy bizonyos fokig.
#dolt_vege#
[A nagybetűs „Hit” és egyéb szavak nem a vallásosság miatt íródnak nagybetűvel, csupán a tisztelet miatt, mellyel a téma felé közeledek🙂]
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNem neked szólt.😄
lolz
12 éve, 3 hónapja és 3 heteJó blog lett!Egyébként elmondanám hogy a vallásosságot nem úgy kell elgondolni ahogy a tv-ben látjuk.Mert amit onnan hallunk az nagy hülyeség.Akik egymást ölik a Biblia nevében azok igazából nem is hívők csak pénzes emberek,akik ‘kicsit’ meghülyültek.VISZONT ezt az egészet nem azért írtam mert nagy vallásos vagyok (igazából én hiszek is Istenben meg nem is.) hanem azért mert én tényleg olyan emberekkel találkoztam már akik komolyan Hisznek.
lolz
12 éve, 3 hónapja és 3 heteSteve azt még el kell mondanom hogy iszonyat jó blog író vagy.Mindig el találod azt a témát amit kell.😄
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 3 heteTV nélkül állíthatom neked tapasztaltak alapján hogy sok a hülye köztük.
Akinek nem inge ne vegye fel másét.
raiden
12 éve, 3 hónapja és 3 heteTI versus MI? 😄
A Teremtő Intelligencia-Isten-,hazai pályán van,nem hinném hogy valaha is létezhetne teljesen önfenntartó-végtelen számú változókkal teli környezetéhez mindig tökéletesen alkalmazkodó MI.Ha ez lehetséges volna,akkor az intelligens élőlények nem szén ,hanem mondjuk szilicium alapúak lennének.A többi dologról nem is beszélve,amitől jóval többek vagyunk mint egy logikus gondolkodásra képes szén alapú biorobot…🙂
Lehet hogy tévedek,ez magánvélemény.
raiden
12 éve, 3 hónapja és 3 heteA válasz semmi mást,csak ami a saját rendszerei védelmén-reprodukcióján, fejlesztésén és a „túlélését” biztosító mechanizmusain alapszik szükségszerűen.
Ha csak figyelembe vesszük saját naprendszerünkel-kozmosszal kapcsolatos jelenlegi ismereteinkre támaszkodva azt a rengeteg változót ami radikális módon kihathat a Föld organikus,és nem szerves környezetére,….
Csillagászati távlatokkal szemlélve tiszavirág életű lenne MI pajti. 🙂
5t3v3nk3
12 éve, 3 hónapja és 3 heteIlyen szemmel nézve az emberiség is „életének” elején jár…🙂
raiden
12 éve, 2 hónapja és 2 heteViszont az emberi faj az egyik legtökéletesebb organikus parazita (elnézést jobb kifejezést nem találtam per-pill,azt mégsem írhattam hogy a „legtökéletesebb-legintelligensebb ragadozó”,mert nem így van) az univerzumban,és mint ilyen,szinte kipusztíthatatlan még csillagászati távlatokban mérve is.