Picit nehéz helyzetben vagyok, ugyanis nem tudom hogyan vágjak bele, itteni első blogomba, de talán a bemutatkozással illene kezdenem, így hát azzal is kezdeném. Norbiiinak hívnak, egy másik gémer oldalon blogoltam, blogolok, többnyire a Nintendoról. Viszont úgy döntöttem, hogy beregisztrálok erre a nagyszerű oldalra is, mert nagyon megfogott az oldal hangulata, nagyon kedvesek itt az emberek, szerethetőek, és nagyon szimpatikus a Főszerkesztő Úr hozzáállása a dolgokhoz, szóval csatlakozni szerettem volna ehhez a nagyszerű csapathoz! :)

Magamról annyit, hogy nagy Nintendo rajongó vagyok, már 3 éves korom óta űzöm az ipart, akkor játszottam először kedvenc karakteremmel, Mario-val. A Nintendo játékain nőttem fel, és hiába telt el lassan 23 év, megmaradtam a gyökereknél. Az én stílusom olyan játékokban rejlik, mint a Donkey Kong Country sorozat, vagy a Super Mario részek. Számomra a legfontosabb egy játéknál a játékélmény, és a Nintendo teli van ilyen játékokkal, elég ha csak megemlítem a Wii Party-t, a Super Mario Galaxy-t, vagy éppen a Mario Karto-t.

Említettem, hogy 3 éves koromban kezdtem el játszani. Ha jól emlékszem a Super Mario World volt az első játékom, amit SNES-en toltam, de akkortájt, vagy talán egy picit később, de rendelkeztem NES-el is (és egyéb konzolokkal, mint pl: az Atari, Sega) , és pótoltam a jó kis címeket. A Nintendo 64-et kimaradt az életemből, ennek több oka van. Egyik ok, hogy még elég pici voltam, és ugye azt szerettem, amim volt, ezért nagyon sokáig elvoltam a SNES-el, NES-el, és egyéb konzolokkal. A másik ok, hogy nekem nem jött be a 2D-ről, a 3D-re váltás. Utólag valamelyest sikerült pótolnom az N64-et, de csak pár nap erejéig, de az a pár nap, örök emléknek maradt meg.

A kétezres évek elején PC tulajdonossá is váltam. Kipróbáltam néhány játékot, amikre emlékszem az a Fifa, és az Age of Empires 2, utóbbit a mai napig szívesen játszom PC-n. A GTA Vice City időszakában rengeteget PC-ztem, természetesen a GTA Vice City-vel, akkoriban hatalmas játéknak számított, és az én tetszésemet is elnyerte. Engedjetek meg egy kis személyes élménybeszámolót, nagyon röviden. Édesapám a számítógépen dolgozott, saját irodája volt. Én addig gépezhettem, amíg nem jöttek az ügyfelek. Ezt ki is használtam, és nyomtam az ipart, nyomtam a Vice City-t. Nyugalom van megy a GTA, jönnek az emberkék irány a lakásba. Emberkék elmentek vissza az irodába, és így tovább. Remek élményekben volt részem. :)

Az élet ment tovább, és 2004-ben, megkaptam a Ps2-öt. Ezen magam is csodálkoztam, hiszen nagy Nintendo rajongó vagyok, de mégis a Ps2-öt választottam. Ennek az volt az oka, hogy még mindig jobban lekötöttek az oldalnézetes, retró jellegű játékok, és mivel volt otthon NES, és SNES, ezért jött a szobába egy Playstation 2 is. Akkoriban nagyon szerencsésnek számított az az ember, akinek megvolt a konzol, és hálát is adtam a jó Istennek, hogy a szobámban csücsülhetett. Első játékom a GTA San Andreas volt, mondanom sem kell, hogy szinte el sem hittem, de ezzel nem csak én voltam így. A világ (egyik) legmenőbb konzolján, a világ legmenőbb játéka, haverok, rokonok is csak néztek, de én sem fogtam még fel. Nagyon jó érzés volt!

Aztán jött a középiskola, és annyira nem volt időm játszani, de nem is kötött le. Suli, tanulás, szórakozás, szóval akkoriban nem érdekelt annyira a gémer téma, persze azért néha-néha elővettem a SNES-t, játszottam PC-n, és toltam Ps2-ön. Sok-sok időnek kellett eltelnie, mire ismét megnyílt előttem a videojátékok világának a kapuja. 2012 nyarán kezdtem el nézegetni a dolgokat, és a mozgásérzékelős dolgok akkoriban eléggé megérintettek. A lehetőség adott volt, hogy vegyek egy Xbox 360-at, vagy egy Ps3-at, de végül a Wii melett döntöttem, most nem szaladtam abba a zsákutcába, hogy Nintendo-s létemre, más konzolt választok. XD Jól döntöttem. Az ok, amiért a Wii-t választottam, szóval ez eléggé összetett, de leírnám nektek: Az egyik ok, hogy ugye Nintendo párti vagyok, és amikor megláttam a New Super Mario Bros-t, és a Donkey Kong Country Returns-t, akkor egyből rávágtam, hogy Wii! :) A másik ok, hogy a Wii alapjában a mozgásérzékelésre épített, na és az is közrejátszott, hogy a Wii jóval olcsóbb volt. Összességében azt mondhatom, hogy nem bántam meg, hiszen alapból Nintendo-s vagyok, és nagyon jó, hogy néha tud az ember egy picit mozogni is, én nagyon örülök neki. Aztán eltelt másfél év, és úgy döntöttem, hogy megszeretnék ismerkedni a videojátékok másik világával is, ezért 2013 Novemberében vettem egy Ps3-at!
Tisztelt Hölgyek, Urak, ígérem a következő blogom ennél jóval tartalmasabb lesz, de remélem elnézik/elnézitek nekem, ez az első blogom, és a képek beszúrásával is birkózom, szóval még ismerkedem! :) Többnyire a Nintendo-ról és egyéb retró jellegű témákról fogok írni, remélem hogy nem okozok majd csalódást! :)
Köszönöm a figyelmet, További szép estét kívánok Mindenkinek! :)
Ui: Kedves Főszerkesztő Úr, ha a képbeszúrások nem jöttek össze, akkor kérem legyen szíves javítsa, nagyon szépen köszönöm! :)