Story:
Kisfiúként egy szép faluban élünk amit Tölgyvölgynek neveznek ott kezdődika történet, hogy a nővérünk Theresa születésnapi ajándékára gyüjtünk pénzt azzal hogy különböző jó cselekedeteket hajtunk végre amikor odaadjuk az ajándékot Theresának ő elmeséli nekünk hogy megint rémálma volt . Na jó nem mondok el többet a történetről mert úgy már nem lenne ugyan az a játékélmény.
A játék hangulata:
Szerintem nagyon jó a játék hangulata amit a zene mégjobbá tesz, a nagyobb események mint például esküvő vagy a story tovább haladása után az éppen aktuális eseményhez tartozó képeket láthatunk ami mellé egy kedves bár bariton hangu bácsi meséli el a történetet.
Karakterünk:
Mint már említettem kisgyerekként kezdünk és kb. 65 éves korig jutunk ahol vége a játéknak "persze nem azért mert infarktust kapunk és kipurcanunk hanem mert megöltük a bosst". mi választhatjuk meg hogy gonoszak vagy jók legyünk azzal ahogy viselkedünk ja meg hogy rusnyának vagy szépnek érezzenek minket a legkülönfélébb tetoválásoktól sőt még a frizuránkat is mi alakíthatjuk úgynevezett stíluskártyákkal meg persze az arczörzetünket is.
Emberünket sok mindenbe bele bújtathatjuk a sötét csukjás ruháktól a ronygos falusi viseleten át a csilli-villi páncélokig, rengeteg fegyver van a játékban erre kicsit késöbb még kitérek. A testalkatunkat is változtathatjuk azzal hogy tele zabáljuk magunkat mindenféle süteményekkel sülthúsokkal, ha le akarunk fogyni akkor jobban tesszük ha mindenhova gyalog járunk.
Felszerés, fegyverek, italok:
Szerencsée nincs meghatározva mennyi mindent teszünk a táskánkba mert nagy bajban lennénk egy nagyobb csat közben, akár több száz fiola életerő italt is tarthatunk magunknál akkor el is érkeztünk az egyik legfontosabb felszereléshez az italok
életerőital: nagyon hasznos, gondolom egyértelmű mire jó, azért elmondom gyors élettöltést tesz lehetővé ezért tartsunk magunknál jó sokat belőle mert az élet erőnk sajna nem töltődik vissza magától ( erre a célra jó még néhány étel pl: alma, marhahús, répa, ropogóscsibe amiért a gonoszság nő ha megesszük, pite)
Mana ital: ez a manánk visszatöltésére szolgál habár a manánk visszatöltödik csak nem elég gyorsan ebből is jó ha van nálunk pár tucat
Fegyverek: a fegyverek igen nagy választékából válogathatunk pl: kalapácsok, fejszék, kardok, bárdok, íjak/íjpuskák
Kiegészítők: ez alatt ne cipőkre és ritikülökre gondoljatok hanem szinte minden fegyveren van foglalat és ezekbe a foglalatokba lehet bele tenni pl: villám-, tűz-, sebzés-, éles-, mana- tapasztalat- és életerőkiegészítő ezekkel lehet a fegyvereink sebzését növelni.
Varázslatok:
Ennek egy külön részt szántam mert ez a kedvencem nagyon sok féle varázslat van a játékban nem sorolom fel mindet csak a három fő csoportot Támadó v. Psihé v. és Környezet varázslato,
Támadó varázslatok: magától érthetődő hogy mi célt szolgálnak
Pszihé varázslatok: ezek között van a pszihé pajzs ami védekezésre szolgál , valamint van olyan varázslat ami az ellen felet a mi oldalunkra állítja vagy épp a legutóbb megőlt ellenfél lelkét megidéző varázslat is.
Környezeti varázslatok: ezek a környezetünkre ható varázslatokpl.: az időlassítás vagy az erőlökés.
Update :
A karakterünket fejleszthetjük is ezt is három kategórián belül tehetjük: erő, képességek és akaraterő
Erő: itt a testalkatunkat életerőnket és aszívósságunkat fejleszthetjük
Képességek: ezen bellül a gyorsaság"a fegyverforgatás sebességét növelhetjük" a pontosság"az íjászati tehetségünket fejleszthetjük" és végül a ravasszág "a tolvaji képességeket az üzleti kézséget és a lopakodást fejleszthetjük"
Akaraterő: itt a varázslatainkat fejleszthetjük valamint az akaraterőnket másnéven a mágikus erőnket növelhetjük
És végül vannak még képesség növelő italok is mint pl.:az életelixír ami az életerőnket növeli meg, vagy az akaraterő mesteri itala
Kifejezések:
Karakterünkkel képesek vagyunk kifejezni ézéseinket pl:nevetés káromkodás mentegetőzés flörtölés és a legviccesebbek sem maradhatnak el mint a fingás és a böfögés. A kifejezéseink úgy alakulnak ahogy fejlődünk ezalatt a gonosz vag a jó énünk fejlődését értem.
Valamint akár még ahogy már említettem akár még meg is házasodhatunk ami a legtöbb nincs gond akkor se ha notórius bigámisták vagyunk.Az eggyik legjobb dolog a játékban az hogy úgy belehet rúgni hogy akár okádhatunk is.
És végül:
A játék grafikája szerintem nagyon szép habár ez csak az én véleményem.
A story jó. Az irányítás könnyen kezelhető nem kell kicsavarni az újjainkat játék közben mert minden elérhető helyen van. Rengeteg segítséget adtak a tervezők mert szinte bármit csinálünk a játék elején elő ugrik egy ablak és leírja a tudni valókat persze ha ez zavar valakit akkor ki lehet kapcsolni.
Lehet hogy ezek után egy kicsit elfogultnak látszom a Fableval kapcsolatban mert ez az egyik kedvenc játékom.
raiden
16 éve, 10 hónapja és 3 heteEz nagyon jó megjött hozzá a kedvem,pedig nem nagyon vagyok oda a tápolós játékokért..🙂
blindman
16 éve, 10 hónapja és 3 heteAz rpg-ket az esetek többségében eluntam,majd félredobtam.Hiába,én sem szeretem a tápolós játékokat 😛 Egyedül a Fable-t vittem végig,mert nagyon megfogott a hangulata,a meseszerű,ámde mégis sötét világa.Ami a játékmenetet nagyszerűvé teszi,az a valós idejű harc,következésképpen ez a cucc amolyan akció/rpg hibrid.Bátran ajánlom mindenkinek aki eddig valami véletlen folytán kihagyta!
rambo
16 éve, 10 hónapja és 3 heteNagyon jó kis írás, nekem is meghozta hozzá a kedvemet. Kár, hogy már 20x kitoltam, így már elég unalmas. 😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 heteamúgy én már kivitem a fable játékot😮tök izgi
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hetehi!!! meg csak most ismerkedem a jatekkal es van valami amit nem vagok!!! az erore gyurok es csatak kozbe mindig megjelenik 1 X a ball felso sarokba ami szamol felfele!!! majd lecsokken 0-ra es eltunik!!! azzal mit lehet csinalni??? vagy hogy kapcsolodik a fejlodesemhez???
szita2
16 éve, 8 hónapja és 4 heteaz úgy jhogy minél magasabb az a szám annál több tapasztalatpontot kapsz
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 4 hetejátszani akarok vvvvvvvvvvvvveeeellle jjjjjjjóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! köszike😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 4 heteki qaz a vendég?
😮🙁😎😕😉😛😮🙁🙂😎😕😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 heteakitud a Fable – The Lost Chapters hoz kódot az külgyerl erre a címre:[email protected]😉
dragham
16 éve, 7 hónapja és 1 heteÜdvözlök mindenkit!!
Nekem is a Fable- The lost Chapters játék telepitö kódja kellene a [email protected] cimre.
elöre is köszönöm!
szita2
16 éve, 6 hónapja és 3 heteírj minden rublikába „A”-t asszem ez az
hjaba
16 éve, 6 hónapja és 1 hetemeg van a fable-the lost of chapters
nagyon kiri és jön a fable 2
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteVannak kódok a fable 1-ben ?????????????
shade
16 éve, 5 hónapja és 2 heteNincs. Trainer van. Keres rá googleban: Fable the lost chapters trainer.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteHogy fejlődtél az emberkéddel??????????
shade
16 éve, 5 hónapja és 2 heteA Fable-ban nemlehet fejlődni. Csak xp-t kell gyűjteni, amit képességekre lehet költeni a céhben.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 hete1x,2x,3x,4x,5x stb.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteTapasztalat gömb?
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteTapasztalat gömb?
lac
16 éve, 5 hónapja és 2 heteAmi azt illeti Shade barátom, én azt fejlődésnek hívnám😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 napjakedvenc játékom
mindent üt no meg a 2 is
😎
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 heteHogy lehet kefélni lady grey-el?:
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 heteazt kell tenni amit mond házat kell venni fekete rózsát vinni neki és meg kell találni a nyaklánc-át de azt még nem találtam meg!
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 heteaz a harci szorzó és nem kapcsolódik a fejlődésedhez nekem 28 volt a max
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 heteaz igen hogy volttürelmed én már a harmadiknál meguntam és azóta is porosodik a polcon
vendeg
16 éve, 3 hete és 2 napjahi!!lenne 1 kédésem a testalkatot hogy lehet fejleszteni??? elöre is thx vagy küld el erre a cimre 😛[email protected]😎😛😉😮🙁🙂😕😄
lac
16 éve, 3 hete és 1 napjaHa jól emlékszem, a fizikai erőre kell gyúrni és annak a tápolásával egyenes arányban lesz egyre izmosabb a karaktered.
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 hetenagyon jo a jatek
valakinek meg van a2 is ertesitsen
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 hetekell a fable 2
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 heteez a jatek mindennel jobb
szeretnem ha elkuldene valaki vagy a fable 2 vagy a gothic3
vagy gothic2
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 hetenagyon jó ez a játék,nekem is megvan😄😉
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 hetevalaki tudja hol van a kincs😉
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 3 heteHát már megbocsáss… De a harci többszöröző igenis beleszámít a fejlődésbe. Mégpedig olyan módon: Hogy ha egy ellenséget megütünk ugye xp-t kapunk ez kb. 65 . De hogyha a harci többszöröző nagyon magas pl. 1000x akkór ennek az 1000 szeresét kapjuk. Tehát igen csaj gyorsabban fejlődünk. ( Jahh és az én leggnagyobb harci többbszörözőm 1001x volt. Felvettem Fraps al. tehát bizonyiték is van😛 Ha érdekel h akk írjatok😄😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 6 napjaengem érdekelne😄
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 hete😄 Sziasztok szerintem is rohadt jó ez a játék de csak az a baj hogy angol és ha valaki tudna szerezni kódokat vagy magyarosítást az pls írj😎
lac
15 éve, 6 hónapja és 2 heteTessék, itt is a magyarítás.
http😕/magyaritasok.hu/downloads/details/994/fable_the_lost_chapters
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 heteKöszönöm szépen a segítséget a Fabléhoz😄
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 hetehogy lehet vele magyarositani?
szita2
15 éve, 5 hónapja és 2 hetevan hozzá leírás hogy mit hova másolj ha jól emlékszem
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 hetemilyenkincs
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 6 napjahello mit tegyek ha amikor elindítom megjelenik egy ablak és azt írja A problem occurred initializing DirectDraw. Hardware acceleration may be disabled, please run DXDIAG. mit tegyek nem segítenétek????
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 napjaSziasztok a telepítőkódokat betudjátok másolni? kérlek segítsetek előre is köszönöm🙂
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 hetenekem nem jo a trainer pls help mee hog kell csinálni😮🙁🙁
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteTT A KÓD….. D9RDT-QXGRW-J6CV6-Q4XCB-KXJM6 HA NEM JÓ AKKOR NEM TUDO MI A BI-BI..🙂🙂🙂🙂