Találkozásom a szériával:

A Rayman korszakom végén úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem, ezért egy Rayman-hez hasonló, oldalnézetű ugrabugrát kerestem. Őszintén, nekem Mario szimpatzikus, de annyira nem jött be. Aztán egy oldalon rábukkantam az LBP-re. Egy kicsit utánna néztem, hogy ez mi a szösz. Egy gameplay videó után úgy éreztem, ez lesz nálam a tuti befutó.

Matricák bűvöletében:

Azért tetszett meg ennyire a széria, mivel a játék atmoszférája, teljesen olyan, mit az én képzeletbeli világom: színes, szagos, vidám, keratív. Sajnos sosem tudtam kipróbalni, mivel nincs PS-em, és a barátaim inkáb XBox-osok. Bár egyszer megpróbáltam egyet kisírni a szüleimtől, de nem jött össze, így csak videókról tudom nézni a játékot. 🙁

Melyik a kedvenc részem a sorozatból?:

Egyértelműen az LBP2! A kibővített pályaszerkesztő, és a remek story mód miatt tetszett meg ez a rész.

Mobilos mellékág:

LBP utáni szomjamat egy mobilos mellékággal, a Run, Sackboy Runnal oltottam.
A játék lényege, hogy a kis Sackboy-al rohantunk a Negativitron (a porszívó a 2. részből) elől. A rohanás közben matricákat, és egyebeket gyűjthetünk, de nnak a pályákon különleges matricák, amiket ha összegyűjtünk, akkor cuccokat kapunk, amiket másik LBP-kben válthatunk be cuccokra.