Elképesztő mi folyik itt

2009. szeptember 28.
42.6301
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
szita2 profilja, adatai
szita2
Év eleje óta szinte mindenhéten van v.mi bunyó a suliban.

Múlthéten két srác össze verekedett a folyosón minden különösebb ok nélkül. Aztán még azon a héten egyik osztálytársam is verekedett egyet a hatodik és a hetedik óra között annál sajnos nem voltam jelen nem tudok róla beszámolni. Ma is az egyik osztálytársam bunyózott ezt is csak messziről láttam de csak úgy záporoztak a jobb meg a balhorgok és egyenesek.
Aztán utána elmesélték hogy történt az egész:
Már reggel belekötött a csávó punkba (nevezzük az osztálytársamat punk-nak) aztán 3.óra előtt el akart menni wc-re ám amikor be akart menni a wc-be ugyan ez a csávó jött ki onnan és direkt neki ment vállal punk nem foglalkozott vele de a gyerek neki állt pofázni hogy miért ment neki aztán meglökte punkot ő vissza lökte aztán a csávó megpróbálta megtérdelni de nem jött össze neki aztán jöttek az öklösök punk alig kapott de a csávó szemöldöke felrepedt. hát ennyi lenne sajna ennél se voltam közvetlen közelben.
Ezután szinte minden óra azzal ment el, hogy megbeszéltük a dolgot. Kiváncsi vagyok ki verekedik legközelebb.
35 hozzászólás

hellokitti

15 éve, 1 napja

skyman írta:
persze Kitty most itt csak pislogsznyelvnyújtó smiley Nem kell a kamu dumaröhögő smiley
Nahát...ezt kikérem magamnak....én...én...nagyonis a pasikat szeretemröhögő smiley
És én offolok,ugye ?kacsintó smiley

válasz erre

skyman

15 éve, 1 napja

hellokitti írta:
Hogy micsoda ? De dinnye vagy,Sky röhögő smiley
persze Kitty most itt csak pislogsznyelvnyújtó smiley Nem kell a kamu dumaröhögő smiley

válasz erre

hellokitti

15 éve, 1 napja

skyman írta:
De azért titokba te is kötbelestél, nem Kittyke?nyelvnyújtó smiley
Hogy micsoda ? De dinnye vagy,Sky röhögő smiley

válasz erre

skyman

15 éve, 1 napja

hellokitti írta:
Jesszus,ez elég durva mosolygó smiley Nekem is volt egy osztálytársam,akiről kiderült....aztán világossá vált,hogy az öltözőben miért bámulta folyton a mellemet.Sajnáltam azé'...lehet,hogy nem tehet róla az, aki ilyen beállítottságú.
De azért titokba te is kötbelestél, nem Kittyke?nyelvnyújtó smiley

válasz erre

hellokitti

15 éve, 1 napja

Rambo írta:
Nem is lenne baj vele, ha nem dicsekedne egyfolytában ezzel és nem b*sztatná a többi csajt a szerelmes leveleivel. mosolygó smiley
Jaaa,akkor ez kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát kacsintó smiley

válasz erre

Rambo

15 éve, 1 napja

hellokitti írta:
Jesszus,ez elég durva mosolygó smiley Nekem is volt egy osztálytársam,akiről kiderült....aztán világossá vált,hogy az öltözőben miért bámulta folyton a mellemet.Sajnáltam azé'...lehet,hogy nem tehet róla az, aki ilyen beállítottságú.
Nem is lenne baj vele, ha nem dicsekedne egyfolytában ezzel és nem b*sztatná a többi csajt a szerelmes leveleivel. mosolygó smiley

válasz erre

hellokitti

15 éve, 1 napja

Rambo írta:
Nálunk hétfőn derült ki egy csajról, hogy leszbikus és 20-30 oldalas erotikus regényeket ír (amiben nőnemű osztálytársaim is szerepelnek). Szóval te még jól is jártál. röhögő smiley
Jesszus,ez elég durva mosolygó smiley Nekem is volt egy osztálytársam,akiről kiderült....aztán világossá vált,hogy az öltözőben miért bámulta folyton a mellemet.Sajnáltam azé'...lehet,hogy nem tehet róla az, aki ilyen beállítottságú.

válasz erre

lacyboy

15 éve, 1 napja

skyman írta:
Az a baj h annak meg csunyákröhögő smiley
ez jó röhögő smiley

válasz erre

skyman

15 éve, 1 napja

Rambo írta:
Nem hiszem, hogy örülnél neki, nem láttad még a csajt... mosolygó smiley fogalmazzunk úgy, hogy nem ok nélkül lett leszbi nyelvnyújtó smiley
huu erre tényleg nem is gondoltam. Igazad vanmosolygó smiley
Ugy volt vele, hogyhamár a fiuknál nem jött benyelvnyújtó smiley

válasz erre

Rambo

15 éve, 1 napja

skyman írta:
Hát nem tudomröhögő smiley Amennyiben én is vmi szereposztásba kerülnék akkor szivesen vállalnámröhögő smiley
Tényleg és a regényeket nem lehet valahol elolvasni, vagy megvenni?röhögő smiley Érdekelneröhögő smiley
Nem hiszem, hogy örülnél neki, nem láttad még a csajt... mosolygó smiley fogalmazzunk úgy, hogy nem ok nélkül lett leszbi nyelvnyújtó smiley

válasz erre

skyman

15 éve, 1 napja

Rambo írta:
Addig örülj, amíg nálatok nincs ilyen... röhögő smiley
Hát nem tudomröhögő smiley Amennyiben én is vmi szereposztásba kerülnék akkor szivesen vállalnámröhögő smiley
Tényleg és a regényeket nem lehet valahol elolvasni, vagy megvenni?röhögő smiley Érdekelneröhögő smiley

válasz erre

Rambo

15 éve, 1 napja

skyman írta:
Ohh hogy nállunk miért nincs ilyen?röhögő smiley
Addig örülj, amíg nálatok nincs ilyen... röhögő smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljaKisember001 profiljamarco profilja