A hordozható számítógépek után megjelentek az okostelefonok és táblagépek, melyek szintén igazi forradalmat indítottak el és sokan tudtak segítségükkel pénzt, helyet és időt megspórolni.

A pénz, idő és hely korunk legfontosabb igényei közé tartoznak, így nemcsoda, hogy a táblagépek piaca minden feltud mutatni néhány nagyobb fejlesztést is, illetve ami még megfigyelhető ezen a téren, az a sokoldalúság növekedése. Itt mi most a komolyabb felhasználási lehetőségekre gondolunk, hiszen aki jártas a táblagépek piacán, az tudja, hogy egyre többen használják őket komolyabb munkákra is, valamint a gyártók akár már laptop helyett is bátran ajánlják készülékeiket.
Persze teljes átfedésről még nem beszélhetünk a hordozható számítógépek és a táblagépek között, azonban néhány éve elindult egy olyan hullám, mely minden eddiginél közelebb hozta egymáshoz a két piacot. Ezeket sokan sokféleképpen nevezik, de tulajdonképpen még mindig táblagépekről van szó, csupán a billentyűzetes kiegészítőnek és az egyre erősebb hardvernek hála már komolyabb feladatokat is el tudunk rajtuk végezni. Ezt nálunk a Transformer Pad család remekül példázza, ráadásul ami nekünk személy szerint nagyon tetszik ebben a családban, az a közvetlenség.

Ez alatt pontosabban azt értenénk, hogy az átlagfelhasználóknak készítettük ezeket a modelleket, melyet családunk legújabb tagja, a ASUS Transformer Pad (TF103C) is igen erősen alátámaszt. Újdonságunk ugyanis már 90 000 Ft alatt is elérhető a hazai piacon, ráadásul egy igen hasznos kiegészítővel együtt. Ez a kiegészítő nem lenne más, mint a billentyűzetes dokkoló, mely mondhatni, hogy hordozható számítógéppé varázsolja a 10,1 hüvelykes IPS megoldással szerelt táblagépet.

Ugye ekkora méreten már kényelmesen el lehet férni, ráadásul kezünket is aktívan használhatjuk, hiszen 10-pontos multi-touch lehetőséget kapott az 1200×800-as kijelző. Sokaknak elsőre furcsa lehet, hogy nem Windows fut egy olyan gépen, mely elsőre egy laptopnak néz ki. Ez egy nagyon fontos kérdés volt számunkra is, ezért az Android 4.4-re épülő ASUS ZenUI-t úgy alakítottuk ki, hogy minden kéznél legyen és ezzel együtt stílusos megjelenést adjon a felhasználók kezébe. Az pedig nem is vitás, hogy az Android korunk egyik legdinamikusabban fejlődő rendszere, melynek szoftveres kínálatában egyre több komoly szoftver és kliens kap helyet.
Magát a rendszert egyébként egy négymagos Intel Atom processzor és 1GB memória hajtja, míg a háttértárat memóriakártyával bőségesen elegendőre bővíthetjük. Reméljük sikerült ismét érdekes témát felvetni, és persze várjuk a véleményeteket a hibrid gépek kapcsán. Ti mennyire használnátok ilyet a mindennapok során, mondjuk egy gamer asztali gép mellett?