A játék mindenki számára kedvez, mivel nem kell szociálisnak lennünk – mindent megcsinálhatunk magunk. Mint az már kiderült, Inferno nehézségi fokozaton is végigmehetünk egyedül. Elkerülve a frusztráló személyeket 😀 Persze ez nem azt jelenti hogy egyszerű lesz 😉
Személyes tapasztalatom, a public game nem igazán előnyös. Nyitottam egyet, mondom kipróbálom már, erre 4ünk közül az egyik előreszaladt, kihagyva minden szörnyet, vadászgatta az eliteket. És mivel mi messze voltunk, loot sehol. Tudni illik, minden dobhat jó tárgyakat, még a kis hordók is, tehát nem árt azokba is belekukkantani!
Visszatérve a szólóra, nincs jó és rossz karakter. Mivel ez szóló játék, többjátékos funkcióval, csak arra kell koncentrálnunk mivel szeretünk leginkább egy jót öldökölnünk. Persze minden karakter más szerepet tölt be, s máshol jobban tud „érvényesülni”, de ettől még a feni sor érvényes marad!
Ha már a játékosoknál tartunk, megemlítem hogy nem kell sokat gondolkodni eSport ról, mert Blizzard kijelentette, hogy ez nem WoW, és nem is akarnak belőle azt csinálni! Diablo a PvE ről szól, esetleges többjátékos móddal, hogy mégis leülhessünk a haverokkal szórakozni. Aréna persze lesz, ha egymást akarjátok verni, de nem azon van a hangsúly! – Nyitáskor nem is lesz elérhető, később teszik csak be.
Mindennek köszönhetően pedig akármikor szüneteltethetjük a játékunk, nem kell félnünk az eszetlenül rohangáló emberektől, akik mindenkit le akarnak ölni, vagy akár csak egy pár szörnytől.
Még mindig találok kételkedő embereket a szerverek nyitásával. Ugyebár láthattuk hogy régiókra lesznek osztva a játékosok, mindenkinek saját nyitási ideje lesz. Tehát a játék Közép-Európa 00:01 kor indul – nekünk.
Gondoltam szívesen megnéznétek egy motivációs videót, melyben megtalálható az összes karakter egy helyen, amivel csak játszhatunk a Diablo 3 ban.
Tehát, íme a videó:
caddaile
13 éve, 8 hónapja és 3 heteBocs a videóért, láthatóan új vagyok még itt, és a szerkesztést se találom 😄
Itt a videó: http😕/youtu.be/kBg9wbM-aGg
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteYepp, rohadt jó kis bejegyzés. Grat az első blogodhoz, jó lett!🙂
caddaile
13 éve, 8 hónapja és 3 heteKössz szépen! 🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteAki volt olyan rohadék és előreszaladt, azt azért kivégeztétek remélem.🙂
caddaile
13 éve, 8 hónapja és 3 heteHehe nem 😄 Nem érdekelt, mert ugye csak béta 😉
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn azért agyonvertem volna😄
caddaile
13 éve, 8 hónapja és 3 hete😄 Majd legközelebb 😉
fabre
13 éve, 8 hónapja és 3 heteDoubleW helyére pályázol?😄
marco
13 éve, 8 hónapja és 3 heteJaja, kell neki a hét blogja cím!🙂
fabre
13 éve, 8 hónapja és 3 heteDoubleW-t csak a saját fegyverével lehet legyőzni.😄
doublew
13 éve, 8 hónapja és 3 heteHehe🙂Nem pályázik ő semmire!Ő a haverom🙂 Amúgy a blog olyan lett mintha én írtam volna igaz van pár infó amit tőlem tud😉🙂 Teljesen egyetértek! Menyenek a fenébe akik e-sportot akarnak csinálni a Diablo 3-ból😄 Látom a videó alá azt a zenét tetted amit mondtam😛🙂
doublew
13 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn már 1x úgyis megszereztem azt a címet🙂
caddaile
13 éve, 8 hónapja és 3 heteNa szépen állunk 😄 Írtam valamit, hogy aktív legyek 😄 Igen WW személyes haver, szóval inkább együttműködnék vele 😉 Jaja vidit is fejeztem, és az lett. Jó ötlet tényleg, elég necces a játékból jó zenét szerezni – báris jelenleg..
doublew
13 éve, 8 hónapja és 3 heteHát ilyen játékra ilyen zene illik🙂Szerintem🙂🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteNagyon várom már am